Korunk, 1933. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)

1933 / 7-8. szám - Dobossy László: Hit a nevelésben

HIT A NEVELÉSBEN Irta: DOBOSSY LÁSZLÓ (Prága) Először azt hittem, hogy ilyen kérdéseket nem lehet többé felvet­nünk. Nagy és nehéz időket élünk, minden intellektuális erőnket arra kell összefognunk, hogy megértsük és megmagyarázzuk a fejlődés irányát, napjaink világtörténeti jelentőségű eseményeinek értelmét. Azonban bármelyik oldalról közeledjünk is korunk szociológiai proble­matikájához, azt kell látnunk, hogy ma épp azok a tényezők a döntő jelentőségűek, amelyeket más korok vizsgálásánál mint másodrendűeket elhárítunk az előtérből. Társadalmi tradíciók, politikai babonák, ideoló­giai elferdülések, béna illúziók, tehát u. n. felülépítményi jelenségek okozzák és­­jellemzik a mai korrajudást. A gazdasági fejlődés pedig megy a maga öntörvényű útján. Ez a tény fontos tételt bizonyít. Azt t.­­„ hogy bizonyos korokban —­ rendszerint történelmi periódusok végén — a társadalmi fejlődést a saját benső lendülete viszi tovább, egy bizonyos „vis inertiae“, amit azok az erők váltanak ki, amelyek valamikor belegyökereztek a gazdasági életbe, ma azonban már nem s mégis hatnak és fejlődést módosítanak, mert beleoldódtak az egyének és a tömegek legmélyebb lényegébe.. Az irracionális tényezők társa­dalomalkotó ereje kevés korban jelentkezett ilyen meggyőzően. A mai kurrajudás vizsgálóját ez arra kényszeríti, hogy alapos elemzés alá vegye mibenlétüket é­s hatóerejüket, megállapítsa, honnan is jönnek tulajdonképpen, milyen volt a szerepük akkor, amikor szükségszerű következményei voltak a társadalmi haladásnak s milyen a szerepük ma, meddig hat még erejük és mikor ernyednek el és esnek össze, mint léleknélkü­li test. A teljes mivoltukban kell őket megismernünk, hogy harcolhassunk ellenük, leküzdhessük őket és a fejlődést ismét a haladás irányába segítsük. Így tehát a haladás irányának a meglátása a mai korrajudáson át és általában: korunk megértése nagy intellektuális felszámolást követel, régi fogalmaink újjáértékelését, új problémák tudatosítását, meggyőződésünk újraalapozását. Ú­j szempontokat kapunk a társadalmi történések okozati vizsgálá­­sáh­oz. Megnőnek a távlatok, amelyekben a tulajdon világunkat, a velünk és a körülöttünk történő jelenségeket megértjük és tisztábban látjuk. Nevezetesen pedig: új megvilágítást nyer az egyénnek és a tár­sadalomnak a kölcsönviszonya, meggyőzőbben domborodnak ki az egyén társadalmi meg­határozottságainak vonásai. Bebizonyosodik, hogy a gazdasági életet az egyén uralhatja, hatásaitól magát függetlenítheti, de a társadalmi élet, — amelynek a benső szervezetében előző periódusok koros és torz­ó maradványai is jelentős tényezők — felszívja az egyént és magával sodorja őt, éppen mivel általa és rajta keresztül válik fejlődéssé. Ezzel szemben azonban még mindig kísért az a hit, hogy a társa­dalmi fejlődést az ember önkényesen irányíthatja. Ez a hit történelmi korszakok kezdetén szilárdul meg és a nevelést tekinti az irányítás biztos eszközének. A most likvidálódó és új formákba átfejlődő korszak első ideológusai szintén a nevelésben látták a jövő fejlődés egyedüli zálogát Leibnitz híres mondása — „bízzátok rám a nevelést és én

Next