MHS Vezetők Lapja, 1964 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

«. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM FÉNYLŐ NAP Budapest felszabadulásáne­k év­ford­­ó táján a magyar nép életének, sorsának, történelmének fénylő napjai között a leg­emlékezetesebbek egyikének fordulóján, február 13-án emlékezni kell. A tizenkilenc év előtti napon, 1945. február 13-án ködös és hideg téli idő volt. Lő­porfüst szállt a főváros fölött, néhol Budán még fegyver dörrent, de a Tiszán­túlon, a Dunántúl falvaiban, a Duna—Tisza közén nap is sütött, már üzent a tavasz. Az a fényes nap, az a februári nap Budapest teljes felszabadulásának napja volt. Még harcok dúltak Európa sok-sok mezején, városok és falvak há­zai között is, de a magyar fővárosban akkor este már szabadon lélegzett fel az ember. A már előbb felszabadult magyar városokban és falvakban az ország végre szabaddá lett szívére gondoltak, reménykedtek és tervezgettek. A fővá­ros felszabadulása — bár még nem jelentette az ország egész területének fel­­szabadulását, hiszen az utolsó fasiszta csapatot csak április 4-én verték ki ha­zánk földjéről a szovjet harcosok —, azt a biztos reményt adta, hogy a buda­pesti munkásosztály, a forradalmi gondolkodás és a forradalmi tettek őrizője, megmutatja majd az egész ország népének, miként kell és lehet hozzákezdeni az új élet, az új történelem építéséhez. T­­avaly nyáron, egy szovjet turistacsoporttal idős tanárember érkezett Buda­pestre. A leningrádi vendég 1963-ban másodszor járt Budapesten. Először 1945 január-februárjában, mint egyik szovjet műszaki egység tisztje vett részt a magyar fővárost felszabadító harcokban. Baráti találkozón összeölelkezett néhány lakójával annak a háznak, amelyet egysége katonáival, ő szabadított fel 1945 ja­nuár végén, február elején A budai házat crmen 1963 taviján tatar­­ták. Az egykori szovjet őrnagy alig ismerte fel az annak idején megviselt épületet. Hadd idézzük­ azt a néhány mondatot,­­amelyet a leningrádi vendég mondott a budai ház lakóinak. „Tudom jól, hogy a csaknem két évtized, amely a két budapesti látogatás között eltelt, nagy idő. Azt is tudom, hogy majdnem összehasonlíthatatlant akar összevetni az, aki az ostromsújtotta, háborútól megviselt várost kívánja hozzámérni a mai Budapesthez. Én mégis, napjában százszor is megdörzsöltem a szemem, olyan roppant nagy volt a kü­lönbség az emlékeim és a mai valóság között. Csak két dolgot mondok el. Még a pesti oldalon harcoltunk, amikor harcálláspontunk furcsa terepon volt, egy barakkvárosban, a villamossínek mentén. A nevét is jól megjegyeztem: Mária Valéria Habsburg­ főhercegnőről nevezték el . . - Aztán Budán, amikor az egyik pálvaudvar felé haladt az egységünk, majd­nem fél napig álltunk harcban néhány náci Tigris-tankkal, nem messzire a Dunától, egy elhanyagolt, mezőségszerű külvárosi terepen. Most, hogy ezt a két helyet kerestem, két új lakótelepre találtam ... Én azt hiszem, ezzel mindent elmondtam meglepetésemről és őszinte örömömről .. .** 1964. JANUÁR

Next