Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-10 / 75. szám

hogy az e’ részbeni intézkedés csak ideiglenes, ’s czak azon időre van megállapítva, míg az ellenség fővezérétől, Windisch­­graetztöl, az ez ügyben tett felszólításra válasz érkezik, ’s ak­kor e’ tárgyban elő fog kerűlni a’ törvényhozás előtt, ’s érde­mileg pertrad­altatni, tehát most a’ képviselőház határozatában, mint ideiglenes intézkedésben megnyugszom, hanem fentartom jogomat, annak idejében lényeges észrevételeimet megtehetni. (Helyeslés). Elnök: Megnyugszik tehát a’ tisztelt felsőház a’ képvi­selőház határozatában ? (igen). Beöthy Ödön: Szükségesnek tartom bele tenni a’ jegyzőkönyvbe, hogy a’ festőház a’ felolvasott határozatban csak annyiban nyugszik meg, a’ mennyiben kitetszik abból az, mikép az ellenséges tábor fővezére felhivatott, hogy emberi módon bánjék foglyainkkal, ’s illő fizetéssel lássa el őket, ’s e’ részben feletet váratik; a’ felsöház tehát, megnyugodván ezen ideiglenes rendelkezésben, későbbre fentartja magának, ha netalán olly in­tézkedésről értesülne, miszerint a’ sai és az ellenség foglyaivali bánásmód közt ugyanazonosság nincs, a’most ideiglenesen meg­állapított határozatban változtatásokat tenni. Elnök: Nem gondolnám, hogy szükség volna erről em­lítést tenni, mert ezen feltétel világosan benne foglaltatik a’ képviselőház határozatában (Úgy van); azért azt hiszem, a’ tiszt. felsöház megnyugodhatik a’ felolvasott, ’s tisztább felfoghatás végett u jabban is felolvasandó határozatban. (Halljuk) Majthényi jegyző olvassa újra a’képviselőház hatá­rozatát , melly ez alkalommal bővebben megértetvén, egyhan­gúlag helybenhagyatott. Beöthy Ödön: Minthogy nem tudom, lesz-e a’nap­­­okban «lés, a’ midőn bizonyos korményi kiküldetésemnél fogva­­ kell távoznom, tehát ezennel értesítem erről a’ tisztelt elnök urat és a’ felsőházit. Elnök: Most egyéb teendőnk ne« lévén, an «lés él­esztik. Eloszlott délutáni 1 óra felé. A XXXVIII-d­ik «lés a’ képviselőházban a p­r. 5-kén rogg. 10 év. elnök: Almássy Pál. A’ jegyzőkönyv fejek­aeása után Elnök: A’ mai Jegyzőkönyvet vezetni fogja Hanfali fát; szólókat pedig Jegyzi ahmemy. Mielőtt a’ napi­rendre tér­nénk, van szerencsém bemutatni Prideczky úrnak a’ honv. bi­zottmány által hozzám kitött folyamodását, mellyben igazolni kívánja, hogy ő mint kormánybiztos folytonosan működött; ’s egyszersmind bemutatja a’ hear. bizottmány Fináeczkynek felv. 37-töl Kossuth elnök mrben írott levelét, mellyben ötét műkö­désre sikeréről értesíti, ’s legközelebbi eljöveteléről tanóaitja. Méltóztassanak elhatározni, felelvetessék-e ezen folyamodás regy nem. (Adassák ki az igazoló választmánynak.) Gr­a­c­z Antal: A’ mint tudom, Frideczky ki van tttrőlve, a’ folyamodást tehát nem lehet elfogadni. Halás­z Bódi: Én pedig azt hiszem, hogy a’ folyamodást elfogadnunk kell, mert a’ kormány Frideczkyt úgy mutatta be, mint a’ kinek kormánybiztosi működése megszűnt, ’s ha ő bebi­zonyítja, hogy ezen hivatala nem szűnt meg, igazolva lesz. (He­lyes.) Elnök : Demeter József képviselő és kormánybiztos Szepsi Sz. Györgyről irt levelében tudtára adja a’ honvédelmi bizottm­ánynak okait, a’ miért el nem jöhetett. Minthogy neki 14 nap adatott igazolásra, tehát ezen tudósítás is a’ bizottmánynak kiadatik. — Móricz Antal marmarosi képviselő 14 napi szabad­ságért folyamodik. (Megadatik.) A’ számoltató bizottmánynak­ volna némi jelentése. Kubinyi Ferencz : Az országos számoltató bisob­rjíny, miután a’ Zichi idenféle ingóságok miképi kezelése tárgyában, a’ szükséges nyilatkozatokat kezéhez kapta,’s ezek isagyobb kombinatiót igényelnek, mankálatát még be nem fejezh­ette, csak néhány nap mulva fejezi be; hanem mig ezt tehetné, oda járul a’ bizottmány kérése, hogy mielőtt tudósítása a’ há'* előtt felol­­vastatnék, annak kinyomatását megengedni méstór/aMaB*k. (He­lyes.) ’S azt az ünnepek után valamellyik nagor, föl lehat vanni. Elnök: Tehát a’ ház elfogadja a’ szám­oltató bizottmány kérelmét. Paló­czy L.: Vissza térve a’ követn­^«oláh­«, tudomásul jelentem a t. háznak. Miképen azon h*:tármu*t következtében, hogy az illető kerületek az új körútv.­árasztásra r­ólittassanak­­ fel, s az elnök adja azt tudtokra, én Megírtam a’ leveleket ösz­­vesen 85-et, ’s azokat elküldöttem illető hat­óságoknak; arra figyelmeztetem azért a’ házat, miszerint baj n­ legyen belöle, h°gy. •’ k“ille* majd Táta­st, itten pedig ig, .«óljuk előbbi kép­­viselőjét. (Helyes.) IS­tAz^“°10 «to***, fog/,a tudni kötsleségét. Most általmehetünk a napi­rendre. I r­á n­y i jegyző: Felolvassa jelentét­ét az országos száma­dás vizsgáló választmánynak ,, Jhon T. ,)kottMány által előter­jesztett napdijkimutatásokr' CiLanak m TM •’ “■’•1 Uvos viszony­­’den áS*i,lát’ ’* mínden’ d* főle* * mostani asítmány e’ ok közt szem előtt tartja, tekintve, hogy a’ vá-t , ' -jébe terjesztett kimutatások a’ nemzetgyűlésnek al-Hielve­­sújtanak — eme gazdálkodási elvet a’ közigazgatás­­ p tí0­ ’v igy épen ott valósitani, honnan az intő példaként » ., hogy a’ közélet minden alsóbb műszerére kihasson; a’ vá­lasztmány eltérve a’ honv. bizottmány rendelkezéseitől a’ Pest­ről ide Debreczenbe átköltözött hivatalnokok fizetés javításaira nézve következő véleményt terjeszt elő : s­ör. Mindazon tisztviselők, kiknek fizetésök 1200 forinton alul van, mint maximumot 2 forint pótlék napidijat kapjanak. A’ 2 fton alóli napdijazás azon mennyiségben marad meg, mi­ként azt a’honv. bizottmány elrendelő. 2-ot. A’ 1200 ftnyi vagy azt meghaladó fizetéssal ellátott hivatalnokoknak akár pótlék napdijai, akár pótlékfizetései a’ vég­zés elfogadása napjától "számítva megszüntetnek, ’s a’ helybeli körülményeket tekintetbe vévén, az illy tisztviselők 30 frt. havi lakbérben részesittetnek. Debreczen, april 3-kán 1849. Gorove István s. k. választmányi előadó. Elnök: Méltóztatnak hozzá szólni. (Elfogadjuk.) Szász Károly : Nekem pár alázatos észrevételem volna. A’ második pontban az illető tisztviselőknek 30 ft havi lakbér 1 . Teh­etik, én azt kívánnám, ha azon tisztviselők egyszersmind 7 viselők is, ezen lakbéri sommában ne részesittessenek; 2or * I­s létetik határnak, a’ mellyen alul pótlék jár, de felül a­t. Véleményem­ szerint 1300 ftot is oda számítanám, mert az­­ 1200 ftos fizetéssel ellátott személyek, nagyobbrészint olíva- "­­ nők, kik a’ múlt kormány alatt is szolgálatban lévén besoroztat­­tak az új tisztviselők közé régi fizetéseikkel, és annyiban tétet­tek hátrább, mint az újabbak, minthogy ezeknek nagyobb fizeté­sök van. Ők mint egyenlő szolgálati emberek az által sújtva vannak, hogy eddig is kevesebbet kaptak, és most a’ pótléktól is elesnének. Én­ tehát kívánnám őket azok közé soroztatni, a’ kik pótlékdíjat kapnak. Elnök: Az első indítvány az, hogy azon tisztviselők, kik egyszersmind képviselők, a’ 30 ft havi lakbérben ne részesit­­tessenek; (elfogadjuk) a’ másik indítvány az, hogy azon tisztvi­selők, kik 1200 ft fizetéssel vannak ellátva, azoknak cathegori­­ájába essenek, a’ kik 2 ft napidijt kapnak. P­á­l­f­f­y János: Az itten előadott elvet tökéletesen osz­tom, hanem a’ mint Nyáry kormánytag úr tegnap elmondotta, azon arányt, mellyben a’ napdijt a’ kisebb fizetésnek kapják, igazságosn­ak tartom az elvet, ’s a’ napdijak maximumát és mi­nimumát elfogadván, kívánnám, hogy a’ honv. bizottmány a’ pénzügyi ministeriumot bízná meg, miszerint e’ tekintetben ak­­képen dolgozza ki a’ scalát, hogy a’ ki kevesebb fizetést kap, több napdijt kapjon, mint a’ ki nagyobb fizetést kap. (Sza­vazzunk.) Elnök: A’ kérdés igen egyszerű: marad-e a’ szerkezet, vagy nem. Kik a’ szerkezetet megtartani kívánják, álljanak fel. (A’ többség feláll.) Szacsvay: Nekem a’ kérdésre nézve van szóra.Miután indítványok terjesztettek elő, azokat külön kell választani. Szász Károly képviselő két indítványt tett, a’ harmadikat Pálffy János, ezeket mind külön kell állítani, ’s véleményem szerint a’ sza­vazással nem döntetett el egyéb, mint hogy a’ diurnumok skálá­­ja ne dolgoztassák ki. Már most az következnék, hogy az ollyan hivatalnokok, a’ kik egyszersmind képviselők, kapják-e a’ lakbért. Kovács Lajos: Szász Károly indítványára semmi ész­revételem nincs, csak szeretném azt átalánossá tenni, mert miu­tán fogalmazó is van a’ ki képviselő, tehát nem a’ második ha­nem az első cathegonába esik. Azért külön a-ban szeretném ki­mondani, hogy azon hivatalnok, a’ ki képviselő, semmi nemű pótlékban nem részesül. Elnök: Már most arra fogunk szavazni, hogy azon tiszt­­viselők, kik 1200 ft fizetéssel vannak ellátva, részesüljenek-e a­ pótlék díjban. Tehát az első kérdés az, marad-e az 1-ső §-ra vagy nem ? (Erre már sza­vaztunk. Zaj!) Kazinczy Gábor: Illy módon lehetlen a’ tanács­kozás. El­n­ö­k: Kérek mindenek előtt csendet, ’s még egyszer el fogom mondani. Szavazni fogunk Szász Károlynak az 1-sö­r. tett indítványára ’s­ ez abb­ól áll, hogy azon tisztviselők, kik 1200 ftos fizetésben részesülnek, bele jöjjenek-e azon catego­­riába, hogy 2 ft napi dijt kapjanak. Abonyi István: Felvilágosításul annyit mondhatok a’ háznak, miszeriint a’ választmány az 1200 ft fizetésére nézve azért nem kívánta megállapitni a’ napdijakat, mert a’ titkároknak két osztálya van 1200 és 1500 ft fizetéssel. Ha tehát az 1200 ftosok is kapnak napdijakat, akkor járandóságuk nagyobbra fog fá­jni, mint az 1500 ftosoké, és ez keserűséget okozhatna a’hi­vatalnokok közt. A’ választmány tehát azt gondolta, ki kell hagyni a’ titkárokat. (Helyes!) Szász Károly: E’ szerint a’ concipista is fog többet kapni mint a’ titkár. Elnök: Nem kíván senki hozzá szólani? (Nem!) Tehát méltóztassanak eldönteni, m­arad-e a’ szerkezet vagy nem. A’ kik pártolják a’ szerkezetet, álljanak fel. (A’ többség feláll!) Kivánnak-e arra szavazni, hogy azon tisztviselő, ki egyszer­smind képviselő, ne részesüljön a’ 30 ft havi lakbérben. (Ez már ki van határozva!) Még azon indítvány van hátra, hogy a’ kép­viselők iránti észrevétel külön §, tétessék-e (Külön!) Erre te­hát nem szükség szavazni, hanem kimondom, hogy külön §-ba megy. Pap Zsigmondi Kovács Lajos észrevételét felesle­gesnek tartom, mert az alapszabályokban ki van mondva, hogy a 11 képviselő semmi pótlékot nem kap. Elnök: Nem arról van szó, hogy a­ képviselő pótlék díjt kapjon, hanem arról, hogy 30 ft szállásbérben részesüljön-e. Ez tehát külön §-ba fog tétetni. Jekelfalusy Vincze családi dol­gok elintézésére 15 napi eltávozásra kér engedőimet. Nem lehet, most jött meg!) Tehát szavazzunk, kik megadják az engedői­met, álljanak fel (négyen felállnak.) —Asszony-Vásárhely hely­ség közönsége folyamodik a sómérési jognak visszaállításáért; kiadatik a kérvényi bizottmánynak. — Még felveendők mai nap Szalay Antal és Kubinyi Ferencz követ uraknak indítványai Szacsvay felolvassa. Határozati javaslat. • I. .­­ . A képviselők kétszeres díjazásának ideiglenes megszünte­téséről. Addig is míg a törvényhozás az incompatibilitás kérdése iránt intézkednék, meghatároztatik : 1- er. Képviselő, ki egyszersmind kormánybiztos, vagy a táborban tettleges katonai szolgálatban van, kormánybiztosi vagy katonai illetőségén felül képviselői fizetést nem húzhat. 2- ér. Képviselő, ki katonai alkalmazásban van, de a kö­rülmények miatt, szolgálatot nem tehet, képviselői napdíjain felül katonai fizetést nem követelhet. 3­­or. Képviselő, ki egyszersmind kormány­hivatalnok, de jelenleg hivatalos foglalkozása akadályozva van, mind­addig, aiig hivatalánál­­ tettleges betöltését a körülmények meg nem en­gedik, csak képviselői napdijakat kaphat. Debreczen márt. 28-án 1849. Szalai Antal m. k. borsodmegyei képviselő. II. Az országgyűlési képviselők számára a törvény által ha­tározott napdijak csupán az országgyűlés székhelyén töltött időre járnak. Kubinyi Ferencz m. k.­­ Nógrád-losonczi képviselő. Elnök. Méltóztatnak az elvhez hozzá­szólani (Nem) Te­hát keresztül megyünk Szalay indítványán $-onként.­­ Olvastatik az 1-iő § (Helyes.) El n­ö­k. A kik a szerkezetet pártolják álljanak fel (több­ség.) Olvastatik a 2-ik § (Helyes.) Kazinczy Gábor: Én ezen §-t nem úgy tenném, a mint 10 áll. s nnem úgy fejezném ki. Fizetésének csak egyikét követelheti. (Nem lehet­ tovább; zaj.) Például valamelly nyu­galmazott nagyobb katonatiszt p. o. egy tábornok fog képvise­lőnek aligváltoztatni, miképezt határozhatja el az országgyűlés, hogy e törvény alul megszabott fizetéséről mondjon le. Ez kép­telenség volna. A fizetések kotszerűségét meg kell ugyan szün­tetni, de amellyiket a kettő közül, azt mi el nem határozhatjuk, nincs reá példa a világon (szavazzunk.) Elnök: Kazinczy képviselő úr azon módosítást ajánlotta, hogy az illető egyénnek szabad tetszésére hagyatik, mellyik fi­zetéséről akar lemondani. Az lesz tehát a kérdés: marad-e a szerkezet vagy nem ? Besze János. Kasinczinak minden aggodalma megszű­nik, ha az első §-t megolvassa, mert benne van, hogy ha vala­ki képviselő­ja tettleges katonai szolgálatban van, a katonai fi­zetést hozza. A­k-ik f értetik ollyan magam fajta őrnagyokra, a kik igazán meg nem érdemlik a’ fizetést. — Mészáros Lázár hadügyminiszter: Megbo­­csásanak, ha más helyről szólok fel, mint Cicero pro domo mea. Ha teszem, most már én kiesném a’ ministerségböl és mint tá­bornok nem lévén tettleges szolgálatban, itt pedig, mint képvi­selő teljesíteném kötelességemet, engemet, azért mert tettleg nem veszek részt a’ katonai szolgálatban, meg akarnának bün­tetni? s nagyobb nyugdíjazásomat, képviselői fizetésemmel kel­lene felcserélni, vagy is amazt elveszíteni ? — Ha valaki nyu­galmazva van, igazságos, hogy a’ nagyobb fizetést hozza, a’ másikat pedig a’ haza oltárára tegye le; de azt hiszem valakit azzal, hogy képviselői állásáért a’ nagyobb nyugdiji fizetését elveszítse, büntetni nem lehet. Szunyogh And. : Azt, hogy egy egyén két fizetést húzzon nem akarom, hanem azt akarom, s az osztó igazsággal megegyező, hogy azon fizetést tarthatta meg az illető, a’ mely­eik állandó hivatalához van kötve. A’ képviselői állás három évhez van kötve, a’ tábornok vagy Őrnagyi fizetés pedig nem három évhez, hanem egész élethez van kötve, tehát maradjon csak az állandó hivatalhoz kötött fizetés meg, a’ másik pedig ne, a’ mellyik különben is csak időhöz van kötve. H a­­ á s s B.: Azon kérdést tersem fel, valljon a’ ház rangért fi­zet-e valakit, mgy azért, hogy tett valamit a’ haza javára ? Én nem tudom az igazsággal megegyeztetni azt, hogy mert va­laki tábornok és kötelességének akkor nem tehet eleget, hanem mint képviselő működik, azért neki a’ tábornoki fizetést adjuk. Más kérdés volna, ha arról volna szó, hogy valakinek nyugdíjt adjunk, de itt csak tettleges szolgálati fizetésről van szó, ’» ha valaki, mint képviselő van itt és semmi más hivatalt nem visz, nem tudom miért húzzon más fizetést. Mészáros L. hadügym.: Gondolom, érdekében áll a’ háznak, hogy itt mindannyi rangok, művek ’s tudományok kép­viselve legyenek; — következéskép, ha a’ katonai rendből is volnának olly szerencsések, a’ kik itt részt vennének, nem volna káros az országra nézve, azon okból, mert a’ katonai dolgokat illetőleg itt is volnának némellykor tudományos, noha nem min­dig igazságos ellenőrök, de még is szakértők ’s tudnának hozzá szólani, és ha azután valamelly ékesen szóló hadügyminister jó, a’ ki valamit előbirna szépen mázolni ’s okokkal tudná előter­jesztését támogatni, akkor kevesen lennének talán szakértők ’s elfogadnák; mert hogy mi magyarok katonáknak vagyunk te­remtve az bizonyos és tudunk is hozzá. Hát teszem például egy kapitányt választunk, kinek 600 pft évi fizetése van, és követnek választatik, ’s nagy városban kellene élnie, megfosztatik képvi­selői fizetésétől? (nem, hanem ekkor képviselői fizetést húzna). Zeyk Károly: Nem értem azon okoskodást, hogy va­laki a’ rang, nem betöltött kötelesség szerint kapja a’ fizetését. Ebből az a’ következtetés, hogy azon tábornok, a’ ki semmit sem tesz, egészen hozza a’ fizetést, az pedig, a’ ki követ éa igy szol­gál a’ hazának, kevesebbet kap. Irányi Dániel: Ha ezen javaslatot, a’ kint van, elfo­gadja a’ ház, akkor tettlegesen kimondja az incompatibilitást is, mert vannak jelenleg is status hivatalnokok, status titkárok, osztály­főnökök, a’ kik talán eddig mind a’ két fizetést húzták, hanem ha ezentúl is képviselők maradnak, hogy a’ nagyobb fize­tést húzhassák, azt nem fogják önök gondolom megtagadni ? Ha kimondják önök, hogy a’tábornok «’nagyobb fizetését ne húzza, természetes, hogy minden status hivatalnokokra is ki kell ezt mondaniok­ Én tehát a’ Kazinczy Gábor indítványát a’ gyakor­lattal megegyezőnek tartom. Molnár György: Azt is tekintetbe kell venni, hogy általában mikor a’ képviselői fizetéséről szólunk, össze­téveszt­jük a’ fogalmakat. Ez nem fizetés, hanem kárpótlás,­­ ’s egy nyugalmazott tábornoknak, ki egész életét a’ harczmezőn töl­tötte, nyugdiját úgy lehet tekinteni, mint meglevő vagyont, te­hát nem lehet ötét megfosztani annak jövedelmétől, mert külön­ben az annyit tenne, mintha egy közbirtokosnak vagyoni jöve­delmét elvenné valaki. B­e­n­c­z­e : Minden a­ státus által nyugalmaztatott tisztvi­selőkre nézve ezt egészen kihagyandónak vélem, mert ezt úgy lehet tekinteni, mort egy régen kiérdemlett tőkéjét a’ munkái­nak ’, ettől járó évenkinti kamatot, melly kamattól őt megfosz­­tani nem lehet, hanem hozza mind a’ két fizetőst. Teszem pél­dául : ha a’ státus engedzet bizonyos nyugdíjban részesít, és ké­sőbb követté megválasztatom, azt, hogy csak az egyiket, például a követi dijt húzzam, s nyugdíjamat pedig, mint kiérdemlett tö­kének kamatját elveszíttem, a’­ztátus tőlem nem követelheti. (Szavazzunk). Elnök: A’ 2-ik pont ellenében Kazinczy Gábor által azon indítvány létetett, hogy képviselő, ki katonai alkalmazásban van, de szolgálatban nincs, a fizetések csak egyikét veheti. Első kér­dés lenne tehát, hogy------­Kovács Lajos: Csak egy pár szót kérek. Ha úgy lesz formulálva, hogy „a’ fizetések csak egyikét veheti” — azt hi­szem, ebben még nincs kifejezve azon gondolat, hogy a’ két fizetés közül szabad választása van. Elnök: Azt hiszem, benne van, mert az nagyon világos és természetes, hogy a’ midőn az mondatik ki, hogy csak egyi­két veheti ki a’ fizetésnek, azt fogja választani, a’ mellyik na­gyobb fizetés. Csíki L: Ki kell azt világosan mondani, Lónyai Menyhért: A’ rendes fizetésre nézve azon észrevételem van, hogyha például egy rendes tisztviselő, vagy követ, — tábornok is, és tábornoki szolgálatban van, a’ két ren­des fizetés közül szabadon választhasson; de a’ nyugdijakra ezt ki nem terjeszteném, azért, mert a’ nyugdíj, a’ már megérdem­­lett szolgálatokért adatik, ’s ezt elvenni semmi körülmények miatt nem lehet, úgy tekintethetvén azon nyugdíj, mint magán ember saját szerzeménye (helyes). 272

Next