Kurír - reggeli kiadás, 1996. február (7. évfolyam, 31-59. szám)

1996-02-01 / 31. szám

­ MEGINT MAGIC Hát megtörtént. Négy és fél éves kiha­gyás után pályára lépett a Los Angeles Lakers színeiben Earvin Magic Johnson. Bár az 1991. november 7-én tett bejelen­tést követően­­ ekkor közölte: HIV-vírus­­hordozó­­ játszott mérkőzéseket, így például tagja volt a barcelonai olimpián győztes Dream Teamnek is, az NBA-ben azóta nem, dobott kosárra. Tegnap ismét megtette. És a totálisan fanatizált Lakers szezoncsúcsot jelentő 128 ponttal végez­te ki a Golden State Warriors gárdáját! (Folytatás a 18. oldalon) Poloska a hercegnél Újabb botrány a brit királyi családban, lehall­gatták a királynő férjének, Fülöp hercegnek egy telefonbeszélgetését, amelyet éppenséggel egy hölggyel folytatott, aki a Sun című újság szerint „lovas” körökbe tartozik. A lap közölte a 17 perces diskurzus átiratát. (Részletek a 6. oldalon) Scorpio a spájzban (A történteket az 5. oldalon csipogjuk el) Hej, ha már a naposcsi­bék is demonstrációra készülnek a Parlament előtt, kemény mínuszok­ban, igazán nem tollas­pihés lényüknek megfe­lelő időben, akkor ott komoly kell legyen az ok. A dolog persze meg­oldódott, amolyan ma­gyaros-felemás módon, mert a rendőrök igen, a jó kormányőrök viszont nem engedték a patinás épület közelébe a kisko­rú pipisárga utasokat szállító autókat, ebből aztán némi közlekedési dugó, elterelés meg mellékutcákban való tü­lekedés származott. Amikor aztán végre el­kezdték osztogatni a kis szárnyasokat, kemény csata, szó szerint­­csi­­besöldöklő küzdelem alakult ki. 181*1, m*i ! Évszakos bűnök ! Nemrégiben egy amerikai talkshow műsorvezetője valami ilyesmit mondott: Azért a zord időjárás, a nagy hó is jó valamire, ugyanis emiatt gyakorlatilag megszűnt az utcai bűnözés a nagyvárosok­­­­ban. Erre a riportalany csak annyit jegyzen meg halkan: Varjúnk, míg elolvad a hó, és előkerülnek­­ az áldozatok... Van-e összefüggés az időjárás, az évszakok változása és a bűnözési statisztikák ala­kulása közön - erre válaszol a 4. oldalon a rendőrség szóvivője. r­ ­m­m­mustal kedvet kaptunk, mi tagadás. Mi az, hogy csak a ködös Albionban merik közzétenni a höl­gyek szexuális szokásait? Csak ott csámcsognak azon, mennyien szeretik az orális szexet, va­lóban átélik-e az orgazmust vagy csak tettetik, hogy az anális szexről ne is beszéljünk. Mint azt múlt heti lapszámainkban olvashatták, egy népszerű angol női magazin 86 kérdésből álló kérdőívet tett közzé, hogy megismerje olvasóinak szexuális szokásait, vágyait, tapasztalatait. Le a lepellel! Valljanak most a magyar nők hálószobatitkaikról. Vessük össze az angol és ma­gyar szextetteket, s vonjuk le a hazai kutatások eredményeiből levonható következtetéseket. Ebben lesz segítségünkre dr. Lux Elvira szexuálpszichológus, aki a HölgyKurír hasábjain tá­jékoztatja a kíváncsiskodókat. (Kukkolhatnak a 14. oldalon) Fotó: BALLA DEMETER Money, money, money... Tippek, információk a pénz világából Biznisz, új rovat péntektől a Kurírban .

Next