Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)

Bevezetés

testeknek. És a’ szellemi fensőbb világ nem bírna illy tökélylyel, és ezt nem foglalná öszsze a' harmonia’ mindent öszszefoglaló törvé­nye ? hisz eszünk is ez alatt áll, és az észtan’ fő és egyetlen törvé­nye, a’ hibásan úgynevezett ellenmondás’ elve — mit mi ,,harmonia’ elvének“ nevezünk, — minélfogva csak az lehet igaz, mi egyezik; a’ mi pedig ellenmondásban van, kétségtelenül nem való. Az anyagi világ tehát öszhangzó, és csupán a’ rajta uralgani kellő szellemvi­lág lenne ellenmondásos ? a’ test’ óraművét bámuljuk, és ennek fő elve, a’ lélek lenne kontárma; a’ test’ erejét csodáljuk, és az ész­­ere volna koporsóbeli pislákoló mécs, melly amannak alanyiságában lenne egyedül képes világítni ? Ám hová vezet az eredetiség-vadá­szat, a’ rendszerkórság, az elöleges fogalmakhoz, a’ tiszta észhez ragaszkodás! Ez azon rögeszme, melly elferdíté a' német philoso­­phiát, aláásott a’ metaphysicának, megrendíté a’ tapasztalatlan ifjak’ fejében a’ vallás és erkölcstannak még a’ pogányoknál is tisztelt épű­letét, és tébolydás kórházzá tévé az életet bölcseségre, és szépségre vezérleni kellő philosophiát. Úgy van, nem egyéb mint rögeszme az általános alanyiság­ ta­na; és mikép széptani eritk­ában halhatlan Kazinczynk ekkép tanít: „Csípd , döfd , rúgd , valahol kapod a’ gaz latrot, az illyet ütni, csigázni, agyonverni — nevetve — szabad.H úgy a’ biocaliai fensőbb élettudományban nem kell kímélni az élet’ szépségének aláásó bölcseleteket, hamis elveket, és nézeteket, fő­leg ollyanokat, mellyek ál nimbust öltve, egyedül üdvös alakban föl­lépni elég szemtelenek. Bölcselő elődeink elött, főleg a’ derék né­meteknél Haller, Syalding, Reimar és Herder’ korában — bár ezek hősei valának az alapos, és a’ világot átölelő ismeretnek — még szent vala a’ vallás és erkölcs’ palladiona; és ezek becsületesen hí­vék, hogy, bár mennyire haladjon a’ természet’ ismerete, ez még is soha, míg a‘ szónak nemes értelmében emberek maradunk, a’ természetfölötti fenséges tárgyakat el nem vitázhatja; a’ világnak és embernemünknek a fölényhezi viszonyát el nem törölheti, szükség­telenné nem teheti, és a’társaiéi­’e’ fö alapját meg nem semmítheti. És , csodadolog ! napjainkban az említett rögeszmén alapuló Sophi­smus illy herostratusi merénynyel akar föllépni, és mi azt jobb meg­győződésünk’ ellenére bárányi türelemmel tűrjük! A melly philosophia tehát, minket a’ fölénynyel együtt, a’ természetfölötti lények’ sorából a’ gépileg munkás lények’ alacsony­­ságára taszitni, minket önálló szabadságunk, és erkölcsi képessé­günktől, és így személyességünktől — eltörölve a’ jó és rész közötti különbséget —álnokúl megfosztani nem irtódzik; itt, ünnepélyesen állítom, és vallom, hogy az nem tiszta irányú Parthene, nem tiszta jó akaratú philosophia többé, hanem undok csábító Circe, fensöbb életünknek, és emberi méltóságunknak aláásó Phryne. Hit, erény és öröklét, a’mi legfensöbb becsünk és egyetemes fö javunk; és a’

Next