Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-09-11 / 37. szám
Remek a közérzetem, lakótársam — dicsekedett a minap házbeli szomszédom, foglalkozására nézve gyári üzemvezető. — Ennek igazán örülök. Úgy látszik, jól halad a munka. Emelkedik a termelékenység .. . — Most magánügyben szeretnék beszélni önnel. Bizonyára lakótársamnak is feltűnt, hogy milyen csendben és zavartalanul élek a feleségemmel. — Minek is tagadnám?! Feltűnt . .. — Ez a fontos. Azelőtt kutyamacska módra marakodtunk, most pedig úgy élünk, mint a galambon Ha azelőtt a feleségem azt mondta a vendéglőben a vasárnapi ebédnél, hogy pocsék rántott bordát hozott neki a pincér, akkor én mindig vitatkoztam vele. A rántott borda kifogástalan — mondtam —, csak ő annyira háklis, hogy már az is rossz neki, ami jó. Ezen összevesztünk. — Jó volt a rántott borda, vagy rossz volt? — Ez lényegtelen. A feleségem mindig, mindent kifogásolt, és engem gyötört, mintha én lennék mindennek az oka. De elmúltak már, hála istennek, ezek az idők! Ha most a rántott borda miatt mozog, én csak annyit jegyzek meg: „Hja, fiam, a mechanizmus!” Ő ilyenkor megértően néz rám és jóízűen tovább eszi a rántott bordát, még akkor is, ha az történetesen valóban pocsék. — Képtelen vagyok felfogni, hogy ilyen vonatkozásban, milyen összefüggés van a gazdasági mechanizmus és az ön nejének rántott bordája között . — Be fogom önnek bizonyítani, hogy van! Ha az én feleségem azon siránkozik, hogy felment az őszibarack ára, akkor én nem azzal érvelek, hogy kifelé megyünk a szezonból és ilyen olcsó még talán sohasem volt az őszibarack, mint most a főidényben, mert erre a feleségem felhorkanna, és vitatkozna velem a végtelenségig. Én egyszerűen megint csak azt mondom: „Hja, fiam, a mechanizmus!” Erre felcsillan a szeme és olyan simogató szeretettel néz rám, mint valamikor menyaszszony korában. — Még mindig nem értem az összefüggést. — Mindjárt megérti. Sétálunk a Váci utcában. A feleségem meglát egy kockás, angol, import szövetet. Méltatlankodik, hogy ő nem képes hozzájutni egy ilyen szép anyagból készült őszi kosztümhöz. Neki nincs egyetlen jó darabja sem, konfekciót hord és így tovább. Én erre nem azt mondom neki, hogy ő világéletében sem viselt 680 forintos angol szövetből készült kosztümöt, miért viselne éppen most, és hogy erre nem is tennék a fizetésemből. E helyett inkább ismét csak azt fuvolázom a fülébe, hogy „Hja, fiam, a mechanizmus!” Ebben a pillanatban vége a lamentálásnak, kedvesen belémkarol és elvonszol a kirakat elől, hogy ne fájjon tovább az én szívem, amiért neki nem lehet kockás, angol kosztümje méterenként 680 forintos gyapjúszövetből. — Példái korántsem meggyőzőek. Semmi közük sincs a gazdasági irányítás új rendszeréhez. Legfeljebb elkoptatja velük annak valódi értelmét. — Na és, csak én koptatom?! Ha bő a választék, ha szűk a választék, ha jó a kiszolgálás, ha rossz a kiszolgálás; ha nő a selejt, ha csökken a selejt; ha munkaerőhiány van, ha nincs munkaerőhiány; ha romlik a minőség, ha javul a minőség; ha többet exportálunk; ha kevesebbet importálunk vagy ha éppen többet importálunk és kevesebbet exportálunk; ha olcsóbb a tűzifa, ha drágább a konfekció, — mindenre azt mondják: „Hja, kérem, a mechanizmus!” Ez most a varázsszó. Hát én is ezt mondom a feleségemnek ... — És ez megnyugtatja őt? — Tökéletesen. Nyereségrészesedéstől — nyereségrészesedésig olyan, mint a kezesbárány ... Földes György DUCIK— Pusztai Pál rajza — Te, én nem ismerem a kottát! NŐI DOLGOK - Nem tudom magam elszánni, hogy bedilizzek... KÜLFÖLDI VADÁSZOK SZARVASBŐGÉSEN