Ludas Matyi, 1981 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1981-01-01 / 1. szám

apunkat mindenki olvassa, de szer­kesztő bizottságunk most különös gondot fordított a korosztályok szerinti megoszlásra, segítve az Olvasó tájékozódását. Lesz egy rovatunk, amelyet kizárólag 5 éves kortól 15 éves korig ajánlunk, ebben a rovat­ban humoros írásokat, rajzokat találnak. 15 éves kortól 35 éves korig viszont humoros rajzokkal és írásokkal szórakoztat­juk olvasóinkat. Ha va­lamit nem értenek, for­duljanak az 5—15 éves gyerekekhez, ők majd mindent megmagyaráz­nak. 35 éves kortól 55 éves korig humor, hu­mor rajzban és írásban. 55 éves kortól 75 éves korig lapunk legjobb karikaturistái és humo­ristái állnak az Önök rendelkezésére. 75 éves LOMBIKBÉBI kortól 105 éves korig, vagyis a kamaszfiúknak és bakfisoknak, humoros történeteket és vicces rajzokat ajánlunk, orvos­ság helyett. A 105 éven felüliek , akik sokkal jobban ráérnek, mint a száz éven aluliak — ol­vassák el az egész lapot és hívják fel 75 éves unokáik, 55 éves déduno­káik figyelmét erre vagy arra a cikkre, rajzra. Jelszavunk: Mindenki addig fiatal, amíg tud nevetni másokon és — önmagán. MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZET - Örök harag és elválunk, de akkor a banán és a csoki fele engem illet... - üvegbetét kettőötven! — Kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen gyerekelőadáson a törpék vetkőznek majd meztelenre, vagy a Hófehérke? WAKteSt cSoaten S­­ zilveszter éjszaka volt. Már­­ minden székünkön vendégek ültek, mégis csengettek. Amikor ajtót nyitottam, nem ál­lt ott sen­ki. — Mit hülyéskedsz?! — mond­tam a senkinek. — Gyere be, a televíziónk alatt még elférsz! — Nem megyek a televíziótok alá, hiszen még meg sem szület­tem! — szólalt meg erre a látha­tatlan vendég. — Csak azért jöt­tem, mert én leszek az egyik új­évi csecsemő. — Akkor siess megszületni, és az Állami Biztosítótól szép aján­dékot kapsz! — tegeztem tovább­ra is, mert ő volt a fiatalabb. — Hát, éppen ez az! — nyöszö­rögte a még meg nem született csecsemő. — Nem tudom, hogy érdemes-e megszületnem? Ebből a lakásból viszont olyan vidám ordítozás hallatszott, hogy ide csengettem be tanácsért. — Tanácsot csak a pályaválasz­tási tanácsadók adhatnának ne­ked. De náluk szilveszter éjszaka nincs félfogadás! — közöltem ve­le szárazul, mert pálinkával még­sem kínálhattam egy nulla évest. — Hát, éppen ez az! — ismétel­te a jövőbeli kedvenc mondatát. — Az aranytóban, ahol a szüle­tésre váró csecsemőket tárolják, működik egy ilyen tanácsadó in­tézet. Ott megvizsgálták a képes­ségeimet, és azt mondták, hogy ötvenéves koromban hírneves em­ber leszek Magyarországon. — Akkor ötven év múlva nálad szilveszterezünk! — mondtam ne­ki, mert egy hírneves emberrel jobb előre megbeszélni a szilvesz­teri bulit. — Várjunk még ezzel! — foly­tatta erre a test nélküli hang. — Mivel azt is mondták, hogy híres költő, író, újságíró, műfordító és lakóbizottsági elnök leszek. Mun­kásságomat azonban csak a halá­lom után fogják igazán elismerni. Ezért szeretném megtudni, hogy megszülessek-e? Jó lesz-e ez ne­kem a halálom után? — Na, vegyük sorjában a dol­gokat! — tépelődtem. — Mikor akarsz meghalni? — Kétezerhatvanban nekem megfelelne... — Ez nagyszerű! — lelkendez­tem. — Ez ugyanis szép kerek szám. Így a halálod ötvenedik év­fordulóját kétezerszáztízben, a hetvenötödiket pont huszonöt év múlva, a százötvenediket pedig kétezerkétszáztízben fogják ünne­pelni. Csak az a baj, hogy a szü­letésed nyolcvanegyben lesz, ezért a születésed százötvenedik évfordulóját kétezerszázharminc­­egyben, vagyis a halálod hetven­ötödik évfordulója előtt négy év­vel fogják ünnepelni. — Ez nem lenne baj, mert így négy évenként megemlékeznének a munkásságomról — bölcselkedett a nulla éves híres ember. — És szép egy ilyen ünnepség? — kér­dezte meg. — Nagyon szép! — feleltem, mert nem rajtam múlott. — Az országban háromezerháromszáz­­hatvanhét emléktáblát lepleznek le azoknak a házaknak a falán, amelyekben jóban voltál valaki­vel. Ezenkívül öt-hatszáz fiatal­kori zsengéd jelenik meg abban az öt-hatszáz lapban, ahol nem voltál jóban senkivel. De két-há­­romszáz emlékműsorban is elő­adják azt a két-háromszáz nyúl­farknyi írásodat, amit elrejtettél a padláson az utókor elöl. És na­­­pokig, hetekig téged idéz majd minden általános iskolás, közép­­iskolás, egyetemista, tanár, könyv­táros, könyvkötő, népművelő, új­ságíró, szerkesztő, tévénéző, sze­relő, hídverő, hittérítő, könyvelő, fűtő, felkelő, lefekvő ... Csakhogy a még meg sem szü­letett csecsemő nem várta meg, hogy befejezzem. Úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna. Ezért nem tudom, hogy miképpen dön­tött. Megszületik, vagy nem?! Tormai László

Next