MHS Vezetők Lapja, 1959 (6. évfolyam, 1-7. szám)

1959-06-01 / 1. szám

A MAGYAR HONVÉDELMI SPORTSZÖVETSÉG FOLYÓIRATA Az országos elnökség határozata az MHS-munka megjavításáról A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Országos Elnöksége május 23-i ülé­sén megvizsgálta a IV. Országos Konferencia, valamint az Országos Elnökség múlt év október 25-i határozatainak végrehajtását és ezzel kapcsolatban a következő ha­tározatot hozta: I. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség munkája az elmúlt hat hónap alatt az említett határozatok szellemében egészséges irányban fejlődött. Az előrehala­dás elsősorban annak tudható be, hogy az MHS munkájában mind fokozottabb mértékben jut érvényre a párt irányító és ellenőrző szerepe. Az elmúlt negyedév alatt négy megyei, 65 járási, városi és kerületi, valamint 261 alapszervezeti párt­­bizottság, illetve vezetőség tárgyalta meg a hozzájuk tartozó MHS-szervek mun­káját és hozott határozatokat a honvédelmi tömegmunka további megjavítása ér­dekében. Eredményesen fejlődik az MHL együttműködése a különböző állami, tár­sadalmi és tömegszervezetekkel. Több megyében a KISZ bizottságokat hozott létre , a honvédelmi előképzés segítésére. Ugyanakkor szervezeteink is bekapcsolód­tak a KISZ egyes akcióiba és szorosabbá vált a két szerv közötti együttműködés. A SZOT titkárságának határozata alapján két megye kivételével elkészül­tek a szakszervezetek megyei tanácsaival történő együttműködés tervei. Ennek eredményeképpen több megyében már rendszeresen tartanak honvédelmi jellegű előadásokat a szakszervezeti kultúrotthonokban. A megyei MHL-elnökségek és a munkásőr-parancsnokságok kidolgozták részletes együttműködési terveiket a szövetség Országos Elnöksége és a Munkás­őrség Országos Parancsnoksága közös határozata alapján.

Next