Kurír - esti kiadás, 1992. október (3. évfolyam, 192-212. szám)

1992-10-01 / 192. szám

Elkapták Zemplényit Amerikában Bodrácska János, Budapest rendőrfőkapitánya ma reggel bejelentette, megtalálták a több száz millió forintos sik­kasztással és egyéb visszaélésekkel vádolt Zemplényi Györgyöt. A Magyar Úszószövetség volt szponzorát - aki a barceloniai olimpia után rejtélyes körülmények között kül­földre távozott, és üres kasszát hagyott maga után - az In­terpol találta meg New Yorkban. Amint Bodrácska János mondta: „Már megfelelő helyen van ahhoz, hogy kérhessük a kiadatását.” Természetesen a kiadatási procedúra hossza­dalmas, de az Interpollal a magyar rendőrségnek jó kapcso­latai vannak. Remélik, hogy Zemplényit hamarosan meleg fogadtatásban részesíthetik Ferihegyen. Megy a balcsapott Orosz fölény, magyar bánat. Ennyi a szerdai, éjszakába nyúló profi diszkóboksz rövid mérlege. A Ca­sablanca bárban némi felhajtással körítve két súlycsoportban is magyar bajnoki címért küzdöttek az ér­dekelt felek. A bemutatott bunyó színvonaláról megoszlanak a vélemények, ám ne érjék be ennyivel. Részletes beszámolónk kedvéért lapozzanak a 14. oldalra. i Menekülés a Az utóbbi hónapokban annyi botrány dúlta fel a brit uralkodóház életét, hogy még a hidegvérű angol közönségben sem keltett túlzottan nagy meglepetést, hogy a királynő legifjabb gyermeke elmenekült a zaklatott környezetből. Edward her­ceg meg sem állt Skóciáig, és a szeptemberi évadkezdés óta szinte mindennap a világot jelentő­ deszkákon keres menedéket. A herceg már eddig is egyik producere volt az aberde­­eni művészeti központ­nak - erről már a Kurír is beszámolt -, most azonban ezt a posztját felcserélte a színé­szettel. Korábban is vállalt már kisebb epizódszerepeket egyes darabokban, most viszont fősze­repeket is hajlandó eljátszani. Nyilván azért, nehogy fősze­replő legyen a plety­karovatokban, bár eddig őt megkímél­ ,­ték a királyi botrá­nyokról beszámoló brit újságírók. ■■■■■■■■ deszkákra Legújabb szerepe egy Arthur Gower ne­vű, múlt századi brit arisztokrata, akinek bőrébe könnyedén bele tud bújni a nők kö­rében népszerű Edward. Ráadásul a szerep is hálás, mert a herceg igen sok poént mond­hat a komédiában, beöltözhet anglikán lelkész­nek éppúgy, mint vacsorát felszolgáló sze­mélyzetnek. Csupán egyetlen zavaró té­nyező mutatkozik az egyébként nagy sikerrel futó darabban. A herceg színpadi partne­re, Hannah Welfare a mű­ben másról sem panaszko­dik a főhősnek, mint arról, hogy családja állandóan gyötri, mert nem az álta­luk kiszemelt férfit szere­ti. Ezért kénytelen titok­ban találkozgatni szíve vá­lasztottjával, amit a család botrányosnak tart. Persze csak a rosszindulatú újság­írók gondolnak a darab tartalmának hallatán egy­ből bizonyos királyi családokra, ottani válá­sokra, félrelépésekre és egyebekre. L. I. Szökött katona A hatvani rendőrkapitány­ság munkatársai fegyveres szökött katonát fogtak el hétfőn délelőtt, F. A. hon­véd nem tanúsított ellenál­lást. Később a katonai ügyészség vette őrizetbe, és javaslatot tett a letartóz­tatására. Egyébként a ka­tona vasárnap éjszaka lepte meg az ügyeletest, elvette szolgálati pisztolyát a ti­zenegy lőszerrel, s arra kényszerítette a tisztet, hogy eltávozási engedélyt írjon neki, és kísérje ki a laktanyából. Hogy mi késztette erre a tettre F. A.-t, azt még nem tudhatjuk. Annyi viszont szinte biztos, hogy valamiféle sötét el­keseredés irányíthatta. (Folytatás a 3. oldalon) ­ : Vonatzsaruk Vonatrablás, közlekedő szerelvé­­yek dobálása, vasúti sorompók optikájának rongálása, kábellopás - mind komolyan veszélyeztetik a vasúti közlekedés biztonságát. A felderítés meggyorsítására és a bűncselekmények megelőzésére új együttműködési megállapodás született tegnap az ORFK és a MÁV vezérigazgatósága között. A távlati tervekben szerepel a va­­sútrendőrség visszaállítása is. (Folytatás a 3. oldalon) Ékszerrablás Egy londoni házból 250 darab ékszert loptak el, amelyeknek összértéke a különböző becslések sze­rint egy- és tízmillió dollár között mozog. A zsák­mány egyes darabjai a né­hai windsori hercegné tu­lajdonát képezték - je­lentette szerda éjjel a brit rendőrség. A lopás szeptember 18- án történt, a híre azonban szerdáig nem szivárgott ki. A Scotland Yard a tulajdo­nos kérésére nem adott további tájékoztatást. A The Independent című londoni napilap szerint az ellopott ékszerek ér­téke hét- és tízmillió dol­lár között van, és a káro­sult egy közép-keleti ki­rályi család tagja. A lap szerint az egyik ellopott arany karkötő valaha Wallis Simpson karját ékesítette, azét az elvált amerikai hölgyét, akinek kezéért Will. Edward ki­rály 1937-ben lemondott trónjáról. A munka profi volt, a betörésnek semmi nyoma nem maradt - ismerteti a lap értesülé­sét az AP. ELVÁGÓLAG Rend, fegyelem és béke honolt tegnap este a Fradi-pályán A lelátón semmiféle incidens nem történt. Rendünk kiváló őrei csak összevonták szemöldöküket, s már ennyi is elég volt ahhoz, hogy (mint képünkön is látszik) a széksorokból a biztonság sugározzák. Ja, amúgy a Ferencváros kiesett.

Next