ATOMKI Közlemények 7. (1965)

1. szám

Az ATOMKI KÖZLEMÉNY­EK­et az MTA Atommag Kutató Intézete /АТOМКI/ adja ki. A szerkesztésért és kiadásért feledés: dr. Sza­­lay Sándor egyetemi tanár, az MTA lev. tagja, az intézet igazga­tója. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Tagjai: dr. Szalay Sán­dor elnök, Koltay Edéné titkár, dr. Herényi Dénes, dr. Csikai Gyula, Me­dve­czé­y László. A la­p anyagához hozzájárul a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézete, valamint Alkalmazott Fizikai Intézete is, amely intézetek szoros együttműködésben vannak az ATOMKI-vel. Kéziratot elvben külső szerzőktől is elfo­gadunk, ha az a lap célkitűzéseinek megfelel. Az ATOMKI KÖZLEMÉNYEK feladatát a következőkben látjuk: 1. Lehetőleg hű képet ad az ATOMKI munkásságáról, tevé­kenységéről, fejlődéséről. Az ATOMKI tudományos eredményei közül csak azokat hozza részletesebben, amelyek más helyen, akadémiai, nemzetközi vagy egyéb folyóiratban nem jelentek meg. Az utóbbi­akról csak felsorolást, esetleg rövid ismertetést, kivonatot hoz. Más folyóiratokban megjelent közleményeinkhez egyes e­­setekben hozunk itt kiegészítő közleményt, ha az alkalmazott ku­tatási módszer eredetisége folytán külön leközlésre érdemes, és helyszűke miatt a nagyobb folyóiratokban a részletes leírás cél­szerűtlen lett volna. 2. Elősegíti különösen a fiatal hazai atomkutatók tu­dományos ismereteinek bővülését azzal, hogy az atommagfizika e­­gyes területeiről összefoglaló, ismertető közleményeket hoz ma­gyar nyelven. 3. Elősegíti a világon folyó atommagkutatás eredménye­inek hazai békés alkalmazását más tudományok és az ipar területén olyan összefoglaló, ismeretterjesztő közlemények útján, amelyek bár tudományosan nem eredetiek, de e téren hazánkban - magyar nyelven - hézagpótló szerepet töltenek be. Idetartozónak tekintjük az izotópok különböző alkalma­zásait a tudományokban, az iparban, stb., valamint az atomkorszak bekövetkeztével kapcsolatban felmerülő szükségleteket, problémá­kat az oktatásban, és így tovább. Az ATOMKI KÖZLEMÉNYED!­­évenként több számban j­el­enik meg. Tudományos intézeteknek, intézményeknek cserepéldányképpen vagy kérésükre díjtalanul megküldjük, kötelezettség nélkül. Ma­gánszemélyeknek esetenkénti kérésére 1-1 számot vagy különlenyo­­matot szívesen küldünk. Ilyen irányú kéréseket az intézet könyv­társzolgálatához kell irányítani /ATOMKI, Debrecen, Bem­ tér 18/c. Levélcím: Debrecen 1. Pf. 51* Táviratcím: ATOMKI, Debrecen/.

Next