Korunk, 1932. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)
1932 / 7-8. szám - Horváth Ferenc: A keleteurópai parasztság az imperializmus korában
A KELETEURÓPAI PARASZTSÁG AZ IMPERIALIZMUS KORÁBAN Irta: HORVÁTH FERENC (Érsekújvár) I. A keleteurópai kérdés ma virágkorát éli. A tudomány és a politika egyként érdeklődésének középpontjába állította, elemzi és részletezi, fejlődési irányokat következtet ki belőle, múltat szépít, jelent magyaráz, jövőt tervez. Sikerült is elérnie a nagy buzgalomnak, hogy a kérdés a közélet problémájává nőtt, a sajtó állandó és tervszerű értesítésének nyomán tömegeket foglalkoztat. A keleteurópai népek mintha tényleges történeti életet kezdenének élni és éppen a mai kaotikus kor volna az, amely történetnélküli paraszt-, munkás- és kispolgári tömegeket sorstényezőkké tenne eddig kiszolgáltatott életükben. A tényleges helyzet azonban más képet tár elénk. A kritikai szemléletet rögtön az elején meghökkenti a keleteurópai kérdés zavarossága és meghatározhatatlansága, illetőleg a rengeteg ellentmondás, amely a különböző felfogásokat elválasztja egymástól, a politikai terveket pedig szembe állítja abban a pillanatban, amikor azok leszállanak az akadémikus magasságokból és kibontakoznak a nemzetközi politika illúziókeltésre felduzzasztott ködeiből. A keleteurópai kérdést fogalmilag sehol sem határozták meg, csoportok, államok és osztályok, sőt pártok szerint mások meghatrozó és megkülönböztető jegyei és csak természetes, hogy más a tartami is a különböző érdekelt csoportok szerint. De ez még nem volna baj.e modern szociológia Marx, Scheler és Mannheim nyomán osz®yviszonyokból magyarázza a szellemi élet sokszerűségét, érthető tehát a fi egy ,A bonyolult érdekek zavaros csoportosulásában zavaros szellemiségek alakulnak ki. A baj ott kezdődik, hogy a társadalom rendkívüli változásait hanyathomlok követi a szellemi élet változása, elméletek támadnak és enyésznek el hónapok lefolyása alatt, ideológiák minden logikai meseokoltság nélkül saját ellentétükbe csapnak át , míg — mondjuk —ska jugoszláv tábornok és csehszlovák demokrata örökéletű barátságra lelnek egymással, a tudomány szolgálatkészen lenyeli észrevételeit és filozófiai, fajbiológiai, vagy történeti igazolásokat fabrikál. Az előadótermekből, a pódiumokról és a sajtóból aztán kinyilatkoztatás-szerűen hullámzik szét a kétségbeesett és ravasz komédiázás a tömegek közé, hogy összezavarja és megtévessze azokat, ugyanakkor azonban csatlakozásra bírja tegnap született és holnap kimúlandó fantazmagóriákhoz, azaz a mögöttük megbújt, tegnappal és holnappal szemben időtlen osztályérdekekhez. Az egyetemes zavarban föllépő keleteurópai kérdést ki kell emelni a mesterséges ködből és rá kell világítani tényleges gazdasági és társadalmi lényegére. Enélkül elkerülhetetlen a kérdés elszigetelése és az elszigetelést szükségszerűen nyomon követő egzotikus kezelés. Elszigeteltségében aztán a Dunamedence népeinek története sajátos törvények szerint lefolyó eseménysorozattá válik, amelyet csak önmagából, vagyis a tájból, éghajlatból, gazdasági viszonyokból, legtöbbször azonban a külön dunai létekből lehet megérteni. Ez a rejtélyes történetszem