Lobogó, 1970. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1970-09-16 / 38. szám
Népművészeti Múzeum kétemeletes épülete a Könyves Kálmán körúton, a Népligettel szemben található. („Szinte lasszóval kell behozni ide a látogatókat, olyan távol vagyunk a centrumtól" — mondja dr. Hoffmann Tamás főigazgató.) S ez csak az egyik probléma. A másik: a múzeum társbérletben lakik egy iskolával, s a helyhiány mindkét intézmény számára sok gondot okoz. Egy múzeum odiliszeája - A Néprajzi Múzeum mindig „mostohagyermekként" hányódott egyik helyről a másikra — mondja a főigazgató. — Megalakulásakor, 1872-ben a Nemzeti Múzeumban lapott helyet, onnan azonban csakhamar kiszorult. A nedves Várbazárba került, majd egy Csillag utcai bérházban talált átmeneti otthonra. Amikor véget ért az 1896-ban rendezett Ezredéves Kiállítás, az ott felépített Néprajzi Falu huszonnégy házát lebontották, azok teljes berendezése a Néprajzi Múzeumba került. A század elején már csaknem negyvenezer tárgyat őriztek, s ezek nem fértek el a bérház szűk szobáiban. A hányatott életű intézmény ismét költözni kényszerült. A városligeti Iparcsarnok volt az „odüsszea" következő állomása, ám itt sem kísérte szerencse: az 1920-as évek elején egy vihar annyira megrongálta az épületet, hogy ebbe az iskolába kellett átköltözni, amely ma is otthonul szolgál. Korsó — minden mennyiségben A főigazgató társaságában útnak indulunk az épület folyosóin. Mindenütt állványok, munkások dolgoznak a létrákon, festik, „kozmetikázzák” az öreg házat. („1975-ig, 80 milliós beruházással, melléképületet húznak fel az építők, s ez kissé enyhít majd a gondokon” — kommentálja a látványt kísérőnk.) A Néprajzi Múzeum tárgyainak száma jelenleg meghaladja a 150 ezret, és ezzel Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen jellegű intézménye. A textilgyűjteményben 40 ezer, a kerámiagyűjteményben 20 ezer tételt tartanak nyilván. A maga nemében egyedülállóan gazdag kollekció! Közben megérkeztünk a kerámiaraktárba. A falakon, a polcokon sok ezer korsó, kanta - magyar parasztfazekasok alkotásai. Nádudvari és mohácsi fekete edények, színes hódmezővásárhelyi, kalocsai, mezőtúri korsók mindenütt — Herman Ottó gyűjtésének jelentős része is megtalálható nálunk — mondja az egyik munkatárs. A nagy tudós nemcsak a halászat szerszámait gyűjtötte, de felfedezője volt a magyar pásztorművészetnek is. A legszebb somogyi spanyolviasz berakásos és karcolt alkotásokat szerezte meg. Az egyik pásztorral olyan barátságot kötött, hogy az magát a tudóst és feleségét is rákarcolta egyik munkájára, és aláírta: „Herman Ottó meg a felesége" A múzeumban számos olyan szerszámot őriznek, amelynek ma már az emléke is elhalványult. Láttam faekét, sokféle aratási sarlót és fából vájt bödönhajót, sok, gyönyörűen hímzett ködmönt, subát, szűrt Ma már szinte nincs olyan vidék, amelynek ne őriznék színes ünneplő vagy egyszerű hétköznapi viseletét Harmincezer dallam Az ajtón tábla: Népzenei gyűjtemény. Néhány szám, adat: 4380 fonográfhengeren és 150 nagy méretű hanglemezen (s újabban sok ezer méter magnetofonszalagon) mintegy harmincezer dallamot őriznek itt. Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László és mások gyűjtötték össze ezeket a magyar, román, szlovák, kárpátukrán, délszláv melódiákat. Mint érdekességet hadd említsük meg, hogy a fonográf népzenei gyűjtést a világon először a mi Vikár Bélánk kezdte meg, 1895-ben. Kedves anekdota a neves folklórkutatóról, aki ,,mellesleg" műfordító és író is volt. Egy ízben a nyolcvan év körüli, de fáradhatatlan Vikár bácsi részleteket olvasott fel a rádióban kitűnő Kalevala fordításából. A bemondaná látta, hogy az adásidő vége veszedelmesen közeledik, s azt is észrevette, hogy az előadónak esze ágában sincs befejezni a Kalevala-részleteket, sőt, mind jobban belemelegszik a szavalásba. Valamiképpen jelt kellett adni, mert élő adás lévén, minden szó kisugárzott az éterbe. Az órára mutatva előbb megérintette Vikár bácsi karját, majd mikor az öregúr tovább olvasott, erélyesebb ráncigálással kezdte sürgetni a befejezést. A híres folklórkutató azonban nem zavartatta magát. Szorgalma san mondta-mondta a Kalevala rigmu sait, csak egy szusszanásnyi szünetben mordult rá — milliós hallgatóság előtt — az elképedt bemondónőre: „Ne buzeráljon már, kisasszony!” De a rádióból térjünk vissza a múzeum helyiségébe, ahol megcsodálhatjuk - mindent a szemnek, semmit a kéznek - a hangszergyűjteményt, hallgathatunk arab, ausztráliai, új-guineai dallamokat, majd útnak indulunk a Nemzetközi osztályra. Vadászat, leánykérés — indiánoknál Az európai anyagban legjobban a szomszéd népek vannak képviselve, s ezeken kívül kisebb gyűjteményt találunk a finnek, norvégok, lappok, észtek anyagából is. A természeti népek köréből kiemelkedik Bíró Lajos több mint 14 ezer darabos óceániai, új-guineai gyűjteménye, de igen jelentős Teleki Sándor gyűjteménye is, aki a Rudolf- és Stefánia-tó környékén olyan népeknél járt, ahova fehér ember előtte még nem tette be a lábát. Található itt zsugorított koponya, eszkimócsónak, harci fegyverek, prekolumbián kerámia és piaton indiánok által készített, szellemet jelképező maszk, s ki tudja felsorolni, milyen ritkaságokat őriznek még a vitrinek. Az egyik szobában Bíró Lajos és Teleki Sándor mai „utódjával” találkozunk. Neve: Boglár Lajos, ő a Néprajzi Múzeum tudományos kutatója. Magas, fekete hajú férfi. Brazíliában született, 14 éves koráig kint élt szüleivel, s amikor hazajött, az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakára iratkozott be. Az egyetem elvégzése után került a Néprajzi Múzeumba, s ott 17 év óta Amerika népeivel, kultúrájával, életével foglalkozik. Részt vett egy brazíliai, és egy venezuelai expedícióban, sok-sokkülönféle tárgyat, hangszereket, fegyvereket maszkokat gyűjtött az indiánoknál. — Hogyan élt az indiánok között? — Venezuelában a nambikuara indiánokhoz vezetett egyik utam. Utlorili mellett egy telepen csaknem száz, egykor „vad" indián élt, őket kerestem fel. Közöttük éltem, részt vettem vadászataikon (vadásznak struccra és jaguárra, topírra és vadmacskára, de elfogyasztják a repülőszöcskét éppúgy, mint bármely más rovart. Mint mondják, csak a dögkeselyűt nem eszik meg). Jelen voltam lánykérésen is, ahol a házasulandó lány ,/nászruhaját" a testére festették: az urucu bogyó piros levével arcára, mellére, hasára négyszögeket mázoltak. Furcsa ruha volt Hogyan történik a tárgyak gyűjtése ? — Egy asztalra helyeztem az ajándékokat: baltákat, késeket, ollókat, húsz doboz gyufát, három inget, dohányt, üveggyöngysorokat, vasszigonyokat és sok másféle tárgyat. Először a főnök választott. Az asszonyok ollót toptak meg fésűt, végül is minden gazdára talált. A gyűjteményem pedig gazdagabb lett tizenegy nyíllal, négy majomfogas nyaklánccal, háti kosárral, fakéssel, egy tollas orrdíszszel és néhány furulyával. Ezeket a tárgyakat (és sok más érdekes rekvizítumot) egy sikeres kiállítás alkalmával már láthatta a nagyközönség is. Akik ott jártak - s ezt a vendégkönyv is bizonyítja — sok élménnyel gazdagodtak. Akárcsak mi — akik keresztül-kasul bolyongtunk ebben az öreg épületben, hogy bemutassuk, milyen is „a kulisszák mögött” a Néprajzi Múzeum. KÁRPÁTI GYÖRGY