Levelezési Sakkhíradó, 1985 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 1. szám

LEVELEZÉSI SAKKHÍRADÓ XIX. évfolyam 1. szám 1903 február Alapította: Ruttkay Antal A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG LEVELEZÉSI BIZOTTSÁGÁNAK HIVATALOS LAPJA BORBÁTH GÁBOR verseny­vezető jelenti:­ ­ szaggatott vonal feletti csapatok jutottak az OB II-be! Véget ért a VII. Magyar Népköztársasági Kupa küzdelemsorozata. A táblázatban szereplő eredmények önmagukért beszélnek. Volt, ahol egy-egy rosszul kiválasztott, vagy időben le nem cserélt játékos „el­őtte” az eredményt a jó helyezést, amit különben kiérdemelt volna a csapat, összteljesítménye alapján, név szerint megemlítem azt a három játékost, aki 100 százalékos eredményt ért el: 1. táblán HOVANECZ­ÁSZ­LÓ (Síküveggyár SE), a 3. táblán Berta Tibor (PASE) és Hetlig Zoltán (IAÉV SE). Gratulálunk, december elején elküldtem minden csapatkapitánynak a részletes kimutatást. Aki nem korrigálta annak alapján eredményeit (amennyiben a bejegyzés pontatlan volt), azoknak a csapatoknak most, a verseny lefejezése után, már nincs lehetőségük a végeredmény módosítására. A pontszámok véglegesek, sok sikert kívánok az OB II-be került csapatoknak. Nevezésüket a versenykiírás közzététele után küldték ,­ a versenyvezető címére. Azoknak pedig, akik nem jutottak tovább, kívánom, sikerültek egy újabb, jobb küzdőszelemű csapatot toborozni, új tagokkal erősíteni. A VII. MNK végeredménye: Táblánkénti eredmények Csapat megnevezése 1 tábla 2. tábla3. tábla4.tábla pontszám és hely +­+1 --+1-+ 1-r­e­nGAz DSE 71—71­53—7 126,51. PASE 5125128——61126,51. Komlói Bányász SE5—36114226 225 3. Szarjáni Síküveggyár SE8— —5—325152122,54. Nyíregyházi SZAÉV 51261144—41322 5. BIOGAL SE7—14—417—62— 20,56. Tamási Szövetkezeti SE 52153—43152120,56. Fehérgyarmat SE 61—33261124220 8. IAE­ SK 6114228— — — 8 19,59. Szegedi Tervezők 71—14125162 1910. 3UDSOP 53—52124253 18,511. hűtőgépgyár 7—1— 8 —43161118,511. Petőfi Lakótelepi SE 44—52143126 —1613. Műanyag SC 34144—511—441514. Péti MTE 44— 6 11— 8—3411415. Sakkbarátok ’79­16162—26—33213,516. Láng-Vasas II. 2331 7 —24224210,517. Ilma 17—23344—26 10,517. 3­ A-Z megyei Vízművek 24216126—35 —9,519. Hungarin 26—16115235— 8,520. EOCÉN—83— 8 — — 8—26—53 — 721. Lered— 8 — —7117— — 8—1,522. Bicske— 8 ——8——8——62i23.

Next