Ludas Matyi, 1963 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1963-01-03 / 1. szám

Utalványoz a „Szövetség a haladásért” ! Szűr Szabó József rajza Praktikus Barát rafaelprajza Habent sua fata libelli — mondták a klasszikusok. A könyveknek megvan a ma­guk sorsa. A könyveknek megvan a maguk divatja. Sőt, a köny­vek írásának is. Ezt viszont én mondom, aki sajnos ko­rántsem vagyok klasszikus, viszont élek, ami szintén nem megvetendő állapot. S mert élek, sok mindent meg is érek. Például azokat a divatokat, amelyek könyv­kiadásunk körül burjánzanak. Például az előszót, amely megvédi az írót önmaga el­len. Aztán az utószót, amely kiértékeli az írót. Aztán a bo­rítólap „fülét", amely feldi­cséri az írót. Most pedig íme itt van a dátum, amely helyére teszi a művet. Nem tudom, megfigyelték-e már: újabban minden regény, sőt csaknem minden elbeszé­lés befejeztekor — ahová más­kor az író boldogan szokta odakanyarintani, hogy: vége, — nos, ott mostanában rend­szerint két dátum áll. Vala­hogy így: 1961. április 3— 1962. február 28. Hogy tudni­illik akkor kezdte művét a mester írni, illetve ekkor fe­jezte be. A pedánsabbak to­vább fejlesztik ezt a mód­szert, megjelölve a kezdés és a befejezés helyét is: Debre­cen, 1961. április 3. — Bp., VI., Csengery utca 2. 1962. február 28. Ez az újfajta módszer két­ségtelenül eredeti és sokkal többet mond a műről, sőt magáról az íróról is, mint a megelőzők. Nem bízza az ér­tékelést holmi elő- meg utó­szavakra, a kiadói „fül"-ekről nem is beszélve. Nem. Ezek­ben az u­t, hogy úgy mond­jam: határidős remekművek­ben az író azonnal, az utolsó mondat elolvasása után, ma­ga ad értékelést művéről. Mert nézzük csak, mit mond az efféle virágnyelv? 1961. március 23—1961. áp­rilis 7. !Óriási! Egy ekkora művet ilyen rövid idő alatt megírni! Micsoda lázas elán, micsoda fergeteges tempó! Tulajdonképpen már március 29-én kész voltam, de nem szeretek dicsekedni.) 1954. december 1—1962. de­cember 24. (Ezt nevezem mű­gondnak! Egy félíves novella és hozzá nyolc egész eszten­dő! Remélem, érzik rajta az idő érlelő zamatát! Sajnos, az utolsó mondatot egy kissé el­siettem, még kellett volna hozzá négy-öt nap. Dehát van erre idő a mai hajszolt világban?) 1962. jan. 14—29.............. (önkritikus befejezés. A m­ű ugyanis, sajnos, a megjelenés pillanatában még nincs is tu­lajdonképpen befejezve. De­hát a kiadó meg az előleg, meg minden ... Hogy mikor lesz kész? Ezen törjék majd a fejüket az irodalomtörténé­szek száz év múlva!­ S azok a pontos helyrajzi megjelölések! Mert ugyebár nem mindegy, hogy valaki egy üzemi elbeszélést Csepe­len kezd-e el, vagy az V. ke­rületben, és egy téesz regényt a Riviérán fejez-e be vagy Bivalybürgözdön?! Annyira nem mindegy, hogy a módszert tovább kel­lene fejleszteni, sőt, kiszéle­síteni egyéb műfajokra is. Például koncertplakátokon, mondjuk eképp: Szolfézs Ottó: Változatok egy magyar népdalra (1520. Sárospataki vár — 1962. Sáros­pataki Alkotóház.) Rácz György DÁTUMOK Mai gyerekek Szegő Gizi rajza Figyelmeztető tábla Szegő Gizi rajza ! I. VIGYÁZZA HAJIS! ITT NEM LAKIK ORVOS ÉS A LEGKÖZ­ELE­BBI SEBÉSZETI MŰTŐ 30 kilométerre van. - Ügy! Rögtön gondolhattam volna, hogy egy gólya­­ 180 cen­timéteres szárnyfesztávával - képtelen három kilogrammos gye­rekeket a levegőben szállítani.

Next