Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-04-08 / 14. szám

y az egykori parádsasvári ú­j grófi kastély olyan,­­­­ mint a mesekönyvek illusztrációja: a tornyos, ha­talmas és titokzatos várat sötét erdőkkel borított, me­redeken az égnek szökő he­gyek­­ veszik körül. — Mindjárt jönnek a kis grófok — mondja egy gondozó­nő, amikor — hogy stílsze­rűen fejezzem ki magam — behajtatunk a kastély udvará­ra. Háromhetenként 150 „kis­­grófot” lát vendégül a SZOT parádsasvári gyermeküdülője. Az ellátásra valóban nem panaszkodhatnak a gyerekek.­­A másfél száz srácot turnu­sonként felváltva (fiúk és lá­nyok), ötven felnőtt „szolgálja ki”. Padagógusok, gondozók, nevelők, védőnők és egy ál­landó orvos tartozik a gye­rekek „személyzetéhez”, azaz három gyerekre jut egy fel­nőtt. Kisvártatva kirajzanak a kastély jelenlegi „urai”. Túl­zás lenne azt állítani, hogy várúri méltósággal, sokkal inkább, mint egy virgonc csikóhad. Az erdő madártril­­lás, patakcsobogásos csendje pillanatok alatt megtörik. Néhány rövid nyilatkozat a kastély „urai”-ról: — A kaja irtó jó! — Csak a reggeli szoba­szemle ne lenne! — Én vagyok a Bors! — Nem is igaz! Ő a Judy! A parádsasvári üdülő egy a SZOT nyolc hasonló intéz­ménye közül, ahol állandóan fogadják a kis vendégeket. A beutaltak tanulmányaikban sem maradnak el, mert az üdülőben iskola is működik, ahol az országos tantervnek megfelelő ütemben tanulnak. Szeszkó Ferenc az üdülő vezető tanára: — Nem könnyű a gyerekek­kel bánni. Az első napokban kissé elfogódottak, de azután hamar „beletanulnak”. A fe­gyelem fenntartásának „ké­zenfekvő” eszköze: a testi fe­nyítés nem alkalmazható, ma­rad a kedvezményelvonás ... A legfőbb büntetés, ha va­laki nem nézheti a Doktorit. Ezt a szankciót minden gye­rek szemrebbenés nélkül át­váltaná egy-egy fülesre. íme, a tévé szerepe a nevelésben, a vezető tanár szerint, ott­honi használatra is alkalmas. A szakmámból eredő kétke­déssel azt kutattam, miféle protekció kell ahhoz, hogy ebbe a gyermekparadicsom­ba valaki bejuttasson egy ne­bulót. A vezető tanár szerint: — Tessék megírni nyugod­tan, hogy általában nincs százszázalékos kihasználtság — mondta az üdülő vezető tanára. — Ebben a turnusban is tíz ágyunk maradt üresen, és úgy tudom, a többi üdülő­ben is hasonló a helyzet. Attól tartok, hogy a szülők nem ismerik ezt a lehetőséget. íme: az üdülő vezetői a Ludas protekcióját kérik, hogy népszerűsítsük őket. Ez pályafutásom legszívesebben teljesített kérése ... O. F. Riport a parádsasvári gyermeküdülőből CSÍNY MAGASLATI LEVEGŐ TILOS A TESTI FENYÍTÉS — Büntetésből minden csomagot meg kell t­­enned ... (Dallas Jenő rajtar­­ angyos tavaszi délután volt A barátságos szobában egy régi biedermeier karosszék­ben ült a művész. A modern cső­bútorokat ugyanis utálta. Az alko­tás előtti percekben csupán ebben a karosszékben érezte jól magát. Az apró asztalilámpa sápadt fénye rávetődött magas, intelligenciát su­gárzó homlokára. Koponyájában csapongó gondolatok rajzottak és felidézték a múltat. Csodagyerekként tűnt fel, alig tízéves korában. Hatalmas sikert aratott maga komponálta bable­vesével, amelyben még szeszélye­sen kavargott a kissé túladagolt zöldség, de már megcsillant benne az alkotó zsenije. A boldogságtól reszkető szülők elvitték a Reprezentatív Étterem karvezető főszakácsához, aki lel­kesen elvállalta, hogy ingyen kor­repetálja a tehetséges gyermeket. Már pályája kezdetén sok pofont kapott: az élettől és a mesterétől. Sós ízű kamaszkönnyei belehul­lottak az odakozmált lencsefőze­lékbe. Tehát a szenvedés érlelte nemessé a művészetét. Első önálló alkotása, a „leb­bencsleves, füstölt oldalassal” nagy sikert aratott a szakértő kö­zönség körében. Karrierje persze nem simán ívelt felfelé, hanem göröngyös volt, mint a karfiol. Habos rolójából egyszer kifelej­tette a tejszínhabot. Kritikusai ek­kor öncélúnak titulálták, szemére vetették, hogy a díszes külsőségek mellett megfeledkezett az alkotás belső tartalmáról. „Női szeszély” című munkája eperjammel már egy érett, kifor­rott művész egyéniségét tükrözte. Kolozsvári rakott káposzta című ízkompozíciójára a külföld is fel­figyelt. Aztán sikeres évek következtek: Párizs, Moszkva, London, Róma. Speciális grízgaluskájának már az egész világ tapsolt. „Párolt mar­hafelsál tormával” című alkotását a kritika egyértelmű elragadtatás­sal fogadta. „Az ízek utolérhetetlen művé­sze”, így emlékezett meg róla a New York Times, egy kéthasábos vezércikkben. Életútja immár a halhatatlanság felé halad. Idáig ért gondolataiban a mes­ter, s akkor tétován megigazította csokornyakkendőjét. Könnyű re­megés fogta el, mint mindig alko­tás előtt. Hosszú ujjú művészkeze megragadta a Parker golyóstollat és az ihlet szent révületében írni kezdett: „... végy fél kiló lisztet, két to­jást, csipetnyi sót...” Galambos Szilveszter Sose mászkált még az utcán ennyi halálsápadt ember — megírta az Esti Hírlap, kiszárad a Balti-tenger. Ha még harmincezer évig emelkedik a földkéreg, tócsa lesz a tenger helyén, ez a gyász és ez a méreg. Megrázó hír: ma még tenger, aztán tócsa..., végül semmi! A rémhírt és terjesztőit zárlat alá kéne tenni. Szőnyi Zoltán REPREZENTATÍV feleség DELIRIUM

Next