Közlöny, 1849. április (68-92. szám)

1849-04-11 / 76. szám

Debreczen, 76. sz. Szerda, ápril­­i. 1849. ZLÖNY. hivatalos lap. A’ „Közlöny“ hétfőt kitéve, naponkint jelenik meg. — Ára lapjainknak helyben 7 frt, és postán négyszári szétküldéssel hetenként 7 frt 12 kr. pp., naponkinti szétküldéssel 8 frt pp. — Felvételnek mindennemű hirdetése, mellyek hasáb soráért 5 p. kr. vétetik. — Előfizethetni minden álladalmi postahivataloknál és a’ kiadó hivatalban Debreczenben. — HIVATALOS RÉSZ. HIVATALOS TUDÓSÍTÁSOK. P­E­R C­Z­E L tábornokunk betört a’ római sánczokon. F. hó 7-én Goszpodinczénél az ellenség több erős redou­­teokkal bővített római sánczoknál, mintegy 12 ágyúval, ’s több ezer, részint szervián, részint határőrbeli, részint Sz. Tamásról és Turiáról oda menekült rácz fegyveresekkel gázolá seregünk előhaladását, mind a’ mellett déli 12 órától 4-ig tartott kemény tüzelés után végre rohammal sikerült a’ sánczokon áttörni, mire az ellenség hanyathomlok megfutamlott. És igy a’ hires római sánczok is elfoglaltatván, egyúttal 8 ágyú (ezek közt egyik 18 fontos) birtokunkba jutván, a’ fanatizált csajkásoknak meghódí­tása is pár nap alatt remélhető Ez alkalommal különösen a’ szegedi hős­z.­alj, a’ derék Földvári őrnagy vezérlete alatt, tüntette ki magát; dicsérettel emlittetik a’ 3-ik sz. hussár ezredbeliek egyik csapata is. Ismét tömérdek marha ’s ló jutott birtokunkba. Veszteségünk 4 halott, ’s mintegy 10 sebesült; az el­lenség részéről néhány százan estek el, ’s egy császári tiszt fogolylyá tétetett. Kelt Debreczenben april 10. 1849. A’ honv. bizottmány. A’ honv. bizottmány elnöke következő tudósí­tást küldött a’ honv. bizottmánynak. Főhadiszállás Gödöllő, april 7. 1849. A’ dicsőség napjait éljük, mellyeknek nemes hazafi vér­rel vásárolt babérjaiból e’ nemzet szabadsága fog felvirágozni. A’ nemzet hajoljon meg, a’ határtalan hála áldásaival, had­vezéreink ’s hadseregünk előtt. A’ ki ismeri e’ vidéket, a’ ki látja a’ borzasztó erőssége­ket, miket e’ tájon a’ természet megszaggatott szoros völgyek­ből, hegyekből és erdőkből alkotott, 's mellé képzeli az osz­trák zsarnokságnak, a' kevély Windischgraetz vezérlete alatt egyesült egész erejét, és meggondolja, hogy illy vidéken, ’s en­nyi ellenség ellenében harmadnap alatt Jász-Berényböl folyto­nosan csatázva idáig jutánk győzedelmesen, ’s dicsőséges sere­geink szárnyai Jász-Berényböl harmadnap alatt a’ Dunáig kerge­ték az elbizakodott ellenséget, ’s czirkáló huszárjaink most is a Duna körüljárnak, annak, ha Magyar, büszkén kell felemelni fe­jét, mert megélte e’ szolgasággal fenyegetett nemzet dicsősé­gének legszebb napjait. De vezéreink, ’s e’ vitéz hadsereg nem ismernek fáradságot, nem kívánnak pihenést, mig hazánk szent földén egy ellenség van, holnapra is azon jelszavunk van, a’ melly tegnap volt, ’s e’ szó „előrés“ Ez azon hallelujah, mellyel az emberiség megváltójának feltámadási napját a’ szabadság Istenének szent oltára előtt meg­ünnepeljük. Ennyit elöleges örvendetes jelentésül. Késő éjjel van, ’s én fáradtan, de nyugodt kebellel azon nyoszolyában hajtom álomra fejemet, mellyből ma reggel riad­va szökött ki Windinschgraetz, futásban keresve menedéket, az igazságos istennek, hadseregünk vitézségében nyilatkozó bosz­­szúja elöl. A’ honv. bizottmány elnöke, Kossuth Lajos. KITÜNTETÉSEK. E. 9018.­­­sz. h. u. A’ folyó hó 4-kén történt tápió-bicskei ütközet alkalmá­val tanúsított vitézségekért, K­i­s­s P­á­l ezredes, és gr. L­e­i­n­i­n­­gen Károly 19. számú magyar gyalog ezredbeli ezredes, Czi­n­di Ede 60. számú magyar gyalog ezredbeli és F­ö­l­d­­váry Károly 3-ik zászlóaljbeli alezredesek, Görgey tábornok helyettes fővezér által a’ katonai érdemjelek harmadik osztályá­val földiszesíttetvén, ezen kitüntetés a’ hadügyministerium által ezennel megerösittetik. Debreczen april hó 8-kán 1849. M­észár­os Lázár, hadügyminister. KINEVEZÉSEK. A. 9351. Lechmayer József százados n.-károlyi térparancsnokúl ezennel kineveztetik. Debreczen april 9. 1849. Mészáros Lázár, hadügy minister, F. — p. 9005. A’ hadügym­inisteriumig tató hivatalában: alig tatókúl: Bérczvári Ferencz,és Kiss Ferencz segédigta­­tókat, — segédig tató kúl: Andrássi Ferdinánd, és Pribék Károly írnokokat, i­r­n­o­k­o­k­a­t: Szerem Ferencz, Révai György, dijnokokat, Czapfalvi Lajos volt önkénytest, Szabó Sándor volt tanítót, Ferenczi László volt számvevői segédet, Váradi Ádám, és Tóth Lőrinczet; — végül, dijnokokat: Bánhegyi József eddigi gyakornokot, Mári Vincze volt önkény­test, Papp Lajost, és Válics Ferencz felrokkant utász őrmestert neveztem ki. " Mindnyáját április 1-től számitandó illetménynyel. Kelt Debreczenben april. 7. 1849. Mészáros Lázár, hadügyminister. 1577. B. Hirdetmény. Hogy azon katonai érdemek is illőkép megjutalmaztassa­­nak, mellyek nem közvetlen fegyveres kézzel a’ haza ellensé­gei elleni harczban, hanem más hit ’s áldozatteljes szolgálatok, vagy ollyas hivatalos állásbani működések által szereztettek, hol fegyveres fellépés nem szükségeltetik, még egy átalános ér­demrend állttatik fel. Ez szintúgy, mint illetőleg a’ vitézségi érdemdiszrend, S rendre osztatik fel; a’ koszorú azonban babér helyett cser le­vélből álland; a’ dissssalag pedig zöld leend. Az első rendűek elnyerésére alkalmasok lesznek csak azon katonai egyének, kik mint valamelly miniszerosztály főnökei, hadosztályi vagy hadmegyei parancsnokok harca nélkül is olly kitűnő tények érdemesei, mellyek eredményre nézve egy a’csa­tatéren kivívott győzelemhez hasonlíthatók. A’ 2-ik rendű azokat illetendi, kik a’ nemzeti hadsereg ügye körében, akár a’ sereg alakitásában, akár felfegyverke­­zésében vagy oktatásában kitünőleg működtek, ’s olly erélyes­­séget tanúsítottak, mellynek különbeni elmaradása mellett is hivatalos kötelességüket meg nem szegték volna. A’ 3-ik rendűvel jutalmaztatik minden különös szorgalom­mal, kitüzéssel vagy feláldozással összekötött állományi hivata­los tiszti szolgálat, nem különben számos évek át fedhetetlenül történt hivatalos kötelesség teljesítése. Az 1-nek kiszolgáltatása úgy történik, mint az a’vitézségi érdemjelekre nézve megállapittatott. A’ többi két rendűek bir­tokába pedig juthatni, a’ hadügyministeriumnak vagy egyenes, vagy hiteles okiratokkal ellátott beadványok következtében tör­tént előterjesztésére, az ország kormányától nyerendő megerő­sítés által. Az érdemrendnek jogszerinti hirhatására a’ kormány ré­széről kiadandó nyilt oklevél szükségeltetik. Az első rendűnek birtokába jutása kizárja a’ többi alsóbb rendűek birhatását. Ezen érdemrenddel semmi külön javadalmi járulék nincs összekötve. Láttam ’s helyeslem a’ Sz. M. kátai táborban Kossuth Lajos 8.k. h.v.b. em­. Mészáros Lázár, ha­lgyministar. RENDELETEK. 1884. I­I. Hadparancs. A’ hadsereg ideiglenes parancsnoksága felterjesztése, és a’ honvédelmi bizottmány elnöke beleegyezése következtében, a' vörös sapkák viselése a’ hadseregben, mint egyes testüle­tek ellenség előtti kitűnő vitézsége megjutalmazása hozatik be; a’ viselhetési jog egy más osztályra­ kiterjesztése a’ hadsereg főparancsnokságára ruháztatván. Ennélfogva a’ hadseregben mind egyesek, mind testüle­teknél , mellyek engedményt előmutatni nem tudnak, a’ v­ö­r­ö­s sapkák viselése, mint egy még el nem nyert díszjel bitorlása, szigorúan eltiltatik. Kelt Debreczenben april. 8-kán 1849. Mészáros Lázár, hadügyminister. 821. H. A’ hadjárat viszonyiból kifejlett egészségügyi körülmé­­nyek felett szerzett tapasztalatokból, a’ hadügyi egészségi osz­­ály azon meggyőződést szerezvén, hogy a’ csatavonalon a’ se­begi­lendőknek, mielőbb orvosi segély nyujthatása tekintetéből több helyeken mozgó kórházak felállítása fog igényeltetni, mel­lyeknek gyorsabb felszerelésére, szinte egy mozgó raktár múl­hatatlanul szükséges leend. Ugyan azért megtett intézkedései nyomán, 200 betegre megkivántató felszerelési tárgyak, a’ kö­zépponti hadsereghez el is szállíttattak,’s az azokra való fel­ügyelet s ellenőrködés , a’ főh­adparancsnoksági törzsorvosra bízatott. Ezen raktárhoz egy tábori gyógyszertár is csatoltatván, az illető tábori orvosok és kórházi igazgatóságok, ezek nyomán, oda utasíttatnak, hogy a’ megkivántató korházi szükségletek és a’ hiányzó gyógyszerek megnyerése végett az érintett raktár felügyelőségéhez forduljanak. Flór Ferencz, egészségi osztályfőnök. 843 s.­­ H. A’ honv. bizottmány elnöke, hadügyminister úrral tartott régibb értekezés folytán, a’ tábori orvosok ápril 1s töl járandó hitdi pótlékdijaikat következőleg állapitá meg. u. m.: Az ő­r­na­gy t­ö­r­z­s or­v­os 100 pgö ft rendes havi illet­ményén fölül húzand 50 pft havi pótlékdijt ; a’százados fő­orvos 50 pft rendes havi illetményén fölül még 50 pft havi pótlékdijt. A’hadnagy alorvos 30 pfrt rendes havi illetmé­nyén felül, IS p.­frt havi pótlékdijt. Mi is az egész magyar hadsereggel ápril 1-től leendő élet­­beléptetés végett ezennel közöltetvén, ebből kitűnik, hogy a’ kormány atyailag gondoskodik a’ munkás személyzet jutalmazá­sáról, elvárván egyszersmind, hogy ennélfogva a’ fenálló tábori orvosrend eme méltánylatnak, erejének még nagyobb fejleszté­sével felelend meg, egyszersmind pedig a’ polgári orvos urak újabb ösztönző felhívásnak tekintendik arra nézve, hogy közölük számosan a’ táb.­orvosi pályán tehetségeiket a’ haza oltárára feláldozni igyekezzenek. Flór Ferencz, egészségi osztályfőnök: A’magyar szabadság évnapi emlékére, Kossuth Lajosné elnöksége alatt Debreczenben alakúlt nőegylet,­ a’ harczban megsebesültek, ’s kórházi betegek sorsa enyhítését tűzvén ki nemes feladatáél, adakozás útján beszerzett, és 100 betegre elégséges kórházi szükségleteket, az osztály rendelkezése alá bocsátani szíveskedett, melly készlet Gyöngyös felé, azon in­tézkedéssel szállíttatott el, hogy az ottani hadvonal ebbeli szük­ségeinek pótlására szolgáljon. Mellyekért is, midőn egy részről a’ haza, és szenvedő harezfiak nevében, Kossuth Lajosnének, ’s a’ helybeli nőegylet­­nek, az osztály legforróbb hálás köszönetét nyilvánítaná; más részről, tisztelettel felkéri a’ Gyöngyös vonali igen tisztelt had­vezér urat, hogy az érintett kórházi készletekre leendő fel­­ügyelést, ’s azok hová fordítása feletti ellenőrködéssel, a’ had­sereg törzs orvosát megbízni szíveskedjék. Flór Ferencz, egészségi osztályfőnök. 415. i­m. Az országos honvédelmi bizottmány a’ haza megmentésé­nek terhes és sokoldalú gondjai között sem felejtkezett el, mind azon elemeknek gondos ápolásával is, mellyeken egykor e’ hon erkölcsi erejének kifejtése ’s szilárdítása által a’ közboldogság nagyszerű alkotmányának biztosan alapulni kell; minden vallás­felekezetek szabadságának, ön­erejökbeni fejlődésének a’ köz­békesség ’s nemzeties szellem erősödésével egybenhangzásban haladó 's viruló élete egyike ezen ápolást érdemlő és igénylő elemeknek — mellyre nézve az 1848-beli XX-dik törvényczikk nyilván is megemlíti, hogy minden vallásfelekezet egyházi és iskola-ügyeinek rendezése előtt meghallgattassék. Ezen törvény lelkével egybenhangzólag engedélyeztetett a’ honvédelmi bi­zottmány által egyházi zsinatnak tartása a’ nem egyesültek ara­di püspöki megyéjében, egyetlenegyben ezen hitfelekezetnél, hol a’ magyar kormány ’s törvények tisztelete békés csendes­séggel párosulva uralkodik, ’s ezen zsinat, mellyre kormány­biztosul Drágos János ugyanazon vallásu képviselő bocsátatott ki, must mart. 29-kén kezdette meg üléseit, ’s a’ kormány atyásko­­dása iránti hálás elismerését következendő feliratában fejezte ki, melly itt a’ nyilvánosságnak átadatik: „ A honvédelmi bi­zottmánynak i. e. február hó 21-kétől 2051­­ e. szám alatt kelt megbízása folytán egyházi ügyeink rendezésére kiküldött or­­szággyűlési képviselő és biztos Drágos János, Rácz Gerasim, me­gyés püspökkel, kölcsönös megállapodás folytán, tisztelt püspö­ 76

Next