Ludas Matyi, 1986 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1986-01-01 / 1. szám
met - mona, a GERILLAHARC a ma. - Én nem váltom vissza az üvegeket, így próbálom megfékezni ezt az országos ivászatot. magánmec - monujuk a magunksu - monajuk mondjuk a magunkét - mondjuk a magunké sírünkét - mondj juk a maaunkát - monu juk ...minek nevezzelek? Nevet változtat a Népköztársaság útján lévő különlegességi cukrászda, mert - amint a vállalat igazgatóhelyettese egy rádióinterjúban elmondotta - a név sok élcelődésre adott alkalmat. Keserű felismerés lehetett, hogy a különleges egyáltalán nem különleges, sem az anyag, amiből a tészta gyúrva van, sem a kész tészta — és hogy minderre az élcelődők előbb rájöttek, mint a névadók, illetve utódaik. Több törzsvendég javasolta, kereszteljék vissza Lukács cukrászdának, hiszen a Hauer újra Hauer, a Gerbeaud is Gerbeaud, különben is a visszakeresztelések időszakát éljük. Olvasólevél is megjelent a Lukács név érdekében, de az igazgatóhelyettes úgy nyilatkozott, nem tudják, ki az a Lukács, csupán azt, hogy cukrász volt, bonyolult lenne ennek utánajárni, a leszármazottakat megkeresni, ezért úgy döntöttek, hogy az Izabella nevet választják. Merthogy a cukrászda az Izabella utca sarkán van. Most képzeljék el, hogy ha a szomszédos Vörösmarty utca sarkán lenne! El mernék-e nevezni Vörösmartynak? Hogymicsoda kalamajka lenne! Remélem, már ebből átérzik, milyen nagy horderejű kérdés az, hogy „minek nevezzelek?” Az előbbinél is bonyolultabb a Bajcsy-Zsilinszky úti Gyertya esete, amit belső nagy viharok fújtak el és nemrég kubai vendéglőként nyílt meg Habana néven. A Gyertyát azelőtt Alkotmánynak hívták, még korábban a tulajról Németnek, ez lett most kubai. Eddig a József körúton volt egy kubai étterem, a Havanna, mivel azonban a Gyertya egy másik vállalaté, az ezt nevezte ki kubainak, Habanának keresztelve el, ami ugyanaz, mint a Havanna, csak spanyoloson. Emiatt a körúti Havannának is fel kellett tennie a kérdést, hogy „minek nevezzem magamat?” Úgy tudom, Szavanna lesz. De mivel nem járok sem a Habanába, sem a Szavannába, sem a volt különlegességibe (így nem dalolhatom azt, hogy Izabellának hívják a cukrászdámat) , a „minek nevezzelek" kérdése mást juttat az eszembe, főleg ezekben a napokban. Azt a vendéglátó egységet, amelybe most lépek be és aminek a sorszáma: 1986. Minek nevezhetlek, 1986? Ez a kérdés sem egyszerű. 1985-ről 84 végén az egyik újságban azt olvastam, hogy ezzel a hét szűk esztendő hatodik évébe lépünk, míg a másikban - egy miniszterelnök-helyettesi nyilatkozatban - azt, hogy ez a hét szűk esztendő hetedik éve, de ahhoz, hogy ez legyen az utolsó, még számos feltételt kell teljesíteni. Azóta már tudjuk, hogy a számos feltételből számos nem valósult meg. Tehát akár a hatodik, akár a hetedik volt 85 (és nyilván a miniszterelnök-helyettes tudta jobban), nem az utolsó. Egyes - hivatalos - vélemények szerint ugyan a most következőt már olyan szűknek nem kell neveznünk, de attól tartok, hogy különlegességinek sem. Földi Iván Fél-ügy Tisztelt Magyar Posta! Esküszöm, nem haragszom önre, érthetetlen hát, hogy miért neheztel. Rám, szegény ügyfélre. Olvasok ugyanis egy furcsa közleményt a sajtóban. Szívet melengetően kezdődik: „Az utóbbi időben a távbeszélőügyekkel kapcsolatos tudakozódás távközlési üzemeinknél nagymértékben megnőtt. . ." És a későbbiekben megtudhatom, hogy „A távbeszélő-állomások felszerelésével, a távbeszélőszámla díjazásával kapcsolatos felszólalások, érdeklődések érdemi intézése érdekében a Magyar Posta Központja országosan, egységesen szabályozza az ügyfélfogadás rendjét." Nosza, örvendezem, végre egy jó hír, ha megnőtt az ügyfelek ügyfélbuzgalma, ez csak a félfogadási idő kiterjesztéséhez vezethet. Legalábbis, ha nem neheztel rám, ön, kedves Posta. Csakhogy, úgy tetszik, baja van velem mégis, bizony, mert a hivatalos ügyfélfogadás idejét éppenhogy leszűkítette. Hétfőnként 8 és 18 óra közé, szerdánként 8 és 16 óra közé szorította. Slussz. Ezen az időn túl még telefonon sem áll szóba velem, azon ritka esetben sem, ha egy szuperegészséges vonalat sikerült szereznem. (Csoda-e, ha már fél félnek is alig érzem magam olykor-olykor?) Sokat hallom, olvasom különben mostanában, hogy többet s jobban kell dolgoznom, mint régen. Hogy a munkaidőt, így meg úgy, töltsem ki mind teljesebben. A saját munkahelyemen, s ne ügyek után járva valamely hivatalban. Olvasom, hallom továbbá, hogy a Postának nincs elég pénze, s enélkül jóformán egy helyben topog, gúzsba kötve. Sebaj, gondolom, ön is, Tisztelt Posta, tehetősebb lesz majd, ha gazdagodik maga az ország. Ez pedig az én munkámon múlik. Ha viszont ugyebár, ügyfelesdit (negyedesdit?) játszom, amikor leginkább dolgoznom kéne .. . Hát így. Ami engem illet, én még csak megleszek valahogy, önért, egyetlen Postám, azonban erősen aggódom. És nem pusztán ügyfélfogadási időben. Ezért voltam bátor bátornak lenni, féltő, tehát megkülönböztetett tisztelettel az ön feltétlen ügyfele: Münz András