Ludas Matyi, 1988 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-06 / 1. szám
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB - Kilenc előtt italos üveget nem váltunk vissza! Abszolúte valami Irigységgel vegyes irigységgel nézegetem a színes képes lapokban a mások lakásáról szóló írásokat, látod - mondom magamnak —, neked ilyen már sohasem lesz, mert a nézegetés szintjén megrekedtél a fejlődésben! És félreértés ne essék, ez nem csupán anyagi kérdés, pénzszűke mellett ötletszűkében is szenvedek, s ez majdnem annyira elkeserítő. Nekem például soha az eszembe nem jutna, hogy a pincéből padlásteret alakítsak ki, vagy hogy 30 négyzetméteren berendezzem a teljes Schönbrunnti kastélyt, vagy, hogy 120 forintért eredeti parasztbarokk szószékot vásároljak az Ecserin. És van, aki saját maga lambériázza ki a Kárpát -medencét, más önkezűleg vet véget a krónikus gardrób-szekrény hiánynak, megint más csak gondol egyet és kettő lesz belőle. Nos, ilyesmire én képtelen vagyok, marad tehát az irigykedésmeg a nyálam csurgatása. Nemrég is, a népszerű művész otthonába kalauzoltak el engem az egyik szép képes újságban, voltak ott színes fotók, mellettük szöveg, hogy ő mit, miért, mikor, merre, meddig ahhoz, hogy ez a lakás olyan legyen, amilyen, vagyis tényleg csodálatos. A házigazda elmesélte: nem sajnálva a fáradságot, matt fehér csempéért elmentek a híres csempegyárba, ahol is csak zöld erezetűt találtak, az viszont pont a zöld erezettel volt több, mint amilyen nekik kellett volna. Jártuk bam keltükben egyszerre csak rábukkantak egy kisebb kupacra álmaik csempéjéből, mondták: jé, miire a gyáriak elmesélték, eredetileg ez is zöld erezetű csempének készült, ám az égetésnél nem volt elég meleg a kemence, azért ilyen, amilyen. Nosza, azonnal megvásárolták a gusztusuk szerint való, minőségi selejtet. Ugyanígy jártak egy kátéeszben, ahol nagynehezen, saját kérésükre, érdemeik elismerése mellett, a kiszemelt konyhabútort barna helyett fehérre festették. Mi ebből a tanulság? Abszolúte valami. Több valami. 1. Létezik olyan piackutatás is, amikor a piac kutat. 2. Ha már egyszer kutat, lehet hogy talál is. 3. De nem biztos. 4. Épp ezért jobb volna tán a letűnt korok hagyományos „gyártó-megyen-vevő-elébe” módszerénél maradni. 5. Addig is, mi, fogyasztásunkban korlátozott fogyasztók ne nagyon nézegessük a lakás divatlapokat, mert: 6. Még majd több ilyen jó ötletünk támad ... Münz András Százmillió Elképesztő szenzáció jutott tudomásomra az időszámítás utáni 1988-ik év küszöbén. Tokiói tudósok arra következtetnek kutatásaikból, hogy százmillió esztendő múlva Japán és a Hawaii szigetek összeérnek. Az ünnepi eseményre persze már nem kell annyit várni, hiszen a százmilliából egy év máris eltelt, új évet mutatnak az ÁPISZ kalendáriumai. Engem mindenesetre furdal a kíváncsiság, vajon hogyan alakulnak dolgaink a két sziget randevújának idején. Nem kétséges, hogy aki ma beviszi a pénzét az OTP-be, bődületes összegeket cipelhet haza a kamatokból százmillió év múlva. Habár az még bizonytalan, hogy addigra nem lesznek-e az árak is bődületesek. Valószínűsíthető, hogy százmillió plusz kilencszáznyolcvannyolcban magasan fejlett adózási civilizáció él majd a Duna- Tisza közén, azok a nemzedékek már a génjeikben hordják őseik tudását a sávokról. Óvatos becslések szerint addigra sikerül lerakni az új Nemzeti Színház alapkövét, a költségvetést sem fogja az idő tájt terhelni a nyugdíj, mert az egészségügyi ellátás áldásaként a nők ötszázötven, a férfiak hatszáz esztendős korukig dolgozhatnak. Sajnos az előrejelzések arra utalnak, hogy labdarúgásunk a Japán-Hawaii közös határ korszakában is gyermekcipőben fog járni, ám a technikai fejlődés oly magas szintet ér el addigra, hogy gyáraink ontani fogják az egészségügyi papírt, mindenki korlátlanul hozzájuthat az ilyen kitörölhetetlen emlékekhez. Persze ideje volna abbahagynom ezeket az utópisztikus badarságokat, hiszen lehet, hogy meg sem érem azt az időt. Maradok inkább a jelennél, mert ez az én dolgom, és nem is kevés. Hallgatom inkább a rádióban egyik utazási irodánk képviselőjének édesbús nyilatkozatát. Aggodalmaskodva mondja, hogy nehéz év következik, például feltehetően kevesebben fognak jelentkezni az Ausztrália-Óceánia utakra. Hogy miért? Hát azért, mert egy ilyen turistaútnegyedmillió forint, és ha valaki a feleségét meg a két gyerekét is el akarja vinni, az ugyebár, már egymillió forint, és az elnehezülő gazdasági helyzetben nem mindenki költhet enynyit egy utazásra ... Jelentem, egy ilyen útra nem viszem magammal a családomat. Magamat sem. Jelentem, ha a pénzen múlik, Ausztrália és Óceánia hiába vár rám. Egyúttal jelentem, hogy nem mondok le végképp e csodálatos és egzotikus tájakról, éltet a remény, hogy a hazai utazási irodák jóságának köszönhetően eljutok egyszer az említett messziségekbe. Ha máskor nem, hát akkor, amikor Japán és Hawaii összeér. Fekete Gábor SIKERÉLMÉNY - ügyes vagy, apukám, ma csak egy százassal vágtak át a pénztárnál ...