Katolikus gimnázium, Kisszeben, 1914

­ hogy a távolabb lakókat is kellő formában értesíthessük, 9 és 10-ikén tartottuk meg. így végződöt be az örökké emlékezetes iskolai év ! Adja az Ég, hogy ennek bajain, szenvedésein és kellemetlenségein virágozzék fel az a jobbkor, melyért buzgó imádság epedez százezrek alakon ! A tanári karban személyi változás csak annyiban történt, hogy a VKM. úz Opré Tivadart rendelte ide h. tornatanárul, ki azonban még mielőtt állását elfoglalta volna, hadbavonult a déli harctérre. Vallás- erkölcsi és fegyelmi szempontból ifjúságunk ellen kifogásunk nem volt. Eljárt a templomba, exhortációra, részt vett a körmenetekben, Jézus nevenapján és a húsvéti ünnepkörben a három napos szt. gyakorlatokkal kapcsolatosan meggyónt, megáldozott. Magaviselete csintalanságokat leszámítva állandóan kielégítő volt. Ép igy az egészségügy is. Egy tanulónak véletlen baleset miatt kellet kimaradnia, de járvány vagy súlyos betegségi eset egy sem fordult elő. Csak helyi és óraközi kirándulások voltak természetrajzi, és történelmi szempontból­ töbször rajz a szabadban. Ünepélyre csak kétszer gyűltek össze az ifjak. Március 15-ikén és május 31-ikén. Minkét esetben Kökény Ferenc tanár úr tartott beszédet. A május 31-ikén elmondottat itt is közöljük. Kedves tanulók! Megtörtént, ami felé vágtam márciusi beszédemben. A rendesnél korábban, vizsgák nélkül, befejezve ez a rövid tanév. „Te Deum“-ról jövünk. Hálát adtunk az urnak az iskolai évben vett jókért, most pedig forsítsuk figyelmünket arra a hatalmas küzdelemre, mely a tanulásra szánt időt megrövidítette, mely a vil­ág annyi nemzetének ma talán kivétel nélkül gondolat középpontja, arra az óriási harcra, mely milliók vére árán dönt a megmaradt milliók sorsa fölött. Nem szűrhetjük le ezen hatalmas történeti aktus tanul­­t -

Next