Kolozsvári Tükör, 1920 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1920-09-16 / 38. szám

KOLOZSVÁRI TÜKÖR kohójában s az is, aki zászlók és jelszavak alatt kilép a közélet úgynevezett porondjára, mindig és kizárólag csak családi és osztályérdekeket véd. Nem túlzás és nem elfogultság: a hajdan kincses vá­rost történelmi múltjából fakadó konzervatizmusa és túl­­nagyszámú arisztokráciája akadályozta meg abban a fejlő­désben, melyre éppen múltjánál fogva volt hivatott. Dísz­magyarban dolgozni nem lehet, a furcsa város pedig akkor sem vette le ünnepi ködmönét, mikor már a drágaköveket egymás után kellett róla eladogassa. Az ősök fáradhatatla­­lanul összehordott kincse már csak a messze földön élők megemlékezéseiben élt, akik a kincses város legendáját saját gyönyörűségükre fenntartották. Azt az állítást, hogy a város fejlődésének megakadá­­lyozója a kiváltságos osztály volt, természetesen bizonyítani kell, s erre az író, aki a szeretett, gyűlölt, megunt, vissza­sírt városról írja meg a könyvét, vállalkozik is. Amit mond, nem szánja kulturhistóriai adatnak, nem dolgozik statiszti­kával s mondanivalóit rövidre fogja össze, mint egy panaszt, mely önkénytelenül is kiröppen az ember szájából. A kincses városban valamikor a mindenható erő, a vagyon az arisztokrácián kívül az agyongazdagodott iparos és kereskedő osztály kezében volt. A belőlük álló városi polgárságot, mely századokon át a nemesi előjogok és a jobbágy alárendelt helyzete közt tényezővé erősödött, a legutóbbi évtizedek teljesen felőrölték. Csak addig lehettek hatalmasok, míg ragaszkodtak a kalapácshoz, a vésőhöz, a varrótűhöz és bőrkötényhez, mely egykor büszke céhekbe tömörítette őket, s melyet mégis megtagadtak abban a pil­lanatban, mikor lehetségük nyílt arra, hogy az emberi rang­­fokozatban egyet előre lépjenek. A hetvenes évek csizmadia­­mestere diplomás vőről álmodozott, a fia magas iskolákba járt, szégyelte az apját s hivatalnoknak készült, a kereskedő boldogan fizette ki a katonatiszt vő váltóit s csengő aranyban tette le a kauciót. Valami negyven éve kezdődött ez a hó­bort, s mire kijózanodtak belőle, urak és koldusok lettek a nábob mészárosok és tímárok fiai. Az arisztokráciát is megviselte címerének csillogtatása az urizáló polgárok előtt, nem egy ősi vagyon került idegen kézre s az új földesurak, bár kortesérdemeiket a király is legkegyelmesebben nemességgel honorálta, előttük mégis mindenféle mázolást, zomán­cozást legtartósabban készít ! Str. Regina Maria I. (v. Deák F.­utca) 7. 5.

Next