Kolozsvári Hiradó, 1848. június-november (1-94. szám)

1848-06-01 / 1. szám

Molozsvár 1 Megjelenik e’ jelen tivben a’ Kol ozsvóii Híradó lie- ti nkiiit négyszer : Vasárnap, Kedden, Csütörtökön »is Cen­teken. Előfizetési ára hely­ben házhoz hordással O IV , a’ nélkül 5 ír. 40 kr. Postán négyszer küldve fi fr. 40 kr., kétszer fi ír. pengőben. ] M. H. ív'IZVdM KCHYVTJÖW HtrliphonMvlári H. növstíekriapló V - 32. *-—\ Csölöiiöli jiiai. 1* Isis» w Hirdetések dija egyszer, I*—10 sorig 20 kr. azon felül minden sor 3 kik o- tüslben, inásodszoii c'shar- tuadszoi i isinótlétci t e’ dí j­nak fele. magyarországnali háromszáz év óta legilirsöhb napja májusi 30-a l§4§. Siiiea töl)l>é két testf ér magyar Itaza. Éljen az egyesült szakad ITXagyarorsZcig! Éljen l'-ik FEHiDIHÁll) alkotmányos magyar király! Éljen ISTVAU fölierczcg, nádor, kli% helytartó! Éljen a* InggéIIen magyar felelős kormány! Jogegyenlőség, kéke és testvériség e* hon minden itolgárai közt, faj, nyelv és vallás különbség nélkül! X *'/yt . ' Tartalom. Kinevezések. Országgyűlés. A’ Nö­velés ügyében. Felszólítás. Nyilatkozat. Austria. Kül­föld. Hirdetmények. E&incvezósek. Az érd. udv. kanczellaria fo­galmazó id. I n c z e Mihályt eid. kői m.széki tit­kárrá nevezte ki. A hiúd hányái k. arany váltási harmadik ülnök és tőrmű felügyelő h’uber János nagyági bányajáru­ló segédnek, annak megürült helyébe pedig hány ász- gyakoinok Bei tleíí’ Lajos neveztetett. Vöröslőim i k. haimincza di ii nők Volf Antal , ellenőrködő írnoknak neveztetett a’ vulkáni k. har- minczadi hivatalnál. , Vízaknai kir. sóhivatali ellenőr Ferenczi Antal fensőbh helyen tordai kir. sóhivatuli bányanagygyá neveztetett. Országgyűlés. A- már csak volt Erdélyországnak karai és rendei május 30-áa délelőtt tartott országos ülésükben kimondák „legyen“ szavukat a’ honegyességre. 'S azt hiszitek talán : egy többségben le­vő párt vívta azt ki, melylyel szemben a’ fi­gyelemre sem méltatott kevesebbség békétlen­séget rejtve keblében vonult viszszn. Egy meny dörgő külön-véleményről ’s ar­ról vártok tőlünk tudósítást , miképen ment föl az egyesülési törvényjavaslat csak két pecsét­tel hitelesítve nemde? Csalatkoztok hála istennek ! Május 30 - át örőkemléküvé nem csak az unió kimondása teszi, melynek úgy is többsége volté’ hazában, hanem a’ véleményegység, a’ testvéries őszszetalálkozás, mely e’ napon ülte Erdélyben soha sem látott nagyszerű diadalát. De halljátok a’ történtek folyamát. A’ múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása után, az országos elnök kinevezi a’ bíráló bi­zottságot 37 tagból. Ekkor béjó a’ kormányszék’s a’ kormány­zó elnököl. A’ terem karzatainak minden zugát zsúfolásig megtömött ’s mégis sokkal nagyobb számmal Uiinrekedt hallgatóság zaja csilapul- tával ’s a’ kir. előadások három első pontjának felolvasása után legelőször Wesselényi Miklós emelte föl dör­gő szavát. Hallván, úgymond, a’ kir. előadá­sokat, kétséget nem szenved, miszerint a1 há­rom első pont oly szoros kapcsolatban áll, hogy egyiknek megoldása által van föltételezve a’ más kettő: természetes hát, miképp e’ három pontot együtt kell tárgyalás alá venni ’s kö­zülük is legelőbb a1 fölött határozni, melytől leginkább függ sorsa a’ más kettőnek. És e’ pont az, mely a két haza egyesüléséről szól. A’ három pont közül azért is bir minden más tárgy fölötti elsőséggel az ^nio , mert ezt felséges urunk királyunk legfelsőbb királyi akaratával már egyszer szentesítette ’s csak a’ mi megkérdezésünket hagyta fen: aka­ruuk-é mi is járulni a’ honegység kimon­dásához vagy nem ? Véleményem tehát az, hogy itt mindenek előtt az* unióról kell tanács­koznunk. Bátorkodom ismét emlékezetbe hozni, miszerint a' két hon egyesülését felséges urunk már előre megerősítette a1 pozsonyi 1848: 7. t.czikkben. Ott t. i. ki van mondva az unió üd­vös és elkerüihellen volta, ki van mondva, hogy a’ magyar király oh.»j ja létesiiltét , és ki van mondva, hogy Erdély miképp vegyen részt a’ legközelebbi közös országgyűlésen. Mihez- képpest azt hiszem , hogy az uniót illetőleg legelőször arról kell szólamluk: az 1848: 7-ik t.czikket elfogadjuk-é vagy nem? E’ kérdés az, melyre a’ kk. és rr. országosan még nem mondtak ugyan feleletit, de a’ melyet a’ köz­vélemény men> dörgő szózata a’ két hazában már rég megoldott ’s melyre úgy hiszem, nincs királya- és honához hu magyar polgár, ki ,,i- gen4t-nel ne feleljen. Az unió üdvös voltát hosz- szas szónoklattal bizonyítgatni még akkor is fö­lösleges lenne, ha idő volna rá, menynyivel inkább az most, midőn minden perez tenni, sür­getően tenni parancsol. Nem akarom hát a’ drá­ga időt hoszszns beszéddel elrabolni. Anynyit Jegyen szabad nyilvánitnom , miként boldognak érzem magamat, hogy nekem jutott osztályré­szül a’ szerencse, egy oly magasztos ügyben, melyért fiatal korom első éveitől fogva küzdöt­tem , melyért szenvedtem , most már szenvedé­seimre enyhítő balzsamul, mely valóban na- gyobbszerü küzdelmeknek is méltó bére lehet , én emelhetem föl a’ diadalmas lobogót. E’ szent lobogó alá hivom föl a’ t. rr.et; mondják ki egy lélekkel, egy szájjal: nekünk unió kell az 1848: 7-ik törv.czikk szerint. ^Ekkor egy hatalmas ,,UIlfo!“ reszketteté meg a’ terem falait, ’s az utczán levő roppant tömeg általi viszhang- zása emeli a’ jelenet nagyszerűségét.} Ez ö- römrivalgás, mond Wesselényink, a’ hon buz­gó óhajtásának e1 menydörgő kifejezése sokkal ékesebbsn és szivrehatóbban szól az unió mel­lett, mint a’ hogy én támogathatnám indítvá­nyomat. Azért még egyszer kiáltom: Éljen ’s örökre létezzen az unió! Az iménti jelenet itt ismét megújult ’s a’ leirliatlan lelkesedés zajos kitörése csak néhány perez múlva engedé szóhoz jutni Szász iTiil oly < , ki — miután, úgy­mond , az országgyűlés minden tagja felállva kendőjét lobogtatva és kardját csörgetve kiál­totta : éljen az unió! — fölöslegesnek tartott az elv fölötti minden további tanácskozást; hanem felkérendőnek indítványozta az elnököt a’ ha­tározat kimondására. Kemény Domokos. Átalakulásunk egy ily fontos időpontjában, mikor valódi felada­tunk nem lehet csupán az, hogy minden áron egyesüljünk, hanem az is, hogy a’ fenforgó kérdés iránt létezhető aggodalmakat »’ tehet­ségig eloszlassuk , kételyeket felvilágosit«*uk , ez utón lehetvén eszközlését reményleni, hogy nem úgy egyesülendiink a’ testvér Magyarhon­nal mint heterogeneitások által szaggatott elem, mely önmagával viszi a’ megoszlás kdranya- gát, épen nem tartom fölöslegesnek, hogy a’ tárgy különböző oldalokróli felfejtése végett többen is nyilvánítsák véleményeiket. Ha visz- szatekiutünk hazánk múltjára, úgy találjuk, miként egy főbűn vonul keresztül nemzeti ’s politikai életünkön — a’ meghasonlás bűne. Hogy a’ magyarnak , ez Ö9zszevéve sem nagy számú népnek két hazája ’s két királya volt, magá­ban is nagy szerencsétlenség; de hogy egy királya ’s mégis két hazája legyen, ez már szörnyűbb valami, ez valóságos politikai ah- surditas. A’ nagyobb testvértőli elszakadás u* tán következett nemzeti fejedelmeink korszaka bebizonyította, mikép isten átka fekszik azon, ki saját nemzetétől elszakad. Átlátták ezt ké­sőbb eleink ’s kimondották, hogy viszszaki- vánnak térni a’ magyar korona alá: a’ korona alá igen is viszszatértek, de nem az alkot­mányhoz , mert a’ Separatismus daemona dilit közöttök. Vigyázzunk uraim , hogy mikor egye­sülünk a’ testvér hazával, ne vigyük a’ Sepa­ratismus magvait keblünkben: ne csatlakozzunk Magyarországhoz, hanem olvadjunk őszste ve­le. Erdélyben eddig elő, jogi tekintetbeu , ké*- féle nép volt: bévott és eltűrt. Mindenik féltük vannak kötelességei. A’ magyar és székely megtette kötelességét, midőn példátlan áldo­zatkészséggel osztályra ajánlá jogait és birto­kát ediiig jog- és birtoktalan polgártársainak ; kétséget nem szenved, hogy a’ szász is megteszi, ha más indokból nem is, legalább azért, mert kény­telen lesz vele. Kötelességünk mindnyájunknak, kik eddig bévett nemzetek valánk, hogy az úgy­nevezett eltűrt nemzetek fiait ne mystifícáljnk. Legyünk nyiltak irántuk; mutassuk meg , hogy áldozatkészségünk nem volt puszta hang, hogy szavainkat tett is követi. Az eltűrve volt nép - fajoknak kötelessége bizalommal viseltetni irán­tunk. Hogy nem igen liiszuek nekünk , nem csodálkozom, mert sokszor csalatkoztak. Kö­telessége hát azoknak, kik polgári viszonyaik­nál fogva leginkább lefolyhatnak a’ nép ke­délyére , kelteni, gyáraolitni bennük az irán- timki bizalmat. Túlzó emberek mind két részen vannak ; ámde e’ túlzók rivalgása korául se<u a’ nép szava. Átalakuláskor valamint túlzás, úgy reacíio is kikenilhellen. A’ túlzók goudoi- ják meg, hogy nemcsak a’ rósz akarat, ha­nem sokszor előre nem számitó buzgalom igen sokat árthat a’ jó ügynek. Készemről

Next

/
Thumbnails
Contents