Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)

Bevezetés

15 Csekélységem tehát, hogy a' méltatlanúl lealázott metaphysi­­cát előbbi jelentőségére viszszaállítsa, és a’ korphilosophia’ gyökté­vedéseit megigazítsa, a’ divattá vált általános alanyiságnak az álta­lános harmonismust teszi ellenébe, melly egységet, öszhangot állít ugyan a’ világban létezni, de olly neműt, minő van a'jó zenében, a’ festvényben, mikben megkülönböztethetők a’ külön nemű színek és hangok; harmonismusom is helyet ad mind a' mérsékleti idealismus, mind az empirismusnak, és meg nem engedi, hogy ezek egymás ellen irtó háborút kezdjenek. Ez az egy és megoszthatlan észt veszi fel segédül, és ennek tehetségeit épen nem darabolja fel, egyiknek is a­ másik felett túlnyomatot nem ad; és ezt azért, mert maga az ember szintúgy, mint a’ világ, egy öszhangzó egység. Értenünk kell hát tudományban úgy, mint életben azt a' fő mesterséget, az ellen­tétek’ kiegyenlítését, mikkel az elméleti, és gyakorlati világban egy­formán találkozunk, hogy egyik is, a. m. érzékiség, és szellemiség, anyag és lélek, egymást el ne temesse, hanem segítse és erőben tartsa. Igénytelen harmonisticám úgy tekinti a’ természetfölötti tár­gyakat vizsgáló észt, mint szellemi tükröt, melly nem teremti, mint Fichte állítá, hanem csak viszszatükrözi a’ szellemi világ­ rendben föltűnő — épen nem ideális, mint Schelling és Hegel hiszik, hanem való — tárgyakat, az önálló istent, az állománynyal bíró lelket, és ennek épen nem kéreményes szabadságát, támaszkodva mint már följebb érintettem az oki kapcsolat, az önérzet’ soha meg nem sem­­míthető erejére, a’ népek­ örök hitére, a’ józan bölcsek’ egyhangú állítására , és azon kényszerre, minélfogva mi emberek , ha ezeket föl nem teszszük, és e’ tanokhoz mint erős horgonyokhoz híven nem ragaszkodunk, soha a’ világ, és fensőbb élet’ rejtelmeit csak való­színűleg is meg nem fejthetjük ; sőt iszonyú képtelenségekbe , ma­gunkkal, eszünkkel, társalommal ellenmondásba bonyolódunk. Amúgy pedig, bár kívánt evidentiára itt soha sem jutunk, — mert ezt illy tárgyaknál kívánni sem lehet, — de azért nyugodtak leszünk, és ész­­i életharmoniánk rendületlenül álland. Értendjü­k tehát, mennyire emberi eszünk’ ereje képes lehet, a’ világ’ fensőbb rendjét, értend­­jük éltünk’ fő irányát, ennek harmóniáját, a’ fensőbb ’s alsóbb élet’ öszhangját, mellyel a’ fö harmonia szép viszonyba szerkesztett egy­mással , egyiknek rendező, másiknak engedő szerepet adván. Az általános harmonismus’ segélyével belátunk a’ világalkotmány’ gé­pezetébe , de szellemünk’ életművezetébe , mindenütt törvény és czélszert szemlélve, mindenütt egy fötörvényadót ismerve el, min­denütt hasonlatot, analógiát találva, mindenütt fokozatot és lépcsö­­zetet lelve, melly elvégre az igazsághoz és valóhoz vezet. A fö harmónia ügy alkotta mindenütt öszhangzó világát, hogy ez helyesen felfogva, és kellő szempontból tekintve, magával nem ellenkezik , sőt egy csepp víz’ gyöngyében viszszatükröztetik a’ vi­lág’ roppant gömbje, ’s azon súlyerő, melly alaptörvénye az égi

Next