Ballagi Mór (szerk.): A magyar nyelv teljes szótára 1., A, a - K. Kar (Budapest, 1867)

A, Á

Áll 26 All vizsgálat, melyet az államtól kinevezett bizottság előtt kiállani köteles a jogtanuló. Állandó, mn. 1) maradandó, tartós, állandó egészség; 2) állhatatos, változatlan, állandó hűség, barátság; állandó, mint a kószál, mint az ég for­gása, mint a halál, mint a szikla, mint a kővár, mint pokol ; (vad.) állandó madár, mely ott telel, a h­ol fészkelt állandó vad, mely mindig egy bizo­nyos erdőn, vadastéren tartózkodik ; 3) folytono­san tartó ; állandó katonaság, állandó fizetés. Innen: Állandóan, Állandóság, ih. -ság, fn. tartós­ság, állhatatosság, maradandó állapot, -sít, cs. tar­tóssá , maradandóvá tesz , mulékonyság ellen biztosít, -ul. 1. Állandó. Állany, 1. Állag. Állap, 1. Alap. Állap. fn. (mt.) vmely mértani testnek alsó lapja, síkja. Állapot, fn. 1) a. m. állapot; 2) f állás, termet (statura), mert az egek felé egyenes felser­dült álla­potot a végre adott Isten stb. (Pázm.).­­ Allapik, k. a. m. állapodik; és leszállván Jé­zus, azokkal állapék mezőhelyen (miinch. cod.); és állapék királyi háznak pitvarában (b. cod.). Állapít, cs. vmit erős alapra helyez; maradan­dóvá, tartóssá tesz. Innen: Állapítás, -ó, mn. 1) állapodást, nyugvást eszközlő; 2) (nyt.) állapo­­dást, nyugvást jelentő (viszonylag, ilyen -n, -on, -ön, mint: házon, széken). Állapodás, mn. tt. -t; cselekvés, mozgás utáni pihenés, nyugvás, -i, mn. állapodásra vonatkozó. Állapodik, k. 1) mozgás után nyugalomba he­lyezkedik; 2) á. é. alapul, alapszik; ezen állapo­dik az egész dolog; 3) ülepedik, ülepszik; a zavaros víz állapodni kezd. Állapodott, mn. 1) nem mozgó, egy helyben veszteglő ; 2) á é. indulatoktól nem zaklatott, higgadt, komoly; állapodott komoly férfi,­­ság, mn. higgadt, komoly tulajdonság. Állapot, fn. jó és rész helyzetre vonatkozó külső és belső viszonyok öszlete; úri állapot; sze­gény, szolgai állapot; jó, rész, szerencsés, sze­rencsétlen állapot; kényelmes, keserves állapot, szorult állapot; (ker.) adóssági v. tartozási állapot, szenvedő v. terhelő állapot, midőn több az adósság, mint a birtok; egészséges, beteg állapot; (km.) ritkán jut embernek előbbi állapota eszébe; (km.) ugyan derék állapot, beittam a kalapot; (km.) egy állapotban van, mint a Samu nadrágja, -jegyző, -jelző, fn. (nyt.) az ige értelmének állapotát kife­jező határtalan igealak (gerundium). Írván, írva, mint: leírván ezen okmányt, hozd el; járkálván ta­nul ; a lapok telvék újdonságokkal. Állás, m­. tt. -t. 1) bármely testnek fölegyene­sedett helyzete, az üléssel és fekvéssel, néha a mozgással ellentétben; ember, asztal állása; a bú­tort állásából kimozdítani; büszke, feszes, fesztelen, katonás, festői állás; 2) helyben maradás, pangás ; állásban megrozsdásodik az érc, megposhad a víz; 3) á. é. helyzet az életben, hivatalbeli állapot; jó állásra vergődni ; a gőzhajó-társulatnál kapott állást; 4) amely öltöny idoma, szabása; szép ál­lása van az atillának; 5) mibenlét; a dologi­g állása mellett; 6) hely, hol valami áll, mint: ba­romállás ; vásárállás, a tér, melyen a vásár áll; külön, kocsiszín a vendéglőkben; 7) (ép.) különö­sen építésnél használt emelvényes faalkotmány; 8) (vad.) a kijelölt hely, hol a lövész a vadat várja.. Állás-bak, fn. (ép.) az építészeti állás deszká­zatát tartó négylábú alkotmány,­­deszka, fn. (ácsmsz.) az állás padlózatául szolgáló deszka, ált. állványul kifüggesztett deszka, melyen vmely épület külsején dolgozók tartózkodnak, -fa, -ge­renda, fn. (ácsmsz.) az állásdeszkákat tartó ge­renda. -hely, fn. hely, hol a fuvarosok és posta­kocsisok megállani és lovat váltani szoktak, -jog, fn. vmely hivatalnál az előlépést megh­atárzó jog. -kötél, fn. (ép.) az épitési anyagoknak az állásra való felhúzásánál használt kötél, -láb, fn. (ép.) az állást tartó gerenda, -lyuk, fn. (ép.) 1) az épületen az állásfa helyéül meghagyott lyuk; 2) az állás deszkázatán hagyott nyilás az épitési anyagok felhúzására. Állásozat, fn. (ép.) az állás egész szerkezete. Állás­pont, fn. 1) (mt.) azon hely, hol a mér­nök asztala mérés közben áll; 2) á. é. alapul fel­vett kiindulási pont, midőn valami dolog miben­létéről ítéletet akarunk mondani, -rúd, fn. az építési állásoknál használt rúd. -vonal, fn. (mt.) a felmérendő egész téren átvonuló s az álláspontok alapjául szolgáló egyenes vonal. Állat, fn. 1) : a) lényeg; egy az Isten állatjában, három személyében; b) termet, testalkat; voltának nevezetes óriások, kezdettől fogva nagy állatúak, termetüek (b. cod.); c) állapot; előszerbel­ egyhá­zak minden állatban (állapotban) valának jobbak, mint mostan (érs. cod.); d) megtörtént dolog , mely állat az ő históriákból is bizonyíttatik (b. cod.) ; 2) élő­lény, mely érez és önkéntes mozgással bir: hajdan: lelkes állat; emlős, szárnyas, csúszómászó, gerinces, gerinctelen, szárazföldi, vizi állat; okos, oktalan, emberi állat; asszonyi állat a. m. nősze­­mély; teremtett állat, teremtmény; (szer.) állat-e vagy szerzet? élő lény-e vagy más valamiféle? Állat, cs. 1)­­ a.m. állít; és állatta­stét az ő széke előtt (kat. leg.) ; 2) állani hagy,­­enged ; fél óráig ajtaja előtt állatott; t 3) bizonyít, erősít; erősen állatni. Innen : f Állatás, fn. Állatásképen, id. a. m. állítólag. Állatfestő, fn. állatokat rajzoló festész. Állatgyógy-iskola, fn. tanintézet, hol az álla­tok gyógyitásának módja adatik elő. -tudomány, fn. az állatok gyógyitását tárgyaló tudomány. Állatiran­g, 1. Állatszó. Állati, mn. állathoz tartozó , attól származó, annak természetére mutató. Innen: Állatilag, id. Állatimádás, fn. az állatok isten gyanánt tisztelése. Állatimádó, fn. oktalan állatokat isten gya­nánt imádó. Állatiság, fn. 1) az oktalan állatok tulajdon­sága ; 2) állati ösztöneinek szolgáló emberi életmód. Állattané, 1. Állattan. Állatit, cs. állattá alacsonyit. Állatka, fn. kies. maga nemében kis állat. Állat­kert, fn. 1) 1. Vadaskert; 2) kert, hol különféle éghajlati minden fajú állatokat táplál­nak.­­kínzás, fn. bármely, de különösen igavonó

Next