Központi Értesítő, 1920 (45. évfolyam, 2. félév)

1920-09-16 / 75. szám

— 1117 -1­74. szám. Jegyzet Ezen a „Hangya" a Magyar Gazdaszövetség­ fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetének tagjai közé belépett korlátolt felelős­ségű szövetkezet az 1920. évi már­czius hó 4. napján tartott alakuló közgyűlés által elfogadott alap­szabályok szerint keletkezett. Székhelye: Mezőnagymihály. A vállalat tárgya, hogy tagjait és hozzátartozóit olcsó és jó minő­ségű háztartási és gazdasági czik­kekkel ellássa és termékeik eladását közvetítse. Tartama: határozatlan idő. Üzleti tőkéje: a tagok által jegyzett egyszáz koronában meg­állapított s 15 napon belül fizetendő üzletrészekből alakul. A tag a szö­vetkezet kötelezettségeiért az általa jegyzett egy vagy több üzletrész kétszeres értékéig szavatol. Az igazgatóság­ 7 tagból áll. Az alakuló közgyűlés által megválasz­tott első igazgatóság tagjai: Szabó József, Fogarassy Gyula, Kis András, Kis Lajos, Sinka Lajos, Bukta Imre és Boros Misa mező­nagymihályi lakosok. A czég érvényességére a szö­vetkezet írott vagy nyomott c­ége alá két igazgatósági tag saját tör­vényszékileg bejegyzett aláírása szükséges. Minden, a társaság nevében kiadandó hirdetmény a Budapesten megjelenő „Gazdaszövetség" Ba­rázda czímű lapban fog közhírré tétetni. Okmánytári szám: 356. Bottá Pál, Ochtinsky Károly, Török István, Tóth János marosi, Papp György és Klein Gyula igazgatósági tagok ebbeli minőségének és c­égjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. (Lásd 1916. évf. 49. számát.) Tiszapalkonyán létesített fióktelep megszűnése, valamint Nagy Gyula és dr. Rosenfeld Marcell igazgatósági tagok ebbeli minőségének és czégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. (Lásd 1916. évf. 65. számát.) Királyi törvényszék Miskolczi törvényszék 1920 —75 Miskolczi törvényszék­­ 1920—75. A bejegyzést rendelő végzés kelte, a czég folyó-és alszáma 1920. junius 9. Cg. 361. 124/23 A czég szószerinti szövege Mezőnagymihályi Hangya fogyasztási és értékesitő szövetkezet A főtelep és a fióktelepek helye 192®. május 30. Ct. 406. 990/1­1 Főtelep Difező­nagymihály Miskolczi törvényszék­­ 1920—75. 1920. május 5. Cz. 501 501/18 Ózd és Vidéke Keresztény fogyasztási és értékesitő szövetkezet Főtelep Ózd­­ Czégvezetők és felszámoló czégvezetők A társaság jogviszonyai f *­­ Szabó­ József, Fogarassy Gyula, Kis András, Kis Lajos, Sinka Lajos, Bukta Imre, Boros Misa. A czégjegyzés együttes: Juhász István, Obert István, Fejes Viktor, Z­ausch Károly, Findura Ferencz, Csutka István. Mezőcsáti takarékpénztár részvénytársaság Főtelep Mesttosát Szabó Ignácz, Farkas Olivér. Az 1919. évi április hó 6. napján tartott évi rendes közgyűlésen meg­választott Juhász István, Obert István, Fejes Viktor, Lausch Károly, Findura Ferencz ózdi lakosok és az 1920. évi márczius hó 14. napján tartott év­i rendes közgyűlésen megválasztott Csutka István ózdi lakos igazgatósági tagoknak ebbeli minőségük és czégjegyzési jogo­sultságuk bejegyeztetett. Az 1920. évi márczius hó 28. napján tartott évi rendes közgyű­lésen megválasztott Szabó Ignácz tiszakeszi­i és Farkas Olivér mező­csáti lakosok, igazgatósági tagok­nak ebbeli minőségük és c­égjegy­zési jogosultságuk bejegyeztetett.­­ Irattári­­ szám : 02 O m 6­­M­OS CM 1­, 0 × 01 O 05 0.

Next