Korunk, 1926. február-december (1. évfolyam)

1926-02-01 - Dienes László: Beköszöntő

2 kezdődött. A Renaissance tényleg az az idő, amikor az európai emberiség azt a meggyőződést nyeri, hogy a dolgok megérté­séhez csak úgy lehet eljutni, ha előbb szétszedi őket. S azóta három évszázadon át nem csinál egyebet, mint élesíti az értelem boncoló szerszámát s szétszed, felvág, kinyit mindent, amihez csak hozzá tud férni. S a racionalista analízis segítségével tényleg óriási ered­ményeket ért el a részlet­ismeretekben: mindenről megtudta, mint a bábuját szétszedő gyermek, hogy nincs belől semmi. A pozi­tivista-természettudományi kutatás legnagyobb eredményének annak felismerését tekinti, hogy a dolgok látható részei mögött nincs láthatatlan mag, amely összetartja őket, az érzéki-tapasztalati jelenségek mögött nincs metafizikai, a fizikai eszközök hatás­körén túl fekvő szubsztancia, amelynek a jelenségek csak meg­jelenési formái volnának. A mindent szétvágó érzelmi analízisnek ez volt s csak ez lehetett az eredménye: jelenségek színes, változó világa, amelyet nem tart össze semmi. Egy végtelenül gazdag, ezer formájú káosz, amelyben hiába keresünk egységet. Egy századokig tartó, hosszú analitikus-kritikus korszak nagy­szerűen véghezvitt destrukciójának eredményei vagyunk mi ma­gunk s ami körülöttünk van, minden alkotásunk. Anyagi és szel­lemi romok vesznek körül: régi termelési formák, amelyekről kitűnt, hogy csak a kizsákmányolásra válnak be, de nem a tár­sadalmi termelés problémájának megoldására, régi társas együtt­élési formák, századokon át intézményekbe kijegecesedve, amelyek alkalmatlanoknak bizonyultak az embernek emberhez való viszo­nyát kielégítően megoldani, régi stílusok, amelyek nem tudják kifejezni többé mai meglátásainkat, régi kutató módszerek, amelyek nem tudnak választ adni mai problémáinkra, régi hitek, amelyekben ma már nem tudunk hinni, mert nem felelnek meg lelkünk leg­mélyebb vágyakozásainak. A bomlás sivár képe, amelyet korunk úgy anyagi, mint szellemi téren nyújt, nem egy gondolkodót hangolt pesszimiz­musra. Megjósolták és megjósolják a nyugati világ alkonyát: kultúránk felbomlóban, társadalmi testünk feloszlóban, gazdasági vérkeringésünk megzavarva, lelki egyensúlyunk megbomolva, gyors iramban sietünk a pusztulás felé. Jogosult-e e sötét pesszimizmus ? Egész világképünk, amelyen a mai európai életről alkotott pesszimisztikus benyomásunk felépül, a dolgok végletekig hegye­zett relativitásán alapszik. Minden bomlás, minden zavar leg­mélyebb forrása egy abszolút pont hiánya, amelyből kiindulni s reá támaszkodni tudnánk. Mert nincs semmink, amiben feltétlenül hinnénk vagy amit feltétlen bizonyossággal tudnánk, azért ingott meg bennünk, alattunk és körülöttünk minden. A relativitás mindent varázsa alá nyűgöző gondolatának részletes kidolgozása és az emberi tudás és cselekvés minden területére kiterjedő alkat- Beköszöntő

Next