Kurír - reggeli kiadás, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1993-07-01 / 177. szám

és tartózkodtunk Átmeneti járat Tegnap óta 31 tagja van az Európa Tanácsnak. A miniszteri bizottság el­lenszavazat nélkül teljes jogú tagálla­mai közé fogadta Csehországot és Szlovákiát. A döntés Szlovákia eseté­ben magyar tartózkodás mellett szü­­letett. A vitában magyar részről rá­mutattak, hogy bár továbbra is lé­teznek bizonyos - valós tényeken alapuló - fenntartások a szlovák kormány kisebbségekkel kapcsola­tos pillanatnyi törvénykezését illető­en, azonban az Európa Tanács parla­menti közgyűlése azzal, hogy kedden határozatot hozott az új tagállamok vállalt kötelezettségeinek ellenőrzé­sére, kellő garanciát adott ahhoz, hogy a taggá válás előtt álló esetle­ges akadályok elháruljanak. Po­zsonyban, az első kommentárok sze­rint, „bebizonyosodott, hogy Európa sokkal reálisabban tekint a szlová­kiai folyamatokra, mint sok hazai vészmadár vagy némely szomszédos ország”. A magyar győzelmi bizonyít­ványról és tartózkodó magányunk okairól tegnap délután Jeszenszky Géza külügyminiszter szólt. Ma­gyarázatát a 6. oldalon olvashatják. Mától huszonötet utazunk, egészen a következő áremelésig KRENNER ISTVÁN rajza Sakálás taxis Ferihegyen Ajánlhatjuk rokonainknak és ismerőseinknek, kerüljék - ha tehetik - a Ferihegyen várakozó selyemruhás, napbarnított, csillogó autó­csodákkal várakozó magántaxisokat! Maffiát alkotnak és életveszé­lyesek a szó igazi értelmében. A történetünk azt is sejtetni engedi, hogy az ott szolgálatot ellátó rendőrök mintha nem a rend oldalán állnának. A taxiskamara elnöke szerint a légiforgalmi és repülőtéri igazgatóság a felelős az áldatlan állapotokért, mert nem engedélye­zi, hogy az Airport-taxisok drosztja mellé egyéb taxistársaságok is parkolót állítsanak. Közlekedési minisztériumi szinten többször pró­bálkoztak rendet tenni, azonban minden illetékes elfordítja a fejét. Nem megerősített információk szerint hat számjegyű helyfoglalási díjat fizetnek a csicsás taxisok „valakinek” fejenként! A mintegy het­­venfős Airport taxistársaság ezért a pénzért elvárja, hogy csak ők szállíthassanak Ferihegyről, hiszen keményen fizetnek érte. Az LRI viszont nem hajlandó egyetlen más taxistársasággal sem leszerződ­ni. Vajon mi a rendőrség dolga, kötelessége a repülőtéren? A ke­ménykezűnek megismert budapesti főkapitány is elfordítja a fejét? (Részletek a 4. oldalon) ígéretéhez híven alaposan átvilágította magát Csurka - Raszputyin, Raszkolnyikov?­­ Ist­ván országgyűlési képviselő, a Magyar Igazság Párt alapítója hetilapjának mai számában. Az osz lovi király - mint tudjuk - hamarosan az antalli ,,borítékguillotine” alá hajtja majd meg­fáradt fejét, de előtte hasznosnak látta, ha a Mag­ar Út mozgalom első országos gyűlését megelőzően maga számol be állítólagos ügy­nöki múltjáról. Antall miniszterelnök a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoport IMI­CS1 meg­alakulásakor tette azt a sanda megjegyzést, hogy „található a csoportban a volt lll/lll-as ügyosztályhoz kapcsolódó személy is”. A Spi­egel június 28-i számában azt írták Csurkáról, hogy ,,Raszputyin" álnéven beszámolókat írt a művészvilágban uralkodó hangulatról. (Mi a parlamentben a „Raszkolnyikov” változatról ér­tesültünk, koalíciós körökből.­ Csurka Antall József megjegyzése után szivárogtatta ki a múltjára vonatkozó információkat, hozzátéve, hogy érdemi beszámolót soha nem írt senkiről. (Raszputyin története az 5. oldalon olvasható) ------------------------------■-------■---------■---------------------- -....... FELTÁMADT A KÉTÉLTŰ Öregem, ez maga a csúcs! Ez egy Swimwagon! - kiáltott fel fotós kollégám, s örömében szinte kiugrott a saját VW-jéből. Megvallom, én sokkal kevésbé lelke­sedtem az út szélén ácsorgó, terepszínűre pingált járgány láttán. Egy a néhány tu­catból, amely a második világháborúból megmaradt az utókornak. Hiszen mind­össze 16 000 készült ebből a zseniális VW-konstrukcióból, s már a tervezés pilla­natában halálra ítélték őket. Rendeltetésük szerint ugyanis harckocsizó tisztek ro­hangáltak velük, s harckocsicsatában egy ponyvával fedett, páncélozatlan terepjá­ró csak vesztes lehet. (Lapozzon a 3. oldalra!) Újpesten úgy ünnepeltek, mintha BEK-et nyertek volna. Pe­dig csak egy­ osztályozón ju­tottak túl. Kicsit megmoso­lyogtató állapot.... A több­szörös bajnok Újpest úgy­ maradt benn az NB I-ben, hogy­ Hatvanban csak a Jóis­tennek köszönhette győzel­mét. Újpesten fújhatnak egyet a drukkerek, a csapatot idáig züllesztő szakosztály­­vezetés pedig jobb lenne, ha levonná a következtetést. Mert még egyszer nem fog segíteni az ég... (Tudósításaink a 21. oldalon) Kín­a vízből Velencei képes vízállásjelentésünk a 12. oldalon található Fotó: KALLUS GYÖRGY A jog kéznél van Mától mi is tanulhatjuk, hogy mi is az az intézmény, amelynek lényege, hogy a ki­sebbségeknek, társadalmi és szakmai ér­dekcsoportoknak választott és jogosítvá­nyokkal felruházott képviselője van. Nemzetközi szóval ombudsmannak hív­ják ezt az ellenőrző feladatkört ellátó sze­mélyt. Maga a szó északi eredetű, a nor­vég ombud és a svéd ombud­smathr sza­vakból alakult ki. Ennél azonban sokkal többet megtudhatnak a 6. oldalon abból a beszélgetésből, amelyet munkatársunk­­ folytatott a Norvégiában már évtizedek óta létező poszt egyik képviselőjével.

Next