Korunk, 1939. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)

1939-08-01 / 7-8. szám - Csehi Gyula: Az ancien régime utolsó évtizedei

EZERN­ÉTSZÁZNYOLCVANKILEZMC Július l­l.-én a francia nép s velük az emberiség azokra a hő­sökre és tömegekre emlékesült,­­akik százötven évvel ezelőtt megfo­galmazták és vállalták napjaik feladatát: a modern polgári társa­dalom felszabadítását és megteremtését. Ez alkalommal a Korunk is „vigyázó“ szemeit azokra az 1789 körüli „frantziaországi válto­zásokra“ veti, amiket Bacsányi egyik versében, kora egészét össze­fogó átérzéssel ragadott meg és üdvözölt, felismerve bennük a tör­ténelmi figyelmeztetést és a kortársi, emberi feladatot. Híven a XVIII. századbeli magyar szellemiség legjobb hagyományaihoz, a Korunk munkatársait sem kötelezhette más, mint szemügyre venni 1789 örökségét és utalni ez örökség még mindig időszerű eszményei­ből fakadó kortársi és emberi feladatokra. AZ A­NILIEN RÉGIME UTOLSÓ ÉVTIZEDEI A francia forradalom értékelésénél óvakodnunk kell a modern társa­dalmi harcok fogalmait visszavetí­teni azokra az eseményekre, melyeknek a világ már 150. évfordulóját ünnepli. A régi rend összeomlását nem a „kizsákmányoltak“ lázadása a „kizsákmányolok“ ellen idézte elő. A francia forradalom korántsem a korgó gyomor forradalma, hanem sokkal inkább az evés közben megjött étvágyé, hiszen ha céljait és eredményeit tekintjük, első látásra kitűnik, hogy elsősorban a gazdag polgárság hatal­mát szentesítette, azét a polgárságét, amely hihetetlen ügyességgel tudta maga köré gyűjteni az elgyengült, visszaélései és kiszipolyozó adópoliti­kája miatt mind hevesebben gyűlölt kényuralmi rendszer összes ellensé­geit: a városi szegénységet és elsősorban a valóban „kizsákmányolt“ pa­rasztságot. A parasztot hárman is nyúzták: a földbirtokos, akinek még a paraszt tulajdonban levő földek fölött is hűbéri eredetű jogai voltak s a klérus és az állam. A paraszt adót fizetett, munkaszolgáltatással tarto­zott, dézsmát adott s szinte egyedül viselte az összes közterheket. Ilyen körülmények között a falvak nyomora idült betegségévé lett a tőkés gaz­dálkodás küszöbén álló francia társadalomnak. Már La Bruyére is rámu­tatott a Caractéres egy fejezetében, mely az egész 17. századbeli klasszi­kus irodalomnak egyetlen a nép bajaival foglalkozó passzusa: „Falvainkban vadállatok lélnek, hit­ek és nőstények; feketék, elkínzottak, naptól felperzseltek; oda vannak kötve a földhöz, amelyet legyőzhetetlen főom­noksággal túrnak, forgatnak; valami tagolt hangot is hallatnak; amikor két­­lábra emelkednek látod, hogy arcuk emberi és valóban emberek. Éjszakára kuny­hókba húzódnak, ahol fekete kenyéren és gyökereken élnek. A többi embert megkímélik a megélhetésükhöz szükséges vetés, szántás és aratás fáradságá­tól, megérdemelnék hát, hogy ne lássák hiányát annak a kenyérnek, amit ők ve­tettek“. (La Bruyère: Les Caractéres, 1688) A parasztok nyomorának egy másik oldalát mutatja be J. J. Rous­seau egy ifjúkori élménye: „Hosszú barangolás után betértem egy parasztházba, holtfáradtan és farkas-éhesen. Azt hittem, hogy itt is úgy van, mint Svájcban vagy Genfben ahol minden jómódú embernek módjában áll vendégbarátságot gyakorolni. KORUNK 14. évf. 576-720.37

Next