Antik Tanulmanyok 37. (1993)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Szepessy Tibor: A theokritosi epigrammagyűjtemény
SZEPESSY TIBOR A THEOKRITOSZ EPIGRAMMAGYŰJTEMÉNY A manapság méltán mértékadónak tekintett Theokritos-kiadás, melyet A. S. F. Gow gondozott, szám szerint 24 epigrammát sorol a költő neve alatt fennmaradt epigrammák gyűjteményéhez, s ugyanennek a 24 epigrammának a szövegét közli a görög bukolikusok kiadásában is. Az epigrammák hitelessége rendkívül vitatott,a mai tudásunk szerint akár eldönthetetlennek is nevezhető kérdés, másfelől viszont, bár nem tudjuk, vajon ki vagy kik voltak a szerzői, ezeket a verseket, származtak légyen bárki vagy bárkik tollából, valaki valamikor gyűjteménybe rendezte, meglehet, a saját költeményeit is belekeverve, s mindenesetre úgy, hogy az utókor eredeti Theokritos-verseket lásson bennük, már akár közéjük kerültek ilyenek, akár nem. Az egyes versek szerzője vagy szerzői után nyomozni szinte reménytelen; talán több sikerrel kecsegtet, ha a „theokritosi” epigramma-corpust mint gyűjteményt veszszük szemügyre, munkahipotézisként eleve számításba véve azt is, hogy talán nem kusza vershalmaz, hanem nagyon is tudatosan megkomponált versciklus. 1. Az, hogy valóban gyűjteménnyel, egy szerkesztőre utaló válogatással van dolgunk, nem kétséges: a Gow-féle kiadás első huszonkét versét következetesen ugyanabban a sorrendben közlik a görög bukolikus corpust fenntartó kódexek, pontosabban fogalmazva az a néhány, amely a theokritosi epigrammákat is (a legteljesebb és a leginkább megbízható szöveggel) tartalmazza. Igaz, bennük sem Theocritus I—II. Ed. by A. S. F. Gow, Cambridge 1952; a továbbiakban: Gow, Th. 2 Bucolici Graeci, rec. A. S. F. Gow, Oxonii 21985. A továbbiakban: Gow, BG. A többi modern kiadás közül elsősorban C. Gallavottiét (Roma 1954, ill. *1955) vettem figyelembe, főként azért, mert az olasz kutató a bukolikus kódexek családfájának tisztázásában elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az eltérő véleményeket pontosan regisztrálja H. Beckley kétnyelvű bukolikus kiadásának (Die griechischen Bukoliker. Theokrit Moschos - Bion. Meisenheim am Glan, 1975) kommentár-része, 254 kk. * A bukolikus kódexek theokritosi epigrammáinak szövegtörténetét utoljára, már Gow Theokritos-kiadása után, R. J. Smuthy igyekezett tisztázni (The Text History of the Epigrams of Theocritus. Berkeley—Los Angeles, 1955). Szerinte a legfontosabb és leginkább hitelt érdemlő két kódex a Cod. Ambrosianus 886 (C 222 inf.) a 13. század második feléből (K) és a Cod. Ambrosianus 104 (C 75 sup.) a 15—16. századból (C); ez a két kódex, bár a szöveghagyomány két eltérő ágát képviseli, valóban egyazon sorrendben hozza mind a huszonkét theokritosi epigrammát, s így summáz. Smuthy: „this was in all probability the form and order of the Epigrams in the vulgate version of the bucolic MSS in later antiquity” (50). Van azonban a szöveghagyománynak egy harmadik, ugyancsak a „késő antik vulgatá”-ra visszamenő ága is, melyről a (Musurus által javított) Cod. Patavinus, helyesebben szólva — minthogy a kódex az újkor elején elveszett - a belőle készült másolatok és korai kiadások tanúskodnak: ezek két vagy három verssel (14., 16., ill. 19.) megkurtítják a gyűjteményt és helyenként a sorrenden is változtatnak (51 52). Smuthy vizsgálódásai az érintett pontokon lényegében már régi sejtéseket és felismeréseket támasztottak alá, így nem csoda, ha Gow kiadása — ami az epigrammákat illeti szintén a két milánói kódexre épül. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA könyvtára