Lobogó, 1970. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)

1970-09-16 / 38. szám

B ARAB AS TIBOR: NAPÓLEON MAGYARORS ZÄGON 2. * WAGP a Ml CrÓIllCM A háborúnak a Kisfaludyak alapo­san megadták az árát. Az apát, Kis­faludy Mihályt, kirabolták. Mindenét elvették, nem elégedtek meg tízezer forintjával, még a ruhát is lehúzták róla. Mindent, amit a házban találtak, elhordták, elherdálták. Apja kirablá­sát hallja a költő, és így kiált fel: „Én és nemzetségem ugyan szörnyű áldozatokat tettünk a Hazának! — S hát még mennyi lehet hátra?” Nyomorult jövendőtől tart Kisfalu­dy Sándor, de egyre inkább elfordul a világtól, s csak azokra gondol, aki­ket szeret. A hadi események sokféle fordulata óvatossá teszi próbálgatá­saiban, tervezgetéseiben is. Abból, hogy a franciák, Győr kivételével, kivonultak a magyar földről, arra a következtetésre jut, csak azért teszik, hogy Károly főherceg ellen, egyesült erőkkel, felvonuljanak. trA nagy üt­közet — írja a költő —, melly Ká­roly és Bonaparte között lészen most, alkalmasint el fogja választani a Mo­narchiának sorsát.” 1809. július 8-án, Komáromból már erről a döntő ütkö­zetről tudósítja feleségét: „Édes Kedvesem! A János Főher­cegtől érkezett Kurír ma azt a hírt hozta, hogy Napóleon öt napig vere­kedett Károllyal; — ő a Marchecknél állott seregével; és az ágyúzásból azt lehet gyanítani, hogy Károly vissza­húzza magát.” Győr francia városparancsnoka a következő, német nyelvű nyomtat­ványt ragasztatta ki a város kapuira és falaira: „A divízió tábornoka, Magyarország ama részének kormányzója, amely francia fegyverek uralma alatt áll, sietve tudatja Magyarországgal, hogy győzhetetlen Császárunk az osztrák hadsereg felett tökéletes győzelmet aratott. Hadseregének maradványait Cseh- és Morvaországban üldözi. Erre a hírre, amely eldönti a világ sorsát, minden embernek — érdekei, előítéletei és indulatai ellenére — ar­ra az egyértelmű gondolatra kell jut­nia, hogy ez a hír vagy a legnagyobb boldogságot, vagy a legédesebb vigasz­talást jelenti — a szabadságot és a békét! Éljen Napóleon!” A történelmi hírre így felel a köl­tő: „Ha igaz ez, Isten tudgya, mi lessz belőlünk! Én az uramat semmi eset­ben el nem. hagyom. Hazám sorsa öszve van kötve az övével.” Ezek után mellékeli az ütközet leírását, úgy, ahogy arról József főhercegtől, a ná­dortól értesült. Az ütközet — amely Kisfaludy szerint fele szerencsénket és a béke fele reményét elrabolta tő­lünk — így zajlott le: Napóleon, az olasz alkirály, Mac­donald, Marmont és Brussiéres, min­den erejét magához, Bécs alá vonta és 160 ezres létszámú hadseregével a Lobau szigeténél s a Fischament és Schwechat között vert hidakon átkelt a Dunán. Tüzérsége több volt 300 ágyúnál, de ezek közt sok volt a fal-’ törő bombázó, amit eddig szabad me­zőn sosem vetettek be. Július 5-én kezdődött a nagy és valóban óriás vérveszteségekkel járó ütközet. Az 5-i csata kemény volt, de még nem döntő. 6-án Napóleon ve­szélyes órákat élt át. Davout, Macdo­nald, Massena és Drout, a tüzérség parancsnoka, rettenthetetlen bátorság­gal és erővel harcoltak. A wagrami ütközetet Macdonald 26 zászlóalja döntötte el. Pusztító tüzérségi tűz után Macdonald egy kilométeres mélység­ben, négyszögben felállított hadoszlo­pa, nagy áldozatok árán, betörte az osztrák hadsereg centrumát. A tarta­lékok beözönlöttek a réseken. Davout tábornagy — Napóleon parancsára — elfoglalta a hegyoldalban Wagram fa­lut, és július 6-án, az esti órákban, Ausztria megkezdte a rendezett visz- szavonulást. Napóleon attól tartott, hogy Magyarország felé indul majd, ahol még erőtartalékai voltak, és fel- lélegzett. amikor Károly főherceg Csehországba hátrált. (Folytatjuk) Cn és a robot MÉG ___________________ HUMORBÓL SEM... Elöljáróban el szeretném mon­dani, hogy a Lobogó július 17-i számának Robotok alattvalói le­szünk? című cikke felkeltette ér­deklődésemet, és ezúton kapcsoló­dom a vitába. Rátérve a tárgyra, nem értek egyet azzal a kedves levélíróval, aki hangot adott a gépkorszakkal kapcsolatos kételyeinek és aggá­lyainak, aki csupán kispolgárias felfogásával néz a jövőbe. Külön­ben is, Clarke még nem próféta, mert amit ő könyvében felvet, az nem szentírás, az csak egy elkép­zelés. Viszont nagyon világos és érthető, miszerint „az ember és gép viszonyában az alkotó emberé az elsőbbség.” Éppen ezért még csupán jó hu­morból sem lehet olyat mondani, hogy mi lesz, ha egyszer a Robot fellázad . . . Semmi sem lesz, mer’ nem fog föllázadni! Hogy miért nem? — Mert nincs tudata ! Tovább vitatkoznék az egyik mon­dattal, miszerint „a jövőt kutató fantázia azt vallja, hogy a ma még elképzelhetetlen dolgok t>z vagy tízezer éven belül megvalósulhat­nak, de csak akkor - mint Clarke is írja -, ha azok egyáltalán meg­valósíthatók.” Szerintem a mondat első része tény, de a második ré­sze kétségbevonható. Ugyanis az első mondat bővebben annyit je­lent, hogy ami ma még elképzel­hetetlen és megoldhatatlan, az a jövőben nem biztos, hogy az lesz. Mert ma még sok minden úgy tű­nik, hogy megvalósíthatatlan, és mégis feltételezhető, hogy a jövő szakemberei már meg tudják ol­dani! Vegyünk csak egy naqyon egyszerű, de közérthető példát! Mondjuk, az ezelőtt három ember­öltővel élt emberek gondolatai nem jutottak el odáig, hogy fel lehet jutni a Holdra. És, ha ezt mégis gondolták volna, akkor sem terjed­tek odáig gondolataik, hogv mind­ez nemcsak elképzelhető, de meg is valósítható. És ez ma már megoldott prob­léma, ami 200 évvel ezelőtt elkép­zelhetetlen volt. Ez az érv pedig cáfolja a mon­dat második részében felvetett gondolatot. Persze, ez esetben helytelen lenne a „fából vaskariká"-ra gon­dolni, hanem sokkal célszerűbb a „semmi sem lehetetlen”-re kon­centrálni. Kozsda Mária Kerepes, Alföldi utca 35. A wagrami ütközet előtt *

Next

/
Thumbnails
Contents