Ludas Matyi, 1985 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-02 / 1. szám

­TÍZ Igazságot a meztelennek! Az idén több fontos tanácskozás lesz, ezek közül egy ja­nuári nem ígérkezik olyan simának, mint amilyet tanácskozás­ban megszoktunk A Magyar Naturisták Szövetsége január 27-ére összehívott küldöttközgyűlésének előzményei erre vallanak. Mert tavaly december 2-ára már összehívtak egy rendkívüli közgyű­lést, aztán váratlanul közölték, hogy elmarad. Bár sohasem vet­tem részt a naturista (nudista) mozgalomban, én is kaptam egy levelet „Kedves tagtársunk!” megszólítással: értesítenek, hogy a vezetőség a felügyelőbizottság javaslatára a vezetésre alkal­matlan elnököt tisztségéből visszahívta. A leváltott elnök az egyesület nála levő bélyegzőit és iratait nem hajlandó vissza­adni, azokat illetéktelenül használja. Ő hívta össze a rendkí­vüli közgyűlést is, ami aztán elmaradt. Ahogy az ilyen nagy horderejű eseményeknél lenni szokott, a részletek egy ideig nem váltak ismeretessé. Így csak találgat­hattam, mit követett el a leváltott elnök. Tüntetően fürdőruhá­ban járt? Vagy miközben Délegyházán meztelenkedett, othon még az ágyba is felöltözve bújt be, tehát csupán színlelte, hogy naturista (nudista)? Aztán nyilatkozott az új elnök: szerinte elődje rendszeresen egyedül döntött, minden sikert magának tulajdonított és olyan alapszabálymódosító javaslatot tett, ami mindenki fölött álló hatalmat adott vona neki. Emellett csaknem 100 000 forintért CB-rádiókat vett, miközben Délegyházán sok nélkülözhetetlen eszköz (?) hiányzott. Amint már említettem, nem vagyok naturista (nudista), de szomorú vagyok. Mert ar­nak idején — alig egy éve — én is üd­vözöltem, hogy a nudisták kiléphettek az illegalitásból és ro­­konszenvel figyeltem, hogyan valósítják meg céljaikat az egész­séges életmód fokozása érdekében. Tudom, sokan ellenségesen tekintettek ráju­k, vannak, akik ma is idegenkednek, sőt most azt mondják: ne látjátok, hát ez lett belőle! Holott nem a program­mal van baj, hanem azzal, aki eltorzítja és a maga céljaira igyekszik kihasználni. És ezek után az sem hat meg, hogy a volt elnök most azt nyilatkozza: „Akikor jó voltam, amikor az ember­nek csak kellemetlensége lehetetett a mozgalomból?!” De mintha már hallottam volna hasonló eseteikről .. . Igen, rémlik: az Ebtenyésztők egyesületében ugyancsak egyeduralmi törekvések miatt kezdődött a válság, korábbam a macskaszövet­ségben volt viszály. Pedig e két egyesület célja is nemes: „a kulturált kutya (macska)-tartás, tenyésztés fejlesztése.” De úgy látszik, minden egyesületnek át kell esnie egy-két ilyen válsá­gon. Ahol legalább ketten varra­k . .. A naturisták (nudisták) január 27-i közgyűlésének gondosan öltözött küldöttei remélhetően elősegítik, hogy a szövetség levet­­kezze hibáit és a továbbiakban jó úton haladjon előre. És ta­lán 20-30 év múlva, amikor már egészen más problémák állnak az előtérben (pl.: nem ellentétes-e a nudizmus alapvető céljai­val a nyakkendőviselés?) és az akkori ifjabb nudisták a viharos kezdetet firtatják, azzal csitítgatják majd őket, hogy nem kell folyton-folyvást a nyolcvanas éveken lovagolni. JANUÁRTÓL KÖTELEZŐ A TAXIÓRA - Saj V I We&S, nos, még nem sikerült vennem, addig ő fütyül kilométerenként! májunké is mondjuk kiestem a ritmusból Amikor egy veszprémi maszek kínálta fel egy magakel­lető nyomtatványon, hogy 70 forintért elkészíti a bioritmus­naptáramat, csak bosszúsan legyintettem. De amikor egy nagyáruházunk is meghirdette, hogy aki ötezer vagy tízezer forinton fölüli értékben vásárol náluk, annak ingyen elké­szítik a bioritmus-görbéjét, már kezdett érdekelni a dolog. Végre valamit a szószék is átvesz a maszektól. Mert mosta­nában szinte csak az ellenkező folyamatot tapasztalom: a magánkereskedő - csellel, jattal, protekcióval - felvásárol minden kapós árut a szocialista szektor boltjaiban, s eladja nekem fölös haszonnal. Jellemző viszont, hogy éppen a bóvlit vesszük át a ma­szektól. A veszprémi görbe­csináló töredelmesen­­ és tisz­tességesen - bevallja, hogy az elmélet tudományosan még nincs bebizonyítva. Mármint az az elmélet, hogy életünket döntő módon befolyásolja a születésünktől induló és szabá­lyos kiu­dásokban változó fizikai, érzelmi és értelmi ritmus. Amikor a görbénk fölfelé ível, akkor szépek vagyunk, kelle­­metesek, felettébb fiókosak. Magatartásunkat főként a nul­lapontok - az úgynevezett kritikus napok - befolyásolják. Olyankor rútak vagyunk, gonoszak, tehetségtelenek. Lehet, hogy­­nost negatív fázisban vagyok, s teljesen ki­estem a ritmusból, az sem kizárt, hogy kritikus napom van, de nekem az a véleményem, hogy ez az egész egy nagy . . . Most majdnem mondtam egy görbét. Az én hangulatomat nem feltáratlan biológiai tényezők, sokkal inkább a feltárt, jól ismert, kézzel fogható okok befo­lyásolják. Nekem kérem rögtön a nullára zuhan a görbém, ha k­öt-tízezer forintokat kell otthagynom az áruházban (akár kapok me­llé bioritmus-naptárt, akár nem); — ha azt olvasom, hogy november végéig a fele sem épült fel a tervezett budapesti lakásoknak;­­ ha azt tapasztalom, hogy az este hétkor leesett hó el­takarításához még éjfélkor sem fognak hozzá, sem a 3-as főútvonalon, sem a főváros forgalmas utcáin. Bioritmus-naptárak készítése és tanulmányozása, más ha­sonló ön- és közámítások helyett hasznosabb javaslatom van: dolgozni kell. Rendesen. Tisztességesen. Akkor — meg tetszik látni — rögtön emelkedik majd a görbénk, s kevesednek a kritikus napok. És a kritikus évek. Radványi Barna - A dizi éppen most próbálja m meggyőzni az egyetlen takarítónőnket, hogy ne menjen még nyugdíjba . . . 4 tí

Next