Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)

1940-01-01 / 1. szám - Lukács György: A harmonikus ember eszménye és az irodalom

A HARMONIKUS EMBER ESZMÉNYE ÉS AZ IRODALOM Irta: LUKÁCS GYÖRGY Ha a harmonikus ember kérdéseivel komolyan akarunk foglalkozni, nem az imperiálista szakasz modern „életművészeinek“ elméletére és gyakorlatára kell gondolnunk. Az ember ama vágya, hogy képességei és erői összhangban legyenek, sohasem hunyt ki egészen. Mennél rútabbá, mennél lelketlenebbé vált az élet a teljesen kifejlett tőkés gazdálkodás­ban, annál jobban lobogott fel az egyes emberben „éhe a szépnek“, ahogy Ady mondta. De az imperiálista korszak emberénél az összhang vágya gyakran csak gyáva — a legjobb esetben félénk — meghátrálás a kör­nyező, ellentmondásos élet nagy problémái elől. A harmóniát a saját bel­sejében úgy akarja föllelni, hogy a társadalom tusái elől hermetikusan elzárja magát. De az ilyen összhang csak látszólagos, csak felületes le­het, mihelyt ez komoly érintkezésbe kerül a valósággal, azonnal semmibe porlik. ­Az ember harmónia-vágyának igazán nagy elméleti hirdetői és köl­tői mindig világosan látták, hogy az egyén összhangja feltételezi a külvi­lággal való harmonikus együttműködését, a társadalommal való össz­hangját. A harmonikus ember nagy teorétikusai, a renesszánsztól fogva Winckelmannon át Hegelig, nemcsak megcsodálták a görögökben a har- mónikus ember tényleges megvalósitóit, hanem egyre világosabban lát­ták, hogy Görögország klasszikus korszakában az ember harmónikus fej­lődésének alapja az antik népképviselet társadalmi és politikai szervezete volt. (Hogy ez a népképviselet viszont rabszolgaságon épült, az többé-ke- vésbé homályban maradt számukra.) Hegel azt mondja a görög élet és a görög művészet harmóniájának alapjairól: „A görögök, közvetlen valóságuk szerint, az öntudatos, szub­jektív szabadság és az erkölcsi szubsztáncia boldog közepén éltek“. S ezt a gondolatot kifejtve, Hegel a népképviseletet szembeállítja a keleti zsarnoksággal, melyben az egyénnek nincs joga, éppenugy, mint a kialakult munkamegosztás modern társadalmában. „A görög erkölcsi életben az egyén önálló és szabad volt ugyan, de nem szakadt el a valóságos állam általános érdekeitől. Az erkölcs általá­nossága és a személy külső és belső elvont szabadsága, a görög élet elve alapján, zavartalan harmóniában van és a politikum önállósága nem áll szemben az attól különböző szubjektív erkölcsiséggel. A szép érzés, en­nek a szerencsés összhangnak értelme és lelke, átvonul mindama termé­keken, amelyekben a görög szabadság a maga tudatára ébredt és a maga lényegét ábrázolta.“ Hogy mi az alapja az emberi művelődés ez egyedülálló virulásának,'* ség harmonikus tökéletességét mutatja: ezt Marx fedezte fel. S megma-^ ..yarázta azt is, mi az észszerinti magva annak, hogy az emberiség leg-h annak, hogy a görög népképviseletek szabad polgára az emberi személyi} KORUNK 15. évf. 1-ae.

Next

/
Thumbnails
Contents