Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-09 / 41. szám

LUXUSHOTEL Szegedre kellett utaznom. Arra gondoltam, hogy vége a Szabadtéri Játékoknak, vége a nagy nyári utazások­nak, nem lesz nehéz szobát szerezni valamelyik hotel­ben." Tévedtem. A gyors Budapestről 16 óra 34 perc­kor érkezett meg Szegedre, s én azonnal felkerestem az Idegenforgalmi Hivatalt. Hiába: 16 óra 30-kor be­zárt. Járókelők útbaigazítá­sa alapján, alig egy óra le­forgása alatt felkerestem valamennyi szállodát, és a válasz mindenütt egyfor­ma volt:­­ — Sajnos, nincs szabad szobánk! Végre rám mosolygott a szerencse. A Turista­szálló­ban közölték velem, hogy tudnak adni egy szobát, az „Építők, Szálló”-ban, 120 fo­rintért. Természetesen vál­laltam a 120 forintot, nem akartam az állomáson éjsza­kázni. Előre kellett fizetni. Midőn a szállót keresve, már a messzi külvárosban jártam, elfogott a kétségbe­esés, melyet a düh váltott fel, amikor a portán meg­tudtam, hogy egy munkás­­szálláson kaptam szobát, amelyben három egyszerű vaságy volt. A 120 forintért még szappant, törülközőt sem kaptam! A tisztesség azt kívánta volna, hogy elő­re közöljék velem, hogy nem szállodáról van szó, hanem munkásszállásról. Amikor a dühöm kissé alábbhagyott, pihenni tér­tem. Azaz tértem volna. Ha lehetett volna aludni abban az éjfélig tartó borzalmas lármában, amely a szállás földszintjéről hangzott fel a szobámba. Aludni nem tud­ván, elmélyülten szemlélget­­tem azt az absztrakt képet, amelyet a legutóbbi beázás rajzolt a falakra. Az általános ébresztő haj­nali ötkor engem is kiug­rasztott luxuslakosztályom egyik ágyából. Voltaképpen örültem is a korai ébresztő­nek, legalább sikerült mi­előbb magam mögött hagy­ni ezt a helyet az összes kel­lemetlen emlékeivel együtt. Gyarmati Sándor ÉPPEN CSAK KÖNYVET NEM CSERÉLNEK? Szombaton vettem meg az Állami Könyvterjesztő Vállalat, 29. sz. Közgazdasági és Jogi Könyvesboltjában az angol nyelv­r „Külkereskedelmi nyelvkönyv”-et. Sajnos, ugyanaznap a fele­ségem is megvette. Amikor a rákövetkező munkanapon, hét­főn visszavittem az üzletbe, hogy valami más könyvre becse­réljem, közölték velem: a most megjelent legújabb ÜZLET­SZABÁLYZAT értelmében könyvet nem cserélhetnek! Nem akartam hinni szememnek, amikor a csodálatos mű­gonddal készült ÜZLETSZABÁLYZAT-nak ezt a paragrafusát megmutatták. Indokolás nincs a SZABÁLYZATBAN, épp ezért arra kell gondolnom, hogy valamilyen higiéniai okból a tiszti­orvos tiltotta be a könyvek cseréjét. Persze, ilyen alapon az antikváriumokat, sőt, a könyvtárakat is be kellene­­csukni. Az üzletekben egyébként csaknem mindennemű, vásárolt áru cse­rélhető — csak pont a könyv nem? Igazán nagyon szeretném megtudni ennek az Európában, de azt hiszem, a világon is egyedülállóan „korszerű” intézkedés­nek az okát! Szepessy Sándor Budapest II., Gábor Áron u. 4. PAPLAN-PANASZ Danylon-, illetve orion­­paplant keresek hetek óta a város minden kerületé­ben. Szám szerint negyven­­három Röltex-üzletben jár­tam, mindenütt azt mond­ták : „Csak vattapaplano­kat kaptunk, nem gyárta­nak műanyag paplant.” Felhívtam a Röltex áru­forgalmi vezetőjét, aki ud­variasan közölte, hogy a Lőrinci Vattagyár újabban nem készít műanyag pap­lanokat. Kérdeztem, miért, azt válaszolta: nem tudja. Felhívtam a Lőrinci Vat­tagyár értékesítési részle­gét a 271—063-as telefon­számon. Egy férfihang vet­te fel a kagylót, beszélge­tésünk így zajlott le: Én: Mikor kezdik el gyártani a műanyag pap­lant? ö: Semmikor. Én: Nincs műanyag? Ö: Semmi köze hozzá. Én: Pedig olyan jó az a szaténkarton huzat, illetve borító! ö: Azt vegye, ami van. Én: Kivel beszélek? Mire ő lecsapja a kagy­lót. Sajnos, arra nincs lehe­tőség, hogy megtudjam, ki­vel beszéltem. Azt azonban szeretném megtudni: mi­ért nem készül műanyag paplan? S ha már csak vat­tapaplan készül, miért nem szaténkarton borítóval (a vásárlók kívánsága sze­rint), ami összehasonlítha­tatlanul jobb, mint a bro­kát-borító, mert nem csú­szik ki a huzatból, hanem hozzátapad. És mutatósabb, ízlésesebb a mintája is! Bálint Lajosné Bp. IX., Mester u. 33—35. POHÁRÜZLET VAGY ESZPRESSZÓ? A napokban betértem a VIII. kerületi Baross utcai „Tisza” eszpresz­­szóba. Rendeltem egy duplát. Megittam a ká­vét. Amikor fizetésre ke­rült a sor, elegáns moz­dulattal elővettem a pénztárcámat, s mint született kétbalkezes, le­vertem a poharat az asz­talról. Azonnal jeleztem, hogy az árát szándéko­zom kifizetni. — A pohár ára hét fo­rint — jelentette ki könnyedén a kisasszony. — Egy ilyen kávéspo­hárnak jóval kisebb az ára. Ha kell, erre meg is esküszöm — emeltem az égre a tekintetem. — Ha kívánja a ven­dég, megmutatom a köz­ponttól kapott listánkat, melyen olvasható a pon­tos árjegyzék. — Nem vagyok haj­landó kifizetni a szerin­tem indokolatlanul ma­gas hét forintot, ellen­ben hozok önöknek egy vadonatúj duplás poha­rat. Igazoltam a személy­­azonosságomat, majd el­mentem egy szaküzletbe és 4, azaz négy forin­tért vásároltam egy ká­véspoharat, melyet azon­nal elvittem a Tisza esz­presszóba. Kérdésem csupán az: milyen címen akar a vendéglátóipar egy po­háron három forint ha­szonhoz jutni? Tortával, kávéval kereskednek-e, vagy pohárral? ... (g-os) TÖMBÖSÍTVE VAGYUNK Egyedül álló négyemeletes lakóházunkat a III. ker. IKV minden előzetes bejelentés és intézkedés nélkül az alantiak szerint „tömbösítette": 1. A szemétlehordás a lakók feladata. (A köte­lező emeletenkénti ledobót elfelejtették megcsinál­tatni.). 2. A kapukulcsokat szintén elfelejtették megren­delni. 3. A kapunyitást záróra után a szomszéd tömb­ben rendszeresített ügyelet végzi (mert a rendelet­ben előírt felcsengető berendezést szintén elfelej­tették), így a ház lakói még veszély esetén sem hagyhatják el a házat, csak ha az épület északi oldalablakából csúzlival átlőnek az ügyeletes ab­lakára (ezt az egyezményes kopogtatást még meg kell pontosan beszélni az ügyeletessel, továbbá minden lakásból egy főnek meg kell tanulni csúz­lival célozni), hogy legyen szíves kaput nyitni, mert például valakinek sürgősen orvosra van szükség­. Bp. 111., Kecske u. 26. számú ház lakói DRÁGA A GÖNGYÖLEG Háztáji baromfiállományom részére rendszeresen vásárolok Futár elnevezésű szénsavas takarmány­­meszet. Ezt a tápszert a múlt évben még kilogram­monként 60 fillérért árusították. Az idén kimérve már nem lehet kapni, csak műanyag-csomagolásban Voltaképpen örülnénk ennek a praktikus göngyö­legnek, ha nem drágítaná meg mérhetetlenül az árut. Az ötkilós csomag ára 8 forint 20 fillér, a két­kilósé 4 forint 60 fillér, így kilogrammonként 1,64 illetve 2,30 Ft-ba kerül a tápszer. Nem egészséges dolog az, ha a göngyöleg miatt majd három-négy­szeresére emelkedik valaminek az ára! Zsilka Pál Nagykőrös Keleti pályaudvar, reggel nyolc óra. Az egyik büféspultnál ve­szek egy szalámis zsemlét, be­leharapok ... — Asszonyom — mondom szemrehányóan a büfésnőnek —, igazán figyelmeztethetett volna, hogy tegnapelőtti a szendvics! — Tessék elhinni, most kap­tam az árut, nincs egy fél órája- Kétszáz szendvicsem van, mind ilyen száraz, pedig most még csak reggel van, képzelje, mi­lyen lesz estig! És ez nemcsak a mai napon van így! Mondtam a vezető kartársnak, hogy én szégyellek ilyen árut adni a ve­vőimnek, de ő kioktatott, hogy engem nem azért alkalmaztak, hogy restelkedjem, hanem, hogy mindent eladjak... Az Utasellátónál, úgy látszik, ez a mottó: „Nincsenek régi szendvicsek, csak háklis utasok vannak. Egy rendes utas örül, hogy ilyet is kap!” (1) A CÍMZETT VÁLASZOL „Fürdőlevél Jászapátiból” című cikkükkel kapcsolatosan megállapítottam, hogy a cikkíró által megemlített hiányosságok valóban léteznek. A fürdőt és a campinget a községi tanács vb üzemelteti, a vendéglátóipari és kereskedelmi egységeket pedig a szövetkezet. A községi tanács vb és a szövetkezet vezetői egyetértenek abban, hogy a jövőben összehangoltabb együttműködésre van szükség, az ellátást pedig — szükség esetén más forgalmazók bevonásával is — javítani kell. A Jászberényi Járási Tanács VB és kereskedelmi szakigazgatási szerve — most már a szövetkezet feletti felügyeleti jogkörükből adódóan is — biztosítani fogja a megfelelő koordinációt és az ellátási problémák felszámolását. Fodor Mihály a Szolnok megyei Tanács VB elnöke KÉT MEGJEGYZÉS Ülök a Hauer-cukrászdának visszakeresztelt, volt Erkel-cuk­­rászdában, és elmélyülten tanul­mányozom az űrlapot. Roppant olvasmányos mű, nem csak azt közli, hogy mit kóstál egy adag somlói galuska, hanem a csak­nem 80 éves cukrászda rövid történetét is elmeséli. Az ismer­tető utolsó mondatából azt­­ is megtudom, hogy 1956 óta a VIII. kerületi Vendéglátó Vállalat üzemelteti a cukrászdát — „ré­gi hírnevéhez méltóan.” Szemem a szemközti falra té­ved, ahol a barna tapétán rikí­tó, narancsszínű kartonlapokkal takartak el valamit... Aztán a székeket veszem szem­ügyre. A támlájuk eredetileg öt pálcikából állana, de nagyon sok támlában már csak négy pálca van, vagy három, az sem ritka­ság, hogy csak kettő. A többi ki­hullott, kitöredezett. A pótlásá­ról nem gondoskodtak. Olyan szék is akad, amelynek csupán ülőkéje van, s csak az öt lyuk — a pálcikák helye — emlékeztet arra, hogy valaha támlája is volt... Vajon ez is méltó a régi hír­névhez? "

Next