Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1971-04-08 / 14. szám
VLAGYIMIR POLJAKOV A zt mondják, jó, ha az ember szellemes. Szívesen látott vendég akkor mindenütt, és még a munkahelyén is másképp néznek rá, talán a fizetését is könnyebben emelik. — Mi kell ahhoz, hogy szellemes legyek? — érdeklődtem. — Nem árt, ha van humorérzéke. — De honnan? Azt mondják: a humorérzék együtt születik az emberrel. Úgy döntöttem, hogy én is humoros embernek születtem, csak eddig nem vettem észre. Reggel elkéstem a munkahelyemről. A főnököm már várt: — Mi az, Bubukin elvtárs, elkésünk, elkésünk ? Széles mosollyal feleltem: — Jobb későn, mint soha. Ha sietsz, ráfizetsz! Körülöttem mindenki mosolyog. Tehát jól kezdtem. Csak a főnök nem érti a tréfát, úgy látszik, nincs humorérzéke. Munkához látok, s már jön a főkönyvelő: — Anton Sztyepanovics, hibát követett el a kimutatásban. Négyes helyett hetest írt. — A hét jobb — feleltem. — Ez pont hárommal több, mint a négy. — Át kell írnia az egészet — közli s látom, tökéletesen hiányzik belőle minden humorérzék. Délben cseng a telefon. — Könyvelés? — Nem, szülészet — válaszolom. A munkatársaim — úgy látszik — már irigykednek a humoromra, mert senki nem nevet. Este a feleségem azzal fogad: — Miért ilyen későn jössz haza? — A gyerekemet látogattam meg. Elsápad, s érzem, belőle is hiányzik a humorérzék. — Milyen gyereket? — Hogyhogy milyet? A kis Szálkát. Az ükunokámat! — Elment az eszed? — Elmenni csak az tud, ami volt — vágom rá. De nem értékeli. Ehelyett szoba sem áll velem. Cseng a telefon. Az anyósom. Ljubát kéri, a feleségemet. Nem lehet, beteg, kolerája van. Már abból is látszik, mennyire nincs humorérzéke, hogy elájul. — Idióta! — harsogja a nejem. Micsoda stílus! De mit magyarázzak neki, úgysem értené. Reggel munkába megyek, leülök az asztalomhoz. Jön a főnök — Mi újság? — Afanaszij Ivanovics Kiszlovodszkban leszokott a dohányzásról. Ez az Afanaszij a főnök helyettese, most éppen Kiszlovodszkban üdül. — Ez biztos? — kérdezi a főnök. — Kitől hallotta? Amikor megtudja, hogy csak vicceltem, úgy káromkodik, hogy azt humorérzékkel sem lehet leírni. És kezdenek elkerülni az emberek, öt órakor pedig behívnak a titkárságra és közlik: huliganizmusért megrovásban részesítenek. Erre még engem is elhagyott a humorérzékem. Mentem fellebbezni, de az szb-nél sem találtam megértésre. Az fordult meg a fejemben, mi lett volna, ha a főnököm viccel úgy, mint én? Mindenki biztos a hasát fogta volna a röhögéstől. Mennyivel könnyebb lenne szellemesnek lennem, ha én lennék a főnök. És ha a főnököm főnöke lennék? És ha annak a fő ... Na, de hagyjuk. (Oroszból fordította: Barabás Péter) A MOSZKVAI „K£oKOP!L"~BŐL A PANELÉPITKEZÉS ELŐNYE is sír faj, csak el ne szakítsák a harisnyámat! Vologya ha folyton nézed a tévét, elvalok 11 Jól van, de legalább várd meg a műsor végét! — Mi így oldottuk meg a levegő tisztításának problémáját . . .