Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1940-01-01 / 1. szám - Lukács György: A harmonikus ember eszménye és az irodalom
A HARMONIKUS EMBER ESZMÉNYE ÉS AZ IRODALOM Irta: LUKÁCS GYÖRGY Ha a harmonikus ember kérdéseivel komolyan akarunk foglalkozni, nem az imperialista szakasz modern „életművészeinek“ elméletére és gyakorlatára kell gondolnunk. Az ember ama vágya, hogy képességei és erői összhangban legyenek, sohasem hunyt ki egészen. Mennél rútabbá, mennél lelketlenebbé vált az élet a teljesen kifejlett tőkés gazdálkodásban, annál jobban lobogott fel az egyes emberben „éhe a szépnek“, ahogy Ady mondta. De az imperialista korszak emberénél az összhang vágya gyakran csak gyáva — a legjobb esetben félénk — meghátrálás a környező, ellentmondásos élet nagy problémái elől. A harmóniát a saját belsejében úgy akarja föllelni, hogy a társadalom tusái elől hermetikusan elzárja magát. De az ilyen összhang csak látszólagos, csak felületes lehet, mihelyt ez komoly érintkezésbe kerül a valósággal, azonnal semmibe porlik.Az ember harmóniavágyának igazán nagy elméleti hirdetői és költői mindig világosan látták, hogy az egyén összhangja feltételezi a külvilággal való harmonikus együttműködését, a társadalommal való összhangját. A harmonikus ember nagy teoretikusai, a renesszánsztól fogva Winckelmannon át Hegelig, nemcsak megcsodálták a görögökben a harmonikus ember tényleges megvalósítóit, hanem egyre világosabban látták, hogy Görögország klasszikus korszakában az ember harmonikus fejlődésének alapja az antik népképviselet társadalmi és politikai szervezete volt. (Hogy ez a népképviselet viszont rabszolgaságon épült, az többé-kevésbé homályban maradt számukra.) Hegel azt mondja a görög élet és a görög művészet harmóniájának alapjairól: „A görögök, közvetlen valóságuk szerint, az öntudatos, szubjektív szabadság és az erkölcsi szubsztancia boldog közepén éltek“. S ezt a gondolatot kifejtve, Hegel a népképviseletet szembeállítja a keleti zsarnoksággal, melyben az egyénnek nincs joga, éppenúgy, mint a kialakult munkamegosztás modern társadalmában. „A görög erkölcsi életben az egyén önálló és szabad volt ugyan, de nem szakadt el a valóságos állam általános érdekeitől. Az erkölcs általánossága és a személy külső és belső elvont szabadsága, a görög élet elve alapján, zavartalan harmóniában van és a politikum önállósága nem áll szemben az attól különböző szubjektív erkölcsiséggel. A szép érzés, ennek a szerencsés összhangnak értelme és lelke, átvonul mindama termékeken, amelyekben a görög szabadság a maga tudatára ébredt és a maga lényegét ábrázolta.“ Hogy mi az alapja az emberi művelődés ez egyedülálló virulásának,'Aség harmonikus tökéletességét mutatja: ezt Marx fedezte fel. S megma-g .yarázta azt is, mi az ész szerinti magva annak, hogy az emberiség lege annak, hogy a görög népképviseletek szabad polgára az emberi személyi.