Antik Tanulmanyok 19. (1972)

1. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi János György: Majom alakú etruszk plasztikus vázák

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY MAJOM ALAKÚ ETRUSZK­ I A budapesti Szépművészeti Múzeum antik terrakottagyűjteményének legkorábbi anyagában, az 1913-ban Paul Arndt-tól megvásárolt darabok között van egy Leprignanoból, a mai Capenából származó majomalakú kenő­­csös edényke.­ (1 — 2. kép) A majom-alakú plasztikus edények ideája kétség­telenül egyiptomi eredetű a Mediterráneumban,­ de mind a görög, mind az itáliai kultúrákban korán elterjedtek. Azt a csoportot, amelyhez a budapesti váza is tartozik, korábban korinthosi eredetűnek tartották.3 Payne mutatott rá arra, hogy bár a test pontokkal fedése nyilvánvalóan korinthosi mintaképe­ket utánoz, ezeket a vázákat etruszk műhelyekben készítették.­ További kér­dés az, hogy etruriai népszerűségükben milyen képzetek játszották a fő szere­pet,5 , és hogy valóban szükséges-e pun vagy föníciai hatást feltételezni a majom­ábrázolások etruszk elterjedésének magyarázatára.­ Az etruszk majom­edényeknek az a csoportja, amelynek a Szépművé­szeti Múzeum példánya is tagja, jól körülhatárolható. Az ide tartozó darabok közös sajátossága a sárgásrózsaszín agyagon és a test pontokkal való díszítésén kívül a fej és a nyak vörös járulékos festéssel fedése és a kerek fekete foltok a vállakon, a kézfejeken és a térdeken. A fej és a test korongon készült, az orr, az edényalj, a karok, lábak és esetleg más járulékos alakok vagy tárgyak kézzel formáltak. A budapesti váza legfeltűnőbb egyedi vonása az, hogy a pontok között a test jobb oldalán két antithetikus S-spirális és koncentrikus körök láthatók. Az edényforma görög és etruszk változatait McDermott gyűjtötte össze;­ ugyanő részletesen tárgyalta az etruszk csoportot, és ismert példányainak 1 Ltsz.: T. 22, m.: 9,66 cm; Oroszlán, Z., Az O. Szépművészeti Múzeum antik ter­­rakottagyűűjteménye, Budapest 1930, p. 38, n° 55; u. a., Magyar Művészet 1930, pp. 87 és 89 (ill ); CVA Hongrie 1, pl. 10, 8-9 (s. a.). 2 Vo. A. I. Maximova, Les vases plastiques dans l’antiquité, Paris 1927, pp. 113— 5; Fr. W. v. Bissing, Zeit und Herkunft der in­tervaters gefundenen Gefässe aus ägypti­scher Fayence und glasiertem Ton. SB Bayer, Akad. d. Wiss. 1941, Vol. 2, 7, München 1941, pp. 36 — 46; G. H. Chase, in: Studies presented to D. M. Robinson I., St. Louis 1951, p. 726. 3 Maximova, i. m., p. 117. 1 Payne, NC, p. 177. Egyes példányok etruszk eredetét már korábban is többen gyanították. Az eredet-kérdés körüli vitáról E. Paul, Gnomon 42 (1970) pp. 80 — 81. 5 G. Q.Giglioli, St. Etr. 3 (1929)p. 123; Robinson—Harcum—Sliffe, Catal. of the Greek vases in . . . Toronto, Toronto 1930, p. 41 ad n° 141; B. Bonacelli, St. Etr. 6 (1932) pp. 360 — 82; H. Salskov—Roberts, Acta Arch. 34 (1964) p. 175. 6 Pun mintaképeket feltételez Bonacelli, i. m., p. 341 sköv., közvetlen föníciai for­rásokat D. Rebuffat—Emmanuel, St. Etr. 35 (1967) pp. 633 — 44. 7 W. C. McDermott, The Ape in Antiquity, Baltimore 1938, pp. 249—73.

Next