Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-05 / 71. szám

A’ 8-ik honv. zászlóaljhoz: Reisch József alorvosul. A’ szegedi táb. kórházba : Keleti Bertalan főorvosul; Vidáts Alajos alorvosul. A’ 35-ik honv. zászlóaljhoz: Hajdú Ferencz, alorvosul. A’ debreczeni tábori kórházba: Galantai Gábor alorvosul; Kovács Sigmond alorvosul; Simkovits Antal, Váróczi József, Menyhárt Sándor, Székelyi Károly és Töpler Károly orvossegédekül kineveztettek. A’ 44-ik honv. zászlóaljhoz: Fóris N. 22-ik honv. z.aljalorvosa, főorvosul. A' 32-ik honv. zászlóaljhoz: Heinzmann N. 3-ik zászlóalji alorvos főorvosul. Az utászkar 3. zászlóaljhoz: Jansbauer Ignácz a’ mezőhegyesi lótenyésztő intézet alor­vosa főorvosul előléptették. — Vrasdy Márton, n­­ő főhadnagy és sebész mester, a’ derecskei kórházba főorvosnak. — Végre Nagy Sándor nagyváradi főrorvosul hadnagyi ranggal kinevez­tetett. — Bárgyovszky Márton, 35. honv. zászlóalji alorvos. — a’ 27. h. zászlóaljhoz ugyanazon minőségben. — Balás László, a’ 14. honv. szászlóalji alorvos ugyanazon minőségben — a’ 17. huszárezredhez áttétettek. Debreczen april 3. 1849. Osztályfőnök hiv. távollétében T – 11 - n­y­i titkár. ADAKOZÁSOK. 5182. A’ remetei helvét hitvallású egyház tagjai 60 fontnyi ha­rangjukat, egy czín tányért, több czin, ón és réz darabokkal egyetemben a’ haza oltárára felajánlván, fogadják áldozataikért a’ nemzet köszönetét. Debreczenben april. 2-án 1849. A’ honv. bizottmány. F. i­g. 1902. Mesterházy alezredes ur által közelebb beadott adományo­zási kimutatás szerint, a’ c­ibaki kórház részére ajándékkép több czikkek gyüjtetvén be, az adakozásban Tomcsányi József békési alispán felhívására hazafias készséggel részt venek Szarvas m.­­város lelkes női, és adtak: 20 darab lepedőt számos fehérne­­müeket, és tépést. — Nagy Ambrus ügyvéd felhívására: Gyoma m. város polgárai 19 lepedő, 21 ing, 12 lábravaló, és 48 font tépést. — Dévaványiak: 38 lepedő, 39 ing, 53 lábravaló, 13 törülköző, 46 kötöző ruha, 1 csomó tépésnek való, és 2 font tépést. — Ördög Ferencz egy nagy csomó tépet és pólyáknak való ruhákat. — A Földvári jegyző két leányai két ing, és 1 lepedő. — Horti Kovács Józsefnő 4 kissebb, 6 nagyobb nyom­folt, 4 lábravaló, 1 párna 5 kendő. — Szekerka Lajos 2 fontnyi tépetet. — Egy tulatiszai ellenséges sereg által megszállott kö­zönség ajándéka a’ szerencsétlen Debellacsiak részére 15 ft 20 kr. pp, a’ nevezett korház részére pedig adott 18 ing, 19 lábravaló, tépés és pólyákat. — Czibakháza és földvári közsé­gek a’ kórházban szenvedők fájdalmai könnyítésére tevék, mit csak tehetőnek. — Végre a’ Tiszántúli némely meg nem neve­zett lelkes nők számos fehérneműeken kívül aszaltgyümölcs és evőedénynyel is ellátták a’ kórház betegeit. — A’ hazafiuságnak eme szép példájáért a’ névtelen lelkes nők öntudatuk magasz­tos érzetében találják fel jutalmukat; a’ gyűjtők pedig és az ada­kozók vegyék a’ haza háláját. Debreczen mart. 29. 1849. Mészáros Lázár, hadügyminister. F. u. 8287. Kis-Kún kerületek harczosaink szenvedésénak némi eny­hítésére : 68 pár fehérneműt, 4 r., 80 nad., 16 attil., 1 mel., 25 törölközőt, 4 zsebkendőt, 7 töltött párnát, 17 párnahajat, 7 zsák. 47 pár bakkancsot, 20 lep., 5 derek., 1 zacskó tép., és 2 zacskó papirost adakoztak. Ezen segedelmezés, a’ midőn kellő méltánylással közzé­­tétetik, egyszersmind a* nemzet, és kormány nevében legszi­­vélyesebb köszönet nyilvánittatik. Debreczen april 1. 1849. Mészáros Lázár, hadügyminister. 8726. F. G. Nagy Gáborné, debreczeni polgár neje, a’ honvédek szá­mára 2­­., 2 g., 3 lep. ajándékozott, miért is szives köszönet nyilvánittatik. Debreczenben mart. 28. 1849. Mészáros Lázár, hadügyminister. F .­g. 8118. sz. A’ kolozsvári lőszer főraktár parancsnoksága alatt lévő tüzér, és szekerészeti egyének, úgy műhelybeli művesek a’ szerencsétlen erdélyi családok felsegéllésére mart. 15—ki zsold­­jukat hazafias készséggel mint következik, ajánlván: — tűz­mester Szabó Ignácz 38, tizedesek: Pap Bán Gergely, Albertfy István, Fasche József, Bartock József, Biaczofszky József 28. Főágyúsok: Faltin Samu, Molnár András, Krajnák József, Vett János, Kocza János 14. Szekerészeti tizedes: Bálint Mihály, Bumbolt Antal 28. Közszekerészek: Soproni János, Szillasy Gáspár, Milos János, Schmidt György, Hab­osy György, Hagy­­másy János, Molnár János 10, pengő krajczárnyi napi zsold, fő­mester Vohnheim József 2 ft­ fegyverművesek: Valingovszky János, Gröszler Ignácz, Schuberth József, Nipel Ignácz, Finna Samu 1­fi 45 kr. Különbféle mesteremberek: Sinszky István, Simon István, Bába László, Rácz Mihály, Zipczer Imre, Halassi Tódor, Balogh János, Balázs Márton, Redelberger Antal, Mol­nár István, Totmayer József, Szabó János, Magyar Mihály, és Ferdinand György 1 pengő forintnyi napi dijjukat, öszvesen 30 ft 59 krt. pengőben adakoztak. E’ hazafiui segedelmezésért az illetőknek a’ haza nevében szives köszönet szavaztatik. M­és­z­ár­os Láz­ár, hadügyminister, 1694. F. g. Polányi István hadbíró a’ honvéd hadsereg számára 1 uj borjú táskát, 1 uj tölténytáskát szíjjal, ’s 1 uj szurony tokot szij­jal ajándékozott. Melly ajándékáért a’ haza és kormány nevében hálás köszönet mondatik. Debreczenben mart. 28. 1849. Mészáros Lázár, hadügyminister. Alulirt hivatalnál az álladalom részére következő adakozá­sok történtek: u. m. Laki Ferencz egy töltéstáskát, Horvát Sán­dor 2 szuronyos fegyvert, Olgyai Lajos pozsoni képviselő egy vadászfegyvert, Kállai Adolf egy szuronyos fegyvert, Sándor József egy szuronyos fegyvert, Olgyai Zsigmond egy vadász­­fegyvert, névtelen egy vadászfegyvert tölténytáskával, Konti Lajos két szuronyos és két vadászfegyvert, egy névtelen egy vadászfegyvert ajándékoztak az állománynak, miért az ille­tőknek szives köszönet nyilvánittatik. Debreczen, apr. 3-án 1849. Az orsz. rendőri hivatal. Vas Gereben ur, a’ „Népbarátja“ érdemes szerkesz­tője, a’ honvéd 36-ik zászlóalj 6-ik századának, egy altiszti kardot ajándékozni szíveskedett. Hazafiúi ajándékáért, édes örömmel nilvánitom hálás kö­­szönetemet. H. Szoboszló april 1. 1849. Polányi J­ó­zsef, százados, a’ 6-ik század parancsnoka. 1840 H. 1­768. A’ nagykun­madarasi kórház részére, több nagykunmada­­rasi és arcádszalóki nők 3 paplant, 29 párnát, 1 derekaljt, 58 lepedőt, 6 inget, 11 gatyát, 7 font tépetet, 6 pólyát ’s több rongy darabokat. E’ lelkes nők, kik nevöket megemlíttetni nem akarják, vegyék a’ haza, és szenvedő emberiség nevében hálás köszönetemet. Osztályfőnök hivatalos távollétében Tab­ényi, titkár. Kenderes helység hatósága átadott a’ sebesültek részére 13 font tépetet, kenderesi néhai tiszteletes Papp István özve­gye a’ madarasi kórház részére egy derekaljt, egy párnát, egy lepedőt, két törülk.­kendőt, 4 sérkötőt és 3 font tépést; ugyan­azon kórház részére Fejér Terézia asszony Kenderesen 1 font tépést és két gatyát. Mindezekért szives köszönetemet mondom. Garai, törzs, orvos. Igazítás: A’ Közlöny 69-ik számában Stanzer Károly 14-ik zászlóalji százados, mint saját zászlóaljához kinevezett őrnagy és parancsnok hibásan lévén beigtatva, azon közlemény ezennel oda modositatik, hogy nevezett őrnagy a’ beszterczei első zászlóalj parancsnoka leend. CXXXV. Ülés a’képviselőházban apr. 1-jén d.e. 11 ór. Elnök: Almássy Pál; tárgy: Vadnay Miksa és Ke­mény Dénes feletti emlék­beszédek. Szász Károly : Parancsotokra állok itt, hánom kép­viselői, egy utolsó szives istenhozzádot küldendő azon kora sír­dombhoz, melly elhúnyt társunk, barátunk Vadnai Miksa hideg tetemeit fedezi. Sokszor magasztalta fel gyáva hízelgés az érdemtelen po­rokat, soknak sírjánál emelkedik büszke mausoleum, kinek ke­gyelem volna, hogy az utóvilág nevét elfelejtse. Én nem aka­rok, nem is tudok Vadnai Miksának a’ fényes szónoklat csillogó színeiből glóriát szőni szerény sírdombja fölé, én csak a’ meleg részvétnek, az elösmerő méltánylásnak egyszerű szavait aka­rom hangoztatni fölötte; legyenek azok melegek , mint a’ láng, melly keblében a’ haza és szabadság szent ügyéért lobogott; legyenek szerények mint ő; igénytelenek, mint azoknak el­­mondója. Az emberiség útja rendeltetése felé, — úgy akarták is­tenek — egy folytonos harcz, mellyet ég és pokol vívnak egy­mással e’ sárgömbön, ’s mellynek csak az utolsó trombita-hang­ja vetend véget. Csak keveseknek jutott részébe elöl lobogtatni az élethalál harcz diadalmas zászlóját, ’s e’ keveseket is több­nyire némi feloszolhatlan homály lengi körül, mint az izraeli­táknak füsttel vegyes tűzoszlop volt vezetője az ígéret földéhez. Mások ollyanok, mint az ünnepi röppentyű, melly magasra emel­kedik, hogy pillanatig meteor fényt terjesztvén, széjjel pattan­jon, egy maroknyi hamut, ’s nagyobb setétséget hagyván maga után. Vadnai Miksa sem ama nagyszerű vezetők, sem eme csil­logó charlatánok közé nem tartozott. Az ő hatásköre annyira terjedt, mennyire a’ keblet hevítő láng melegítve kihatott. Lát­hattátok őt az ifjúság lelkes körében apostolkodni, ’s őket az igazság, szabadság ’s nemzetiség ügyében szent lángra buz­­dítni, hogy méltók legyenek ama dicsőebb honhoz, mellyet e’ bűnös nemzedék isten átkából el nem érhet. Láthattátok előbb ön szive sugallatából, majd a’ kormány kiérdemlett bizodalmá­ból az egyszerű nép koszorújában, mellyet ébresztett a’ honfi­társaik lelkesültéből megnyert szabadság áldásaira, annak utal­­mazásában életök és vérök elszánt áldozatával magokat érde­mesekké tenni; olvastátok a’ Pesti Hírlapnak, a’ rend és sza­badság ez egyesült orgánumának hasábjain az ő lelkes czikkeit mellyek egy Kossuth és Eötvös, egy Szalai és Kemény mellett is örökre fényes lapjai maradnak a’ magyar journalistikának. Egy szóval, Vadnai ha nem elővezére, de minden esetben el­szánt hős lelkületű közkatonája volt a’ szabadság ügyének; ’s ne tévedjetek az ítéletben , avagy csak a’ tacticai fordulatokban virtuosus vezért illeti a’ gyözedelem babéra, ’s kiknek önkén­tesen, örömmel ’s vetélkedve ontott hű vérén vagy maga a’ gyö­zedelem vásárolva, közönyösen mellőzendők? Nem, tisztelt tár­saim, ha a’ csillogóbb babért a’ vezetők halántékaira tűzitek is, ne tagadjátok meg a’ haza harczának lelkesült közvitézétől, ne tagadjátok meg Vadnai Miksától is tiszta arany érdemjelét az őszintes méltánylásnak, a’ testvéri részvétnek; tűzzétek azt erős férfi mellére, mellynek minden dobbanása fennen hirdető, hogy nem fog e’ haza ármány ’s erőszaknak martalékul esni, mert fiai ezreiben él és lángos szabadságának tántoríthatlan szerelme. A’ sírt, mellybe ott a’ Sajó regényes partjain alábocsát­kozott, a’ mely a’ csendes üreget, melly a’ végetlenségnek ka­puja sem bús özvegy szivszaggató jajgatásai, sem elmaradt ár­vák lélekrázó keservei nem környezék. Neki csak egy szerelme volt, a’ szép hölgy, az ifjú szabadság, a’ hévvel, szenvedéllyel imádott magyar szabadság, mellyel jegyben járt, de végképi egybekelését vele meg nem érhette. Ott nyugszik most, de sza­badságért epedö szelleme e’ kedves földtől végkép még el nem válhatott, ott szendereg, ’s végszendergéseit a’ szabadságharcz dörgő ágyúi zsibongják körül — édesen, mint dajkaének,— ’s az örökkévalóság küszöbét csak azután kívánja végkép át­lépni, ha kivívott szabadságunk diadal ünnepének utolsó ágyú­dörgése is elhangzandott. Nyugodj csendesen idvezült barátunk! Álmaid szövődjenek azon dicső jelenetek képeiből, mellyeknek létesítésére élted minden erejét áldozád. A’ trombiták rivalnak, a’ kard cseng, az ágyú dörög, honfi társaid fergetegkint halad­nak előre, a’ zsarnok sápad, mig kidül,’s milliók győzelmi éne­ke harsog fel az egek nyílt csarnokához Nyugodj csendesen, ’s helyedet egy hozzád hasonló foglalja el, méltó azokhoz, kik melletted a’ derék Borsod megyét e’ házban illustrálják. Nekem pedig bocsáss meg, hogy erőtelen szavaim érdemeid színvona­lán messze alul maradtak. A’ mi utaink, ámbár egy végczélra irányozva, de ez életnek tönkeleges mezején soha nem talál­koztak, mint két egymástól távoli vidéken utazó hajók, mellyek­nek delejtűje folyvást ugyanazon sarkcsillagra mutat, de egy­mást soha nem láthatják. Én téged ekkorig csak nevedről ös­­mertelek; most tetteidről ösmerlek, de a’ lelkek lényegükben ösm­eik egymást, azokat idő és tér köze el nem választja; ’s most, midőn te már az örökkévalóság végetlen vidékein járod új pályádat, én pedig még e’ sárgömb iszapjában gázolok, bizo­­dalommal nyújtom feléd baráti jobbomat zárt koporsód fölött; azzal a’ bizodalommal, hogy mi még látjuk egymást, ’s azoknak társaságában, kiknek e’ hon szabadságából ’s dicsőségéből csak remény jutott osztályrészül, örvendve fogunk alátekinteni e’ szép haza dús mezejére, melylyen akkor egy boldog, egy szabad, egy dicső nemzet él, mert boldogságát az örök igazság elvein erkölcsre alapította,’s ez alapot megrendíteni épen úgy óvakodik maga, mint rettenetes boszszújával sújtja akárki fiát, legyen az bár Habsburgi Rudolfé is, ki azt próbálni merészlen­­di, ügy legyen, elmondám. (Él­jenzés.) Kazinczy Gábor: Uraim, tisztelt társak ! E’ helyt, ez órát ünneppé szenteli a’ hála, melly nem csak a’ jelennek napsugaraiban zendül föl, mint Memnon szobor, ha­nem visszaszárnyal a’ múltba, melly lelépett a’pályatérről,hogy szobra köré az emlékezet örökifjú koszorúit fűzze. Önök nekem hagyák föl a’ fájó örömet, melly egygyé lett két hazánk nagy polgárának sírjára megvigye a’ köz elismerés áldozatát; nekem azért, hogy lássa a’ hon, mint ismeri el Ke­mény D­é­n­e­s érdemeit pályatársainak legutolsóbbika is, ki olly ismeretlenül áll e’ helyen, miként ő a’ köztisztelet bajnoka volt. De e’ tisztelethez én is megvittem adómat, mint hivebben senki más, ’s a’ koszorút, bár mi kéz fűzé, értékessé az oltár szentesíti, mellyre tétetik. Keblemben még megmegrezzen a’ fájdalom, melly elbo­rított, midőn a’ veszteségekhez, mik ez utóbbi napokban nem­zetünket sújták, a’ Kemény Dénes halálát is sározta a’ végzet; mert hiszen van-e becsesb kincse e’ hazának, mint azon jelle­mek, mik a’szolgaság napjaiban tiszták maradtak, sőt lőnek nagyok; hogy tisztaságukban fényes arczát tükrözhesse a' jog; és lőnek nagyok, hogy majdan el bírják viselni — ha kell — a’ csapásokat, mik e’ hazára méretendnének. Soraink sem maradtak illetetlenül A’ bűn minek elég, ha zsoldja meg van, bár honnan, bár miért vegye; az erőt­lenség , melly­e­ik önbizalma nem volt, az események fergetegé­­ben meghagyni remegő magát, megtartá aratását e’ sorokban is. Hagyj­án­ minden erkölcsi halál egy nyeremény. A’ viharzó élet az, melly letépi a’ himes palástot, mit derűs napokban csa­­lékonyan szólt magára az álság. A’ bűnösök és lanyhák fölött lelkiismeretek mond ’s mon­dán­d a’ nemzet majd ítéletet. Nem csak aranykönyv kell, hová az erény tettei jegyeztessenek, kell érez lap is, mire a’ bűn em­lékezete égettessék. De sorainkból az enyészet is kivette adóját. Itt csak a’ történet szólal föl, az egyetlen bíró, melly a’ szenvedelmek szi­laj viharjátéka fölött áll. ítél ’s elitél, hogy osszon életet vagy 256

Next