Literaturai Lapok, 1837 (2. évfolyam, 1-19. szám)

1837-01-06 / 1. szám

3 A’ nász-avatási menyektől és böjti dalok’ nagy’ részének csak annyiban lehet érdekük, mennyiben ezen nemzet’ ebbel' sajátságait és szokásait festik. Mi a’ kőszegeket illeti, azok hasonlóképpen azon a’ Nibelungen-oknál és spanyol románczáknál gyakorlott, de az újabb költők’ nagy részétől sokszor elmellőzött, mondban vannak írva, a mellyet már a’ dalokban is említettünk, t. i. hogy egész objectivusok, azaz megelégszenek a’ tárgyat magát elbeszélni, ’s nem keverik bele a’ költőt, az éneket az énekben. A’ dolognak illy egyszerű, mesterkélten elbeszélése sokkal költőibb ’s meghatóbb, mint mikor a’ költő ön személyét vagy ön érzését cziczomázza ki benne, vagy philosophiai reflexióival kitömi. E’ hőskölteményekben szerelem és haza az elemek nagyobbára. Sok sajátsággal bírnak, erő- és phantasia - teljesek. A’ költemény’ meséje sokszor elmés és meglepő fordulatu; de a’ csodást, óriásit és túl ittet szeretik , éppen úgy mint a’ magyar mondák. ,,A’ rigó mezei lányka“ — ,,a’ szakadári lányka“ — „Aszán agáné“ „a’ kis Kadoicza“ ,,Kralevity Marko és Musza zsivány“ de leginkább „Marko királyfi’ halála“ bármelly költőnek díszére válhatnának. A győzhetetlen hőst semmi emberi erő meg nem gyilkolhatja, hanem „Isten által, a’ vén gyilkos által“ (170) hozza el élete végét a’ monda. Melly sajátságos, melly költői és fenséges e’ halál! Ráhajolt a’ kútra , kút’ k őzére. És meglátá orczáját vizében ’S orczájával együtt megtekintő Mellyben meg fog halni a’ bús órát. Könnye ömlik Markonak ’s imigy szól: „Csalfa élet, kedves szép virágom! Be szép voltál, de hamar lehulltál, Háromszáz év’ múltával lehulltál; hit a’ végzet hogy váltsak világot.“ És kirántja hős királyfi Marko, És kirántja kardját öve mellöl; Járul véle Sáracz jó lovához, És fejét levágja Sáraczának, Hogy ne jusson a’ török kezébe, Hogy ne légyen rabja a’ töröknek, Vizet ’s trágyát hogy ne hordna rajta. Sáracz ménét a’ midőn levágta, Sáracz ménjét szépen eltemette; Szebben ménjét, mint Andrást, rokonját. Éles kardját négy darabra törte, Hogy ne jusson a’ török’ kezére Hogy kérkedve a’ török ne mondja Íme a’ szép kard Markotól maradt rám, ’S ne mondjon rá átkot a’ keresztény. Szép kardjával végezvén a’ bajnok, Hadkopolyáját hét darabra törte, Felvetette ágára a' fényűnek; Vette Marko szárnyas buzogányát; Megragadta izmos jobb kezével Elhajitá bérezés Urvináról A’ mélységes tenger’ kék vizébe. ’S buzgányához ekkint szóla a’ hős: „Ha tengerből napra jő e’ buzgány Akkor keljen hős hozzám hasonló!“ Zöld dolmányát most leoldja Marko, Fényű’ alján fűre elteríti Vet keresztet ’s dolmányára ráül, Nyomja ezoboly kalpagját szemére, Es lefekszik ’s többé föl sem is kel. (171—73 lap.) De midőn egy felől a’ szerbek’ költeményeiben illy valódi poezist lel a’ lélek, kevésbé elégittetik ki más felől a’ simult technikához szokott fül a’ költemények’ schemáji által, mellyekhez a’ fülnek szoknia kell; a’ pontosan mindenütt megtartott caesura ugyan szelídíti a’ rythmust; de a’ rimet még sem pótolja ki. Legkevesebbé fognám pedig ajánlani, hogy netalán némelly ifjabb költőink, kik e’ költemények szellemét megkedvelvén, azok alakját is utánozni akarnák. Nálunk többen csábitatának el, névszerint Kazinczy, Vitkovics, Vörösmarty ’s mások (midőn e’ szellemben akarának írni) a’ formát is megtartani, de a’ forma könnyűsége mint e’ művekbűl látjuk pongyolaságot szül’, ’s ezt kivált fiatal íróknál. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a’ nehéz forma az, mellyben koszorút arathatni. „Úgy kell a’ mi nehéz, ha nem érzett vélem, hogy az volt; ’s a’ könnyű, ha simult sok faragásra leve,’ mond Kazinczy, ’s ezzel mindent megmondott. Most még egy két szót a’ fordításról. Azt mondja a’ fordító bevezetése V. lapján: ,,A’ szerb daloknak alakját vagy is képletét mind azon forditók közt kiknek munkáji eddig kezemben voltak, csak egyetlen egy sem adá állhatatosan vissza“ ’s megjegyzi, névszerint, hogy a’ caesurát, melly a’ szerb dalokban szintolly fontos, mint a’ hexameterben a’ harmadik láb első szótagja utáló caesura, nem tekinték lényeges dolognak, ’s a’ trocheust a’ nem lényegest lényegesnek. Továbbá: összevetém a’ fordítónak az Auróra köteteiben elszórt korábbi fordításait az itt újabb átdolgozásban felvettekkel, még továbbá: A’ Kazinczy által adott ,Aszán aga“ és Bajza „kikerülhetetlen“ czimü fordítását is Szur fordításaival, ’s úgy találtam, hogy amott magát, itt ezeket javitá meg. Ezekbül azt következtetem , hogy fordítása gondolkozva történt, de láttam, hogy szerencsével is. A’ fordítást egy utánam jövendő a’ szerb nyelvet értő bíráló foghatja megítélni. Ajánlva van e’ kötet „A’ szerbeknek Dunán Száván innen, és Dunán, Száván túl, kiket bevezetésell lapján testvéreinknek nevez a’ fordító, ’s ez is az is becsületére válik philantropiájának. — A’ magyarázó jegyzetek sok hasznos felvilágosítást foglalnak magukban. — Garay. Aurora hazai Almanach. Alapitá Kisfaludy Károly. Folytatja Bajza 1837. Budán a’ magyar királyi egyetemnél. 404 főréf. Im. jelen évi Aurora ismét tanúja Bajza tiszta ízlésének, fáradhatlan szorgalmának, ’s az előhaladásban törhetlen akaratjának, egyszersmind záloga hogy Auroránk kezdett pályáját minden akadályoknak, mellyek zsenge literaturánkat nyomják, daczára folytatandja. Az idei Aurora sebem köntösét angol izletű vászon kötéssel cserélte, ’s ez által az olvasó tartósb borítékot, de nem egyszersmind jó kötést nyert, mert a’ lapok kevés forgatás után kiválnak , ’s felette nagy vigyázat kívántatik ne hogy a’ lenge lap a’ jeles gyűjteményt megcsonkítsa. Az aczél metszvényeknek koronája Schwerdtgeburth által aczélba metszett képe Vörösmartynknak derült, ’s mély lélek sugárzik vonásaiból és szendeség nyájossággal páráivá, egy szóval megismerni azon szellemet, melly munkáját átjárja ’s hevíti. A’ többi négy kép között ismét elsőséget érdemel a’ „Rabló,“ mind a’ fölleges menny, mind a’ hullámok ügyesen vannak adva, a’ kivetett nő ’s gyermek’ redőzete csinos ’s a’ szerencsétlen rablóban a’ művész lelkébe behatottak a’ költőnek e szavai: „Vadúl átnézdeli A’ messze levegőt. De sem tenger, sem ég, Sem föld nem szánja őt.“ a’ termet nemes izmos, ’s az arcz a’ szenvedések’ tiszta tükre. A’ harmadik kép Kisfaludy Károly Csákjából van véve, de nem azon ügyeséggel véghez vive, mint az előbbi. Kénytelen azonban tec. azon vallomást tenni, hogy egy átaljában meg nem barátkozhatik a’ kis térre szorított nagyobb jelenetekkel, ez angol művészi jártasságot kívánnak, ha az alakokba lelkületet kívánunk találni, — az előttünk fekvőben minden különbség az öltözetben és a’ szakállokban áll. Sükerültebb az arcz kinyomásaira nézvést az országyülés, főkép Tamásnak ’s Margitnak vonásai a’ bentusát elégé mutatják. Margit öltözetében semmi nemzeti sem látszik, amode ’s Hedvigben a’ szinfenek homályosan van tartva, az égő szövetnek több világot hinthetne az épűletre. A’ papiros ritka fejérségü, ’s kellemes tapintatú simaságú, a’ be-