Lobogó, 1971. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 2. szám

Nógrádi Sándor nagy ügyünk harcosa FELDÖRÖGTEK A GYÁSZ LÖVEGEI, ELTEMETTÉK NÓGRÁDI SÁNDOR NYUGALMA­ZOTT VEZÉREZREDEST, A HÍRES PARTIZÁN­PARANCSNOKOT, A NÉPHADSEREG EGYKORI POLITIKAI FŐCSOPORTFŐNÖKÉT, MEGHATOTT TÖMEGEK VETTEK RÉSZT A SZOMORÚ AKTUSON. A GYÁSZOLÓK ÚGY ÉREZTÉK, AZ AZ ÉLETÚT, AMELY 77 ESZTENDEJE FÜLEK­RŐL INDULT, PÉLDÁJA LEHET MINDEN IGAZI HAZAFI ÉS INTERNACIONALISTA ÉLETÚT­JÁNAK. ROMÁNIÁBAN, CSEHSZLOVÁKIÁBAN, NÉMETORSZÁGBAN, AUSZTRIÁBAN, SVÁJC­BAN, FRANCIAORSZÁGBAN ÉS SPANYOLORSZÁGBAN KÜZDÖTT AZ ELNYOMÁS ÉS TERROR ELLEN, DE BÁRHOL IS ÁLLOTT NÓGRÁDI SÁNDOR, TETTEINEK ÉRTELME ÉS LÉNYEGE A MAGYAR NÉP FELEMELKEDÉSÉÉRT VÍVOTT KÜZDELEM VOLT. EZÉRT BÚCSÚZTAK TŐLE ELSZORULÓ SZÍVVEL, MEGRÁZÓ FÁJDALOMMAL HARCOS­TÁRSAI, ELVTÁRSAI, S AZ AZ IFJÚSÁG, AMELY ÖRÖKÉLETŰ PÉLDAKÉPEI KÖZÉ SOROLTA NÓGRÁDI SÁNDORT. Részlet a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének — Nógrádi Sán­dor elhunyta alkalmából kibocsátott — parancsából. .. Élete és munkássága, minden cselekedete népünk felszabadulása, boldo­gulása, az emberi haladás, a szocializmus győzelmének ügyét szolgálta ... Több mint fél évszázadon át mindenkor bátran, fáradhatatlanul és következetesen küz­dött, szóval, tettel, és ha kellett,fegyverrel a magyar dolgozók legszentebb álmai valóraváltásáért, népünk szabadságáért. Gazdag életútja, forradalmi tapasztalatainak kimeríthetetlen kincsestára, sok­rétű színes egyénisége, tiszta emberi élete, szókimondó bátorsága, évtizedeken át élő példája volt a magyar kommunistáknak, a néphadsereg személyi állományának. Becsülték, szerették és tisztelték hazánkban csakúgy, mint határainkon túl, ahol hosszú forradalmi életútja során önzetlen harcosa volt más népek szabadsá­gáért, felemelkedéséért, a szocializmus ügyéért, az általános emberi haladásért folyó küzdelemnek. Nógrádi elvtárs kommunista szerénysége, mély humanizmusa, hazaszeretete — egész élete számunkra lelkesítő példaként szolgál...” Brutyó János gyászbeszédéből: ..... Nógrádi Sándor mindig és mindenütt elsősorban politikai munkás, kommunista pártszervező volt. Állandó gondja és szívügye volt, hogy a tömegeket aktivitásra, az igaz ügy, a nagy célok előbbre vitelére, boldogulásuk, felemelkedésük érdekében ösztönözze. Ezért szállt­­síkra mint országgyűlési képviselő, s emelt szót gyűlések, ta­nácskozások százain. Munkatársai és a dolgozó tömegek ilyen embernek ismerték meg, ezért szerették és becsül­ték .. Úszta Gyula búcsúszavaiból: „ ... Életével mindvégig azt a meggyőződését példázta: hatá­rozott volt, amikor a nép érdeke forgott kockán, s mélyen megér­tő és emberséges a beosztottak iránt. Nevét megbecsültté tet­ték kiváló kommunista, emberi tulajdonságai, mélységes huma­nizmusa, elvhűsége, következe­tessége és személyes bátorsága. Internacionalizmusa, a múltban és a jelenben is példás haza­szeretete irányt mutat a nép­hadsereg tisztjeinek, katonáinak nevelésében ...” NÓGRÁDI SÁNDOR NÓGRÁDI SÁNDOR ' Emlékeimből ^ (Részletek) ... Abroncsospuszta festői hely a Go­nosza tövében. Minden oldalról erdőborí­­totta hegyek veszik körül. Habár néhány kilométerre fekszik csak Ragyolc község­től, lakosai a rossz út miatt alig érintkez­nek a külvilággal. A pusztát inkább tele­pülésnek lehetne nevezni. Tíz-tizenkét dol­gozó parasztcsaládból áll, határa annyi­nak ad kenyeret. Palicsek János a bíró, ő intézi a település ügyes-bajos dolgait. Ma­gas szikár, fekete hajú, negyvenöt év kö­rüli ember. Neki is, a feleségének is nagy a tekintélye a puszta többi lakosa előtt. Magától értetődött, hogy a partizánok fel­derítői a Monosza körüli tevékenységük közben Palicseknél tájékozódtak a kör­nyék sajátosságairól. ... A bíró tudta, hogy partizánokkal áll szemben. Úgy fogadta őket, mintha saját fiai lettek volna. Öröm és büszkeség töl­tötte el. Mintha érezte volna, hogy a par­tizánok, akikről csak annyit tudott, hogy „legalább nyolcszázan" vannak, az ő he­gyes, erdős vidékére készülnek. Beszélt a felderítőknek a település lakóiról, a fasisz­tákkal szembeni gyűlöletükről. Palicsekné jó ebédet főzött a partizán felderítőknek, büszkén mutatta be nekik kis unokáját és sudár termetű, gyönyörű szép, eladó lá­nyát. ... December második felében jártunk. A fiatal nyírfaerdőt már régen belepte a hó, hidegek voltak az éjszakák és a nap­palok. Mégis biztos védelmet és rajtaütési lehetőséget a partizánok számára csak az erdő nyújthatott. Csak kis harcbiztosító osztagok és hadtáposok tartózkodhattak a völgyben, ők néha megmelegedhettek a puszta lakóinál. Mégis előfordult, hogy az egész csapat bevonult a völgy házaiba, és harci készültségben ott pihenhetett né­hány órát. A központ Palicsekék háza volt. Ilyenkor ott szorongtak a szomszédok az egy szoba konyhában, és hallgatták a partizánok szép dalait... Egy ilyen estén ajándékozta meg Pa­licsek bíró a partizánok parancsnokát egy gondosan karbantartott szovjet gép­pisztollyal, amelyet már régebben tarto­gatott magánál. Csak az alkalomra várt, hogy felhasználhassa. A pisztolyt a puszta egyik derék fia kapta meg, aki beállt a partizánharcosok sorába ... Itt Palicsekék házában, december 24-én, karácsony estjén, a partizánok vevőkészü­lékének segítségével tudta meg a csapat törzse, hogy Debrecenben megalakult az ideiglenes kormány. Nagy öröm volt ez a partizánok és Abroncsospuszta lakói szá­mára. Sokan örömkönnyeket hullattak. Hajnalban hírvivők vitték szét a lelkesítő hírt a falvakba. A partizánok pedig fel­esküdtek az ideiglenes nemzeti kormányra. A partizánok ezt az üzenetet küldték a kormánynak: „Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kor­mányának, Debrecen. A Nógrádi-parti­záncsoport tisztjei és katonái, a magyar szabadságharc régi harcosai nagy lelke­sedéssel fogadták az ideiglenes nemzeti kormány megalakulásának hírét, és a mai napon felesküdtek, hogy mindhalálig hűen teljesítik a nemzeti kormány parancsait. A német rablók által megszállt területen­ állva folytatjuk a harcot az ellenség tel­jes megsemmisítéséig. Vesszen a német, éljen a magyar! Harcálláspont, 1944. de­cember 25."... ... A szovjet hadsereg 2. Ukrán Front­jának csapatai december 26-án szabadí­tották fel Salgótarjánt. A német fasiszták hanyatthomlok özönlöttek északi irányba. Felderítőik nagy részét a partizánok el­fogták ugyan, mégsem mondhattak le az erdei utak használatáról. December 28-án éjjel két órakor ért egy SS-oszlopuk Ab­­roncsospusztára. Ez egy volt ama kevés éj­szakák közül, amikor a partizántörzscsapat - mintegy kilencvenöt fő - harckészültség­ben a puszta házaiban melegedett. Az őr­szemek jelentették az SS-csapat érkezését és riasztólövéseket adtak le. Palicsek há­zából a parancsnokkal együtt elsőnek Lap­­sov Jenő törzsparancsnok ugrott ki. A tor­nácról tüzeltek géppisztollyal a fészerektől körülvett udvarban sűrűn gyülekező SS-ek­­re. Csak annyi látszott a sötét éjszakában, hogy sokan közülük összerogytak, és hal­lani lehetett jajgatásukat, nyögésüket. A támadás pánikot okozott az SS-ek sorai­ban. A fészerek és a házak között össze­vissza futkostak. Közben a partizánok a házakból kirohanva, üldözőbe vették őket. Az SS-ek végül is a puszta mögötti emelkedő tisztáson foglaltak el tüzelőál­lást, és heves géppuska- és golyószóró­­tüzet zúdítottak a tanyára. A partizánok visszavonultak a tanyával szemben levő erdős Monosza hegy oldalába. Az SS- oszlop órákon át tűz alatt tartotta a ta­nyát és az erdőt. Megsemmisítő tüzet ak­kor kaptak újra a partizánoktól, amikor egyes osztagaik bemerészkedtek a Mono­sza erdejébe. A tűzharc, körös-körül az erdőben délelőtt tíz óráig tartott. Ebben a harcban a német SS-oszlop sok halottat vesztett. De itt haltak hősi halált Bandur Árpádon, Valasek Józsefen kívül olyan nagyszerű népi hősök is, mint Szvetlik Barna Mucsényból, Lapin Sándor szovjet, Kálló Gyula magyar, Hónig József szlovák partizánok és még néhány olyan magyar harcos, akik a frontról jőve, éppen csat­lakozni akartak a partizánokhoz. Az ő kö­zös sírjuk ott domborodik a Monosza tö­vében. A puszta lakói gondozzák a sírt szeretettel. Az abroncsospuszta-monoszai harcban az élők közül különösen kitüntették magu­kat Lapsov, Tömpe, Molnár, Kurimszky, José Sandoval, id. Bandur Gyula, György Lajos partizánok. —13 A monoszai harc különösen emlékezetes a partizáncsapat számára. A németek a partizánok tevékenysége következtében nem tudták megvetni lábukat a környező hegytetőkön, és kénytelenek voltak szerve­­zetlenül tovább menekülni Csehszlovákia­­ felé, ahol ugyancsak megsemmisülés várta őket. December 29-én átment a front a par­tizáncsapaton, s egyesültünk a felszaba­dító szovjet hadsereggel. Számomra bezá­­rult a kör. Visszatértem oda, ahonnan hu­­szonöt évvel azelőtt el kellett mennem, szülőföldemre, Magyarországra ... __________________________________

Next