Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Bevezetés
érezzük, hogy nagyobbak vagyunk a’ gépszetes természetnél, és fenségesebbek, semhogy a’ szorosan vett természettan’ tárgyai lehetnénk. Úgy van; az anyagi természetet — bár ezt a’korphilosophia’ monismusa elpárologtatja, és üres ideába, vagy semmibe sülyeszti, — a’ szellemi fensőbb természettel, a’ szabadság, és erkölcsiség, a’ fensöbb tudat, és ismeret, a’ fensöbb szép és fenséges tündérhonával, szóval a’ természetfölötti világgal sohasem lehet egy categoria alá venni, és bármi szín, képzetmód alatt egybe olvasztani, mint előbb korunkban Schelling, Spinosa tőnek; mert ezek égtávolilag különböznek egymástól, mint ellenkező elemek : mit ha ki még is tenni elég merész, az vagy utat nyit a legszembeszökőbb képtelenségek’ állítására , pl. vagy a’szellem-vagy pedig az anyagtagadásra, vagy előidézi a’ kételyt, melly a’ különben szilárd alapon álló észvallást ’s metaphysicát párvonalba állítja a’ kisértethivéssel , mit aztán a felvilágultság mint erőre kelt nap eloszlat és megsemmít. Nagy szükség van tehát arra, hogy az emberiség legfensőbb érdekei felett őrködő philosophia itt vigyázó és éber legyen, és az istentagadást semmi szín alatt, — legyen az, spinosai állománytani, vagy Schelling-féle ugijanazonsági, vagy Hegel-féle általános idealismusi alakban — becsúszni ne engedje. És itt már a’ tárgy’fontosságától indíttatva, az ügynek az emberiség’legmagasb érdekeibe vágó szentségitől hevítve, magamat kissé részletesebben is kifejezni tartozom. Elismerem én azt, hogy a" német philosophia napjainkban nem kevés haladást tön, és fejleményeiben ugyan hitelt felülmúló változatosságot, elágazásaiban roppant gazdagságot, eredményeiben minden tudományokra majdnem csodával határos hatást fejtett ki. Ámde azt sem kell felednünk, hogy, mivel tisztán emberi érdekeink’ legfőbb, s legfensőbb tetőpontját a’ vallás és erkölcsiség teszik, ezek’ alapjait pedig amaz hatalmasan meggyöngitette, el lehet róla mondani azt, mit Vorátz egy római művész’ műveiről mondott : in felix operis summa. Ezen, még a’ múlt században ajánlatos, szerényen haladó, alapos philosophia, korunkban elpártolva az élettől, a'józan észjárástól, a’ lélektan’ soha nem nélkülözhető vezérletétől, el a’ tiszta, világos, igazán tanítni és építni akaró előadástól, napjainkban ellenkező ösvényre tért; mert pusztán előleges fogalmakból indúlt ki, üres formákba — mik reál ismeretet, ha csak a’ tapasztalást meg nem lopják, nyújtani sohasem képesek — bonyolódva, elsőben az igazat, a’ valót kereső észt lealázta, és ha ezt teszi, magával meghasonlásba jöni állította; aztán mégis csakugyan, magát a' lealázott ész’vezérletére bízni kénytelen lévén, iszonyú alanyitás-állitásba sülyedt, és el akará velünk hitetni, hogy a’ természet-fölöttiekben semmi tárgylagos ismeretnek birtokába nem juthatunk. Ennyit ugyan el kell ismernünk , hogy a’ legfölségesb emberész is azt, miben álljon a’fölény, az emberlélek, a'világ' lénye, és belvalósága, soha ki-