Ballagi Mór (szerk.): A magyar nyelv teljes szótára 1., A, a - K. Kar (Budapest, 1867)

A, Á

Abrak-babó, Abrakborsó, fn. (nt.) vadlencse, bükköny, lednek, (vicia sativa).­­-cipó, fn. zab­­kenyér. -kosár, fn. a szekérrúd végére akasz­tatni szokott lapos kosár a lovak etetésére. -mér­ték, fn. 1) a lovaknak egy etetésre adatni szokott abrak; 2) ez abrakmennyiséget meghatározó edény,­­mester, m­. a lovak abrakolására felügyelő udvari szolga. Abrakot: A)cs. abrakkal etet; (km.) nem akkor kell abrakolni, mikor a harcba kell menni. á. é. a szíjgyártó abrakával etet, ostorral ver; B) k.­­abra­kot eszik; abrakolt-e már a ló. Abrakos, mn. tt.-t, v.-at; tb.-ak; 1) abrakkal élő; abrakos ló; 2) amiben az abrakot tartják; abrakos láda, zsák. Abrak-pénz, fn. abrakra való pénz. -rozs, fn. abrakul használt rozs. -zab, abrakul használt zab. Ábrát, cs. amit nagyából lerajzol, körvonalaz; ?ábráit újság, képes újság. Ábránd, fn. 1) üres képzelet valóság nélkül, ■agyrém. 2) (zene) zenemű, melynek formája a szerző tetszésére és ízlésére van bízva (fantasia),­­kép, mn. üres képzelet alkotta kép, légvár, -os, mn. tt.-t, v.-at, tb.-ak; üres képzelgéssel foglal­kozó, üres képzeletekkel teljes­, ábrándos kis leány; ábrándos gondolat. Innen: Ábrándosság, fn. -oz. -ozik, k. elméjét üres képzelődéseken jár­­tatja; vkiről v. mib­ől ábrándozni, hiú képzelődé­sekkel lenni vki v. vmi iránt. Innen: Ábrándozás, fn. -ózó, fn. és mn. hiú képzelődő, -szerű, mn. ábrándhoz hasonló. ?Ábrány, fn. tt.-t. ábránd, hiú képzelődés.­­ Ábráz, m­. tt-t; a m. ábrázat; ő mivoltának ábráza (B. a. im.); az Isten szerezte, ki ez ábrázt megkedvelte. (Kat. leg.) Ábráz, cs. amit nagyából lerajzol, körvonalaz, leír, lefest; mikor a mennyezetre nemcsak Cherubi­­mokat, de oroszlányképeket is ábráztata; az isteni Felségnek méltóságát különböző cselekedetek nevezé­sével ábrázza a sz. írás. (Pázm.) Ábrázat, m­. által, vmi ábrát v. alakot mu­tató képmás , hasonmás; (bibi.) ; teremtsünk embert a mi ábrázatunkra; kül. emberi arc, a fej díjrésze; (szej.) nincs rajta emberi ábrázat, ki van emberi alakjából vetkőzve, -ideg, fn. (bt.), az em­beri arcon végig vonuló ideg. -lan, mn. esetlen, idomtalan, csúf arcú. -os, mn. idomos, szép, csi­nos arcú. Ábrázol, cs. 1) vmit fő vonalaiban lerajzol; állatokat ábrázol; 2) vminek ábráját mutatja; kit ábrázol e képi­rat, fn. vmit fővonalaiban előtün­­tető rajz. Ábrázolt, mn. fővonalaiban lerajzolt, ábrázolt növények: Áb­ri, Ábris, mn. kies. finév, Abrahám, Abrinis, Abroncs, fn. hordók, kádak, stb. ré­szeit összeszoritó, fa-, vas-, v. rézkarika,­­fa, fn. abroncsnak való fa. -húzó, fn. (msz.) fogóféle vas­eszköz, az abroncsnak edényre való felhúzására. Abroncsos 1. Abroncsot. Abroncson, mn. tt.-t, v.-at; tb.-ak; abroncs­csal felszerelt, erősített; abroncsos hordó, abron­­csos szoknya, melybe abroncsot eresztenek, hogy kerekdeden álljon. Abroncsot, cs. abroncscsal körülkerít, meg­erősít; hordót, kádat abroncsozni. -at, fn. vmely edényt kerítő abroncsok összes szerkezete. Abroncs-szál, fn. fa- v. vasdorong, melyből abroncsot készítenek. Abroncsvas, fn. abroncsnak való szálvas. Abrosz, fn. tt.-t; tb.-ok; 1) az asztal beterité-­ sére szolgáló szövet; sáhos, sáholyos v. sávoly­os abrosz; (népd.) széles az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora; (km.) ismerem az abroszt, szósz­ból fonták, hányaveti, semmiházi­ól mondatik; sáhos v. sáholyos abrosznak szebb a színe, mint a visszája; (szej.) más abroszához törli a kését, más asztaláról élősködik; keskeny az abrosz; 2) lepedő, melyet a közrendü nők eső ellen szoktak fejekre teríteni; (km.) sokat viselt abrosz szöszszé válik v. amely abroszt sokan viselnek, szöszszé válik; 3) á. é. kisebb, nagyobb föld-, stb. terület alakját kisebbített de arányos mértékben elötüntető rajz; földabrosz; Magyarország földabrosza; tengeri abrosz. Abroszol, cs. amely föld- v. tenger­ rész alak­ját kisebbített mértékben rajzolja le. Innen : Ab­roszolás, m­.­­ástan, m­. a föld- és vizrajzi abroszok miképi készítését előadó tudomány. Abrus, fn. (nt.) a pillangósok családjához tar­tozó párosan szárnyalt levelű kis cserje, ékesmagú abrus. Abruta, 1. Rutafű. Abrut-üröm, fn. (nt.) az ürmök egyik faja (artemisia abrotanum). A'cár, fn. (állati.) a sugár­állatok osztályához, a férgenyek rendjéhez tartozó állat (Sipunculus). Acél: A) m­. tt.-t; tb.-ok; 1) szén között szíj­­jassá edzett vas; nyers acél; öntött acél; csomózott acél; (km.) kemény, mint az acél; könnyebb az acélt eltörni, mint meghajtani; 2) kovaköböl tüzet kiütő eszköz, tűzszerszám, (km.) azt sem mondta cse­réljünk acélt, mogorva, barátságtalan volt, semmit nem szólott; acéla jó, de kovája rósz,v. jó az acélja, de tűzköve rósz, (szójáték) a cél a jó, v. jó az a­célja, de eszköze rósz, vagyis : szép esze van, de roszra használja; asszonynak minden fazékoldal acél, a jó gazdasszony segít magán, ha nincs is mindenre saját eszköze; á. é. nap-acél, a. m. gyújtó lencse; 3) költ. acélból való fegyver; mar­kokban villogtak fényes acélok (H. E.); B) mn. 1) szijjassá edzett vasból készült; acél fegyver; 2) á. é. szilárd, hajthatatlan; acél mellű, akaratú férfi; (km.) acél anyának tűzkő a leánya. Acél-ér, fn. (msz.) vasdarabban levő oly réteg, mely a többinél keményebb, és a ráspolynak nem enged, -fal, fn. á. é. szilárd, áttörhetlen fal; •forrás, fn. vasrészeket tartalmazó forrás, -fürdő, fn. vasrészeket tartalmazó fürdő, -gib, fn. (állatt.) avarjuk családjához tartozó Új-Guineában honos acélbarna tollú madár, -hangom, fn. (zene) hang­szer, melyben bizonyos számú acéllemezecskék vagy nyelvek léghuzam által vagy másképen rez­gésbe hozatván, különféle hangokat hoznak elő. -kék, mn. acélhoz hasonló kékszinű. -metszés, fn. acél­lapokra metszés v. vésés, -metszet, fn 1) acélba vésett képmű­, 2) ily vésetrel készült lenyomat. -metsző, fn. 1) acélba véső művész, 2) acélba véső szerszám, -miv. 1. Acélmű. Acélmű, fn. acélból készült különféle eszköz. Acélműves, un. acélból különféle eszközöket készítő iparos. 1* Acé Abr3

Next