Lobogó, 1971. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 2. szám
Nógrádi Sándor nagy ügyünk harcosa FELDÖRÖGTEK A GYÁSZ LÖVEGEI, ELTEMETTÉK NÓGRÁDI SÁNDOR NYUGALMAZOTT VEZÉREZREDEST, A HÍRES PARTIZÁNPARANCSNOKOT, A NÉPHADSEREG EGYKORI POLITIKAI FŐCSOPORTFŐNÖKÉT, MEGHATOTT TÖMEGEK VETTEK RÉSZT A SZOMORÚ AKTUSON. A GYÁSZOLÓK ÚGY ÉREZTÉK, AZ AZ ÉLETÚT, AMELY 77 ESZTENDEJE FÜLEKRŐL INDULT, PÉLDÁJA LEHET MINDEN IGAZI HAZAFI ÉS INTERNACIONALISTA ÉLETÚTJÁNAK. ROMÁNIÁBAN, CSEHSZLOVÁKIÁBAN, NÉMETORSZÁGBAN, AUSZTRIÁBAN, SVÁJCBAN, FRANCIAORSZÁGBAN ÉS SPANYOLORSZÁGBAN KÜZDÖTT AZ ELNYOMÁS ÉS TERROR ELLEN, DE BÁRHOL IS ÁLLOTT NÓGRÁDI SÁNDOR, TETTEINEK ÉRTELME ÉS LÉNYEGE A MAGYAR NÉP FELEMELKEDÉSÉÉRT VÍVOTT KÜZDELEM VOLT. EZÉRT BÚCSÚZTAK TŐLE ELSZORULÓ SZÍVVEL, MEGRÁZÓ FÁJDALOMMAL HARCOSTÁRSAI, ELVTÁRSAI, S AZ AZ IFJÚSÁG, AMELY ÖRÖKÉLETŰ PÉLDAKÉPEI KÖZÉ SOROLTA NÓGRÁDI SÁNDORT. Részlet a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének — Nógrádi Sándor elhunyta alkalmából kibocsátott — parancsából. .. Élete és munkássága, minden cselekedete népünk felszabadulása, boldogulása, az emberi haladás, a szocializmus győzelmének ügyét szolgálta ... Több mint fél évszázadon át mindenkor bátran, fáradhatatlanul és következetesen küzdött, szóval, tettel, és ha kellett,fegyverrel a magyar dolgozók legszentebb álmai valóraváltásáért, népünk szabadságáért. Gazdag életútja, forradalmi tapasztalatainak kimeríthetetlen kincsestára, sokrétű színes egyénisége, tiszta emberi élete, szókimondó bátorsága, évtizedeken át élő példája volt a magyar kommunistáknak, a néphadsereg személyi állományának. Becsülték, szerették és tisztelték hazánkban csakúgy, mint határainkon túl, ahol hosszú forradalmi életútja során önzetlen harcosa volt más népek szabadságáért, felemelkedéséért, a szocializmus ügyéért, az általános emberi haladásért folyó küzdelemnek. Nógrádi elvtárs kommunista szerénysége, mély humanizmusa, hazaszeretete — egész élete számunkra lelkesítő példaként szolgál...” Brutyó János gyászbeszédéből: ..... Nógrádi Sándor mindig és mindenütt elsősorban politikai munkás, kommunista pártszervező volt. Állandó gondja és szívügye volt, hogy a tömegeket aktivitásra, az igaz ügy, a nagy célok előbbre vitelére, boldogulásuk, felemelkedésük érdekében ösztönözze. Ezért szálltsíkra mint országgyűlési képviselő, s emelt szót gyűlések, tanácskozások százain. Munkatársai és a dolgozó tömegek ilyen embernek ismerték meg, ezért szerették és becsülték .. Úszta Gyula búcsúszavaiból: „ ... Életével mindvégig azt a meggyőződését példázta: határozott volt, amikor a nép érdeke forgott kockán, s mélyen megértő és emberséges a beosztottak iránt. Nevét megbecsültté tették kiváló kommunista, emberi tulajdonságai, mélységes humanizmusa, elvhűsége, következetessége és személyes bátorsága. Internacionalizmusa, a múltban és a jelenben is példás hazaszeretete irányt mutat a néphadsereg tisztjeinek, katonáinak nevelésében ...” NÓGRÁDI SÁNDOR NÓGRÁDI SÁNDOR ' Emlékeimből ^ (Részletek) ... Abroncsospuszta festői hely a Gonosza tövében. Minden oldalról erdőborította hegyek veszik körül. Habár néhány kilométerre fekszik csak Ragyolc községtől, lakosai a rossz út miatt alig érintkeznek a külvilággal. A pusztát inkább településnek lehetne nevezni. Tíz-tizenkét dolgozó parasztcsaládból áll, határa annyinak ad kenyeret. Palicsek János a bíró, ő intézi a település ügyes-bajos dolgait. Magas szikár, fekete hajú, negyvenöt év körüli ember. Neki is, a feleségének is nagy a tekintélye a puszta többi lakosa előtt. Magától értetődött, hogy a partizánok felderítői a Monosza körüli tevékenységük közben Palicseknél tájékozódtak a környék sajátosságairól. ... A bíró tudta, hogy partizánokkal áll szemben. Úgy fogadta őket, mintha saját fiai lettek volna. Öröm és büszkeség töltötte el. Mintha érezte volna, hogy a partizánok, akikről csak annyit tudott, hogy „legalább nyolcszázan" vannak, az ő hegyes, erdős vidékére készülnek. Beszélt a felderítőknek a település lakóiról, a fasisztákkal szembeni gyűlöletükről. Palicsekné jó ebédet főzött a partizán felderítőknek, büszkén mutatta be nekik kis unokáját és sudár termetű, gyönyörű szép, eladó lányát. ... December második felében jártunk. A fiatal nyírfaerdőt már régen belepte a hó, hidegek voltak az éjszakák és a nappalok. Mégis biztos védelmet és rajtaütési lehetőséget a partizánok számára csak az erdő nyújthatott. Csak kis harcbiztosító osztagok és hadtáposok tartózkodhattak a völgyben, ők néha megmelegedhettek a puszta lakóinál. Mégis előfordult, hogy az egész csapat bevonult a völgy házaiba, és harci készültségben ott pihenhetett néhány órát. A központ Palicsekék háza volt. Ilyenkor ott szorongtak a szomszédok az egy szoba konyhában, és hallgatták a partizánok szép dalait... Egy ilyen estén ajándékozta meg Palicsek bíró a partizánok parancsnokát egy gondosan karbantartott szovjet géppisztollyal, amelyet már régebben tartogatott magánál. Csak az alkalomra várt, hogy felhasználhassa. A pisztolyt a puszta egyik derék fia kapta meg, aki beállt a partizánharcosok sorába ... Itt Palicsekék házában, december 24-én, karácsony estjén, a partizánok vevőkészülékének segítségével tudta meg a csapat törzse, hogy Debrecenben megalakult az ideiglenes kormány. Nagy öröm volt ez a partizánok és Abroncsospuszta lakói számára. Sokan örömkönnyeket hullattak. Hajnalban hírvivők vitték szét a lelkesítő hírt a falvakba. A partizánok pedig felesküdtek az ideiglenes nemzeti kormányra. A partizánok ezt az üzenetet küldték a kormánynak: „Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormányának, Debrecen. A Nógrádi-partizáncsoport tisztjei és katonái, a magyar szabadságharc régi harcosai nagy lelkesedéssel fogadták az ideiglenes nemzeti kormány megalakulásának hírét, és a mai napon felesküdtek, hogy mindhalálig hűen teljesítik a nemzeti kormány parancsait. A német rablók által megszállt területen állva folytatjuk a harcot az ellenség teljes megsemmisítéséig. Vesszen a német, éljen a magyar! Harcálláspont, 1944. december 25."... ... A szovjet hadsereg 2. Ukrán Frontjának csapatai december 26-án szabadították fel Salgótarjánt. A német fasiszták hanyatthomlok özönlöttek északi irányba. Felderítőik nagy részét a partizánok elfogták ugyan, mégsem mondhattak le az erdei utak használatáról. December 28-án éjjel két órakor ért egy SS-oszlopuk Abroncsospusztára. Ez egy volt ama kevés éjszakák közül, amikor a partizántörzscsapat - mintegy kilencvenöt fő - harckészültségben a puszta házaiban melegedett. Az őrszemek jelentették az SS-csapat érkezését és riasztólövéseket adtak le. Palicsek házából a parancsnokkal együtt elsőnek Lapsov Jenő törzsparancsnok ugrott ki. A tornácról tüzeltek géppisztollyal a fészerektől körülvett udvarban sűrűn gyülekező SS-ekre. Csak annyi látszott a sötét éjszakában, hogy sokan közülük összerogytak, és hallani lehetett jajgatásukat, nyögésüket. A támadás pánikot okozott az SS-ek soraiban. A fészerek és a házak között összevissza futkostak. Közben a partizánok a házakból kirohanva, üldözőbe vették őket. Az SS-ek végül is a puszta mögötti emelkedő tisztáson foglaltak el tüzelőállást, és heves géppuska- és golyószórótüzet zúdítottak a tanyára. A partizánok visszavonultak a tanyával szemben levő erdős Monosza hegy oldalába. Az SS- oszlop órákon át tűz alatt tartotta a tanyát és az erdőt. Megsemmisítő tüzet akkor kaptak újra a partizánoktól, amikor egyes osztagaik bemerészkedtek a Monosza erdejébe. A tűzharc, körös-körül az erdőben délelőtt tíz óráig tartott. Ebben a harcban a német SS-oszlop sok halottat vesztett. De itt haltak hősi halált Bandur Árpádon, Valasek Józsefen kívül olyan nagyszerű népi hősök is, mint Szvetlik Barna Mucsényból, Lapin Sándor szovjet, Kálló Gyula magyar, Hónig József szlovák partizánok és még néhány olyan magyar harcos, akik a frontról jőve, éppen csatlakozni akartak a partizánokhoz. Az ő közös sírjuk ott domborodik a Monosza tövében. A puszta lakói gondozzák a sírt szeretettel. Az abroncsospuszta-monoszai harcban az élők közül különösen kitüntették magukat Lapsov, Tömpe, Molnár, Kurimszky, José Sandoval, id. Bandur Gyula, György Lajos partizánok. —13 A monoszai harc különösen emlékezetes a partizáncsapat számára. A németek a partizánok tevékenysége következtében nem tudták megvetni lábukat a környező hegytetőkön, és kénytelenek voltak szervezetlenül tovább menekülni Csehszlovákia felé, ahol ugyancsak megsemmisülés várta őket. December 29-én átment a front a partizáncsapaton, s egyesültünk a felszabadító szovjet hadsereggel. Számomra bezárult a kör. Visszatértem oda, ahonnan huszonöt évvel azelőtt el kellett mennem, szülőföldemre, Magyarországra ... __________________________________