Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-09 / 41. szám
LUXUSHOTEL Szegedre kellett utaznom. Arra gondoltam, hogy vége a Szabadtéri Játékoknak, vége a nagy nyári utazásoknak, nem lesz nehéz szobát szerezni valamelyik hotelben." Tévedtem. A gyors Budapestről 16 óra 34 perckor érkezett meg Szegedre, s én azonnal felkerestem az Idegenforgalmi Hivatalt. Hiába: 16 óra 30-kor bezárt. Járókelők útbaigazítása alapján, alig egy óra leforgása alatt felkerestem valamennyi szállodát, és a válasz mindenütt egyforma volt: — Sajnos, nincs szabad szobánk! Végre rám mosolygott a szerencse. A Turistaszállóban közölték velem, hogy tudnak adni egy szobát, az „Építők, Szálló”-ban, 120 forintért. Természetesen vállaltam a 120 forintot, nem akartam az állomáson éjszakázni. Előre kellett fizetni. Midőn a szállót keresve, már a messzi külvárosban jártam, elfogott a kétségbeesés, melyet a düh váltott fel, amikor a portán megtudtam, hogy egy munkásszálláson kaptam szobát, amelyben három egyszerű vaságy volt. A 120 forintért még szappant, törülközőt sem kaptam! A tisztesség azt kívánta volna, hogy előre közöljék velem, hogy nem szállodáról van szó, hanem munkásszállásról. Amikor a dühöm kissé alábbhagyott, pihenni tértem. Azaz tértem volna. Ha lehetett volna aludni abban az éjfélig tartó borzalmas lármában, amely a szállás földszintjéről hangzott fel a szobámba. Aludni nem tudván, elmélyülten szemlélgettem azt az absztrakt képet, amelyet a legutóbbi beázás rajzolt a falakra. Az általános ébresztő hajnali ötkor engem is kiugrasztott luxuslakosztályom egyik ágyából. Voltaképpen örültem is a korai ébresztőnek, legalább sikerült mielőbb magam mögött hagyni ezt a helyet az összes kellemetlen emlékeivel együtt. Gyarmati Sándor ÉPPEN CSAK KÖNYVET NEM CSERÉLNEK? Szombaton vettem meg az Állami Könyvterjesztő Vállalat, 29. sz. Közgazdasági és Jogi Könyvesboltjában az angol nyelvr „Külkereskedelmi nyelvkönyv”-et. Sajnos, ugyanaznap a feleségem is megvette. Amikor a rákövetkező munkanapon, hétfőn visszavittem az üzletbe, hogy valami más könyvre becseréljem, közölték velem: a most megjelent legújabb ÜZLETSZABÁLYZAT értelmében könyvet nem cserélhetnek! Nem akartam hinni szememnek, amikor a csodálatos műgonddal készült ÜZLETSZABÁLYZAT-nak ezt a paragrafusát megmutatták. Indokolás nincs a SZABÁLYZATBAN, épp ezért arra kell gondolnom, hogy valamilyen higiéniai okból a tisztiorvos tiltotta be a könyvek cseréjét. Persze, ilyen alapon az antikváriumokat, sőt, a könyvtárakat is be kellenecsukni. Az üzletekben egyébként csaknem mindennemű, vásárolt áru cserélhető — csak pont a könyv nem? Igazán nagyon szeretném megtudni ennek az Európában, de azt hiszem, a világon is egyedülállóan „korszerű” intézkedésnek az okát! Szepessy Sándor Budapest II., Gábor Áron u. 4. PAPLAN-PANASZ Danylon-, illetve orionpaplant keresek hetek óta a város minden kerületében. Szám szerint negyvenhárom Röltex-üzletben jártam, mindenütt azt mondták : „Csak vattapaplanokat kaptunk, nem gyártanak műanyag paplant.” Felhívtam a Röltex áruforgalmi vezetőjét, aki udvariasan közölte, hogy a Lőrinci Vattagyár újabban nem készít műanyag paplanokat. Kérdeztem, miért, azt válaszolta: nem tudja. Felhívtam a Lőrinci Vattagyár értékesítési részlegét a 271—063-as telefonszámon. Egy férfihang vette fel a kagylót, beszélgetésünk így zajlott le: Én: Mikor kezdik el gyártani a műanyag paplant? ö: Semmikor. Én: Nincs műanyag? Ö: Semmi köze hozzá. Én: Pedig olyan jó az a szaténkarton huzat, illetve borító! ö: Azt vegye, ami van. Én: Kivel beszélek? Mire ő lecsapja a kagylót. Sajnos, arra nincs lehetőség, hogy megtudjam, kivel beszéltem. Azt azonban szeretném megtudni: miért nem készül műanyag paplan? S ha már csak vattapaplan készül, miért nem szaténkarton borítóval (a vásárlók kívánsága szerint), ami összehasonlíthatatlanul jobb, mint a brokát-borító, mert nem csúszik ki a huzatból, hanem hozzátapad. És mutatósabb, ízlésesebb a mintája is! Bálint Lajosné Bp. IX., Mester u. 33—35. POHÁRÜZLET VAGY ESZPRESSZÓ? A napokban betértem a VIII. kerületi Baross utcai „Tisza” eszpreszszóba. Rendeltem egy duplát. Megittam a kávét. Amikor fizetésre került a sor, elegáns mozdulattal elővettem a pénztárcámat, s mint született kétbalkezes, levertem a poharat az asztalról. Azonnal jeleztem, hogy az árát szándékozom kifizetni. — A pohár ára hét forint — jelentette ki könnyedén a kisasszony. — Egy ilyen kávéspohárnak jóval kisebb az ára. Ha kell, erre meg is esküszöm — emeltem az égre a tekintetem. — Ha kívánja a vendég, megmutatom a központtól kapott listánkat, melyen olvasható a pontos árjegyzék. — Nem vagyok hajlandó kifizetni a szerintem indokolatlanul magas hét forintot, ellenben hozok önöknek egy vadonatúj duplás poharat. Igazoltam a személyazonosságomat, majd elmentem egy szaküzletbe és 4, azaz négy forintért vásároltam egy kávéspoharat, melyet azonnal elvittem a Tisza eszpresszóba. Kérdésem csupán az: milyen címen akar a vendéglátóipar egy poháron három forint haszonhoz jutni? Tortával, kávéval kereskednek-e, vagy pohárral? ... (g-os) TÖMBÖSÍTVE VAGYUNK Egyedül álló négyemeletes lakóházunkat a III. ker. IKV minden előzetes bejelentés és intézkedés nélkül az alantiak szerint „tömbösítette": 1. A szemétlehordás a lakók feladata. (A kötelező emeletenkénti ledobót elfelejtették megcsináltatni.). 2. A kapukulcsokat szintén elfelejtették megrendelni. 3. A kapunyitást záróra után a szomszéd tömbben rendszeresített ügyelet végzi (mert a rendeletben előírt felcsengető berendezést szintén elfelejtették), így a ház lakói még veszély esetén sem hagyhatják el a házat, csak ha az épület északi oldalablakából csúzlival átlőnek az ügyeletes ablakára (ezt az egyezményes kopogtatást még meg kell pontosan beszélni az ügyeletessel, továbbá minden lakásból egy főnek meg kell tanulni csúzlival célozni), hogy legyen szíves kaput nyitni, mert például valakinek sürgősen orvosra van szükség. Bp. 111., Kecske u. 26. számú ház lakói DRÁGA A GÖNGYÖLEG Háztáji baromfiállományom részére rendszeresen vásárolok Futár elnevezésű szénsavas takarmánymeszet. Ezt a tápszert a múlt évben még kilogrammonként 60 fillérért árusították. Az idén kimérve már nem lehet kapni, csak műanyag-csomagolásban Voltaképpen örülnénk ennek a praktikus göngyölegnek, ha nem drágítaná meg mérhetetlenül az árut. Az ötkilós csomag ára 8 forint 20 fillér, a kétkilósé 4 forint 60 fillér, így kilogrammonként 1,64 illetve 2,30 Ft-ba kerül a tápszer. Nem egészséges dolog az, ha a göngyöleg miatt majd három-négyszeresére emelkedik valaminek az ára! Zsilka Pál Nagykőrös Keleti pályaudvar, reggel nyolc óra. Az egyik büféspultnál veszek egy szalámis zsemlét, beleharapok ... — Asszonyom — mondom szemrehányóan a büfésnőnek —, igazán figyelmeztethetett volna, hogy tegnapelőtti a szendvics! — Tessék elhinni, most kaptam az árut, nincs egy fél órája- Kétszáz szendvicsem van, mind ilyen száraz, pedig most még csak reggel van, képzelje, milyen lesz estig! És ez nemcsak a mai napon van így! Mondtam a vezető kartársnak, hogy én szégyellek ilyen árut adni a vevőimnek, de ő kioktatott, hogy engem nem azért alkalmaztak, hogy restelkedjem, hanem, hogy mindent eladjak... Az Utasellátónál, úgy látszik, ez a mottó: „Nincsenek régi szendvicsek, csak háklis utasok vannak. Egy rendes utas örül, hogy ilyet is kap!” (1) A CÍMZETT VÁLASZOL „Fürdőlevél Jászapátiból” című cikkükkel kapcsolatosan megállapítottam, hogy a cikkíró által megemlített hiányosságok valóban léteznek. A fürdőt és a campinget a községi tanács vb üzemelteti, a vendéglátóipari és kereskedelmi egységeket pedig a szövetkezet. A községi tanács vb és a szövetkezet vezetői egyetértenek abban, hogy a jövőben összehangoltabb együttműködésre van szükség, az ellátást pedig — szükség esetén más forgalmazók bevonásával is — javítani kell. A Jászberényi Járási Tanács VB és kereskedelmi szakigazgatási szerve — most már a szövetkezet feletti felügyeleti jogkörükből adódóan is — biztosítani fogja a megfelelő koordinációt és az ellátási problémák felszámolását. Fodor Mihály a Szolnok megyei Tanács VB elnöke KÉT MEGJEGYZÉS Ülök a Hauer-cukrászdának visszakeresztelt, volt Erkel-cukrászdában, és elmélyülten tanulmányozom az űrlapot. Roppant olvasmányos mű, nem csak azt közli, hogy mit kóstál egy adag somlói galuska, hanem a csaknem 80 éves cukrászda rövid történetét is elmeséli. Az ismertető utolsó mondatából azt is megtudom, hogy 1956 óta a VIII. kerületi Vendéglátó Vállalat üzemelteti a cukrászdát — „régi hírnevéhez méltóan.” Szemem a szemközti falra téved, ahol a barna tapétán rikító, narancsszínű kartonlapokkal takartak el valamit... Aztán a székeket veszem szemügyre. A támlájuk eredetileg öt pálcikából állana, de nagyon sok támlában már csak négy pálca van, vagy három, az sem ritkaság, hogy csak kettő. A többi kihullott, kitöredezett. A pótlásáról nem gondoskodtak. Olyan szék is akad, amelynek csupán ülőkéje van, s csak az öt lyuk — a pálcikák helye — emlékeztet arra, hogy valaha támlája is volt... Vajon ez is méltó a régi hírnévhez? "