Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1969-01-02 / 1. szám

6­0 jjf ^JHinden okaitoknak és barátunknak boldog és énét kívánunk! Névadás a cipőboltban ősz hajú és fájós lábú Néni ment a cipőboltba: — Van-e, lelkem, magas szárú Cipőjük? — ezt tudakolta. Eladónők összenéztek. Nevetett a szemük, szájuk: — „Kismama-cipőnk” van, néni. Akarja, hogy felpróbáljuk? A néni az eladóhoz fordult: — Hozza máris, szentem! Ha én hordom, a cipőből „Nagymama-cipő” lesz menten. K. Tóth Lenke SZAKSZERŰEN Sétálok a gyöngyösi Kossuth La­jos utcán, nézegetem az üzleteket. A 24. sz. házban levő Vas- és Edény­bolt kirakatában elgondolkodtató feliratra leszek figyelmes: „Szaküzletben nagyobb a válasz­ték Eddig rendben is van. Nincs eb­ben semmi különös. „Szakszerűbb a kiszolgálás” — mondja a felirat második része. Ezt sem vonom kétségbe — így termé­szetes ez. Szakboltban, ugyebár, szakemberek szolgálnak ki, tehát a kiszolgálás rendkívül kulturált, szakszerű formája már eleve bizto­sított. Ha pl. villanytűzhelyéhez esetleg kályhacsövet kívánna vásá­rolni a csak kevéssé tájékozott ve­vő, okos szóval, de rendkívül hatá­rozott módon beszélik le céltalan cselekedetéről. Mi hát a baj? Az, hogy ebben a boltban nem szolgálnak ki szakemberek. Itt nem szolgál ki senki, azaz, hogy mindenki kiszol­gál. Ugyanis az idézett felirat alatt nagy betűk­kel ez áll a kira­katüvegen : „ön­­kiszolgáló bolt”. Magam és min­den itt vásárolni szándékozó vevő­társaim nevében köszönöm a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat előlege­zett bizalmát, szakértelmembe ve­tett őszinte hitét, miszerint így is­meretlenül is tudni véli rólam és ezernyi vevőtársamról, hogy akkor leszünk mi igazán szakszerűen ki­szolgálva, ha ezt magunk tesszük. Pálinkás Zoltán Budapest TATAROZÁS MIATT A Mártírok útja 35—37. számú lakóépületen végzett homlokzat-felújítási munkához állványt készítettek. A házban levő Keravill-üzlet erre függesztette ki a kö­vetkező szövegű táblát: „A ház tatarozása miatt a kiszolgálás zavartalan!” Szóval ez kellett, egy rendes kis tatarozás, hogy végre zavartalan lehessen a kiszolgálás! Hány üzlet szorulna hasonlóra! Mildner László Budapest t1J NYOMÓGOMB A Ludasban nemrég közölt „A hiba a készülékben van” című cikk egyik gyárt­mányunkkal, az elektromos kézszárító­­val foglalkozott. A gyártmány kibocsátása után sok ész­revételt kaptunk vásárlóinktól. Eze­ket a leggondosabban kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy a gyártmány konst­rukciója megfelelő, a hiba — műszaki szempontból — viszonylag lényegtelen, ennek ellenére az üzemi felhasználásban valóban súlyos zavart jelentett. A­ ke­reskedelemben beszerzett óra, pillanat­kapcsoló és nyomógomb időszakonként nem dolgozik összhangban. Az új nyo­mógombot házilag gyártottuk le olyan kivitelben (peremesen), hogy ne ragad­hasson be ezután. Reméljük, hogy ezzel a változtatással a kézszárítónk működése a jövőben ki­fogástalan lesz. Lázár József ig., „Labor” Műszeripari Művek Esztergom CSIZMA Alig három évig tartó, csizmahegyre menő küzdelem után sikerült meggyőzni a cipőipar képviselőit arról, hogy höl­gyeink nem kizárólag táncparketten és hálószobákban óhajtják viselni a diva­tos, hosszú szárú lábbeliket, hanem oly­kor — uram bocsá’ — az utcákon, sőt — minő vakmerőség — a vidékiek réteken, úttalan utakon is! Hölgyeink — kitartá­suk jutalmául — ma már vízhatlan, nem pediglen talpatlan csizmákban járhatnak. Most rajtunk, férfiakon a sor: Követeljük kart-karba öltve, egyhan­gúan, a vízhatlan férficsizma gyártását! Követeljük az új típusú férficsizmát, melynek talpa tartós hűséget esküdött a felsőrésznek! Nem akarunk úgy járni, mint az egyszeri ember, aki sárga csiz­mát hordott és mezítlábas nyomot ha­gyott ... (csód­) A her­ingből hatta után szardínia lesz! A Közért előtt sorbanál­­lás. Itt valami, a kedves fo­gyasztó számára előnyös áru­sítás folyik. (A pesti embert ellenállhatatlanul vonzza min­den csoportosulás.) Hát nem csoda, hogy ennyien tolonga­nak az utcai árus bódéja előtt, ebben a zimankós, kellemet­len időben: szardíniát árulnák, mégpedig dobozát 7 forintért! Mindenki tudja Pestbudán, hogy ennek a jóízű és nagyon tápláló halféleségnek 12—14 forint az ára dobozonként. Ez a doboz itt­­kissé laposabb, mindössze 14 deka a tartalma, de hát: — Elég ez egy embernek, teával, vacsorára — magya­rázza a népnek a nyugdíjas bácsi, és a „szardínia” szóra úgy nyalja meg a szája szé­lét, mint az, aki nagyon régen nem részesült ebben az ínyenc­ségben. És folytatja, nyilván azért, mert úgy véli, hogy „szódavízzel bélelt” pótlélika­bátja láttán némi magyarázat­tal tartozik: — Én nyugdíjas vagyok, vi­gyázni kell a krajcárra. Hát nem költhetek vacsorára 14 forintokat, se tizenkettőt. De meg se is bírnám enni azt a nagy doboz szardíniát, citrom is kell ám! De hét f ran­­csit költhetek vacsorára én is. Ennyi szardínia épp elég ne­kem vacsorára. — S az árus­hoz, mert ő jön sorra: — Ké­rek tíz dobozzal! Sajnos, az öregúr nyomban eltűnt a tömegben, mielőtt utána kiabálhattam volna: Áll­jon meg a menet, bácsikám! Maga a szardíniára nyalta a szája szélét, ugye? Ám ez, amibe maga a hetven „fran­­csiját” invesztálta, nem szardí­nia! „SARDELE Atlantic”. Ez áll a doboz szalagján. Román szardella. Ha igaz! Ugyanis kétféle suskus is van ebben (azon kívül, ami benne van)! A magyar szövegű szalag, amit már nálunk ragasztottak rá, így szól: „SZARDÍNIA AT­LANTIC hering darabok ba­bérlevéllel, borssal ízesített olajban”. Hát a babért inkább az érdemli, aki ezt a „csodát” létrehozta! A szardellának ne­vezett halacska nálunk szardí­nia lett, de olyan szardínia, amely holta után heringgé változott! Egy dobozzal vet­tem belőle. Hát valóban he­ring volt az istenadta. S jó is. Mármint annak, aki a herin­­get szereti... György Ferenc 1967 februárjában a 11-es autóbusz végállomását a Mech­­wart téren körül­belül 50 méterrel fel­jebb — hegynek fel­felé — tolták. Mivel a Bimbó úton és környékén más köz­lekedési eszköz nem jár, naponta ezer­­ezerkétszáz utas a városból jövet, mun­ka, bevásárlás után felpakolva kapaszko­dik­ ide fel. Így hát nehezményeztük ezt a ráadást. Ezenkívül a várócsarnok a he­lyén maradt, kényte­lenek voltunk (és vagyunk) ötven mé­terrel feljebb a sza­bad ég alatt vára­kozni és immár két tél havát, ősz esőjét és nyár vad napsüté­sét fedél nélkül el­tűrni. Panasz, levél, cikk tolmácsolta a bosz­­szankodást. Még az elmúlt év elején, 1967 áprilisában, a Fővárosi Autóbusz Üzem illetékes osz­tályvezetője válaszá­ban így oktatott ki: „... A 11-es jel­zésű autóbuszjárat megállójának áthe­lyezése nem az uta­sok bosszantása cél­ A MEGÁLLÓ ESETE fából, hanem a régi megállóhelynél épí­tendő föld alatti W.C. munkálatai miatt vált szükségessé. A munkálatok befeje­zése után a megálló­hely visszahelyezést nyer és addig kérjük az utasok türelmét.” A­­munkálatok hó­napokkal az áthelye­zés után kezdődtek meg és rekordtempó­ban folytak. Elbú­csúztunk a tavasztól, a nyártól, a téltől, jött az újabb tavasz, szemben egy hat­emeletes házat épí­tettek fel, a lakók be­költöztek, egy újabb ház­­épült felfelé, csak éppen a föld alatti rejtekhely nem készült el. De még az ilyen építkezés is véget ért egyszer. Bőven szá­mított ötnegyed év után, 1968 július ele­jén. Emiatt táncra perdültünk, ami a budapesti ember na­iv, bizakodó lelkét mutatja. Mert az il­letlen elemhely kö­rül valami nincs rendben megépítet­ték, de ma sem hasz­nálják. És a meg­állót? Visszahelyez­ték? Ugyan! Szó sincs róla. December második felében még mindig külön van a szép üvegezett váró­csarnok — a tavasz­­szal mindannyiunk örömére újrafestet­ték és lakkozták —, a vándorok viszont csak mélán sóhajta­nak, amikor mellette elbaktatnak és fel a hegynek további öt­ven métereket ka­paszkodnak. Újabb leveleket, panaszo­kat, beadványokat köröznek a lihegő utasok, primitív eszükkel egyszerűen nem értik, hogy az Autóbusz Üzem mi­ért nem intézkedik. Itt a tél, álldogál­junk továbbra is a szabad ég alatt, mert a közönség gondját viselő egyesek ...? Vagy talán a váró­csarnokot át akarják adni a létesítendő magyar Skanzennek? Esetleg gesztenye­sütőnek adják bér­be? Egy gebines lán­­gos-szakember már jelentkezett! N. J. TORONYÓRA — LÁNCCAL Hurcolkodás közben eltörött fénycső­­foglalatomat Tatabányán, a Vértes Áru­házból akartam pótolni. Kérésemre az eladó egy pár csőfog­lalatot és egy gyújtófoglalatot tett elém. Mikor közöltem vele, hogy én csak egy darab csőfoglalatot kérek, sajnálkozva mondta, hogy külön nem lehet vásá­rolni. Kérdem, kedves Ludas, ha valaki lán­cot akar venni, kell venni hozzá to­ronyórát is? F. I. Tatabánya-Új város

Next