Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)

Bevezetés

megoszthatlan frigyben nem egyesíti, és szabad tetszése szerint rakja öszsze a’ philosophiai elemeket , addig rendületlen rendszert alkotni nem képes, és ez a’ bölcselő’ alanyi önkényének reend min­dig alávetve; mert egyik ecclecticus egy-, másik másfélekép szeme­­lendi ki eszméit, ezekből másféle elveket húzand ki, és különnemű rendszert alkotand, mi elvégre is ingatagságra vezet. A’ philosophia ugyan, természeténél fogva, nem tartozhatik az exact tudományok’ körébe; de azért mégis áll, mit Plató róla monda, hogy: Ez az egyetemes és szükségszeres’tudománya; mi azt teszi, hogy semmi­­kép nem függhet önkényünktől, mit tartsunk philosophiának mit ne? Én tehát bátran kimondom, hogy ez más nem lehet , mint egyéni és társalmi fensőbb életszépítésre vezető mesterség. Eredeti hivatásánál fogva ő inkább gyakorlati, mint elméleti irányú, melly­­ben a’ fensőbb tudat is fölö helyt foglal ugyan, és nélkülözhetlen; de a’ biocalia mégis ennek ne­ továbbja , telke és köre ennek a’ szellemi fensőbb élet, vezér­ főelve a’ harmonia­, melly az eszményit elfogadja ugyan alaki és szabályzó elvnek, de ennek egyeduralko­­dást épen nem enged; hanem a" valót, a’ létezőt, az elérhetőt, és létesíthetőt, szóval az életet is ennek fő tényezőjéül állítja fel; mik aztán úgymint az elméleti, és eszményi, viszont : gyakorlati, és ta­pasztalati, egymást ellenőrzik, korlátolják s egyensúlyozzák. Van itt helye mindkettőnek, mert eszünk egyetemesre törő természeti­nél fogva delejt mindkettő felé; de aztán öszhangnak kell lenni köz­tük , a’ valót a’ jóval, az elméletit ’s eszményit a’ gyakorlatival és kivihetővel egybekötvén az, a’ mi szép s így czélszeres és öszhang­­zó, így születik a’ harm­onismus, melly igénytelen véleményem sze­rint , utolsó stádiuma, érettségi korszaka teend a’ philosophiának, melly Thales'­ korában egyoldalú tapasztalati úton kezdett haladni; majd Plató’ működése által eszményi ösvényre tért, Kant által crí­­ticai vagy bonczoló utat választott ugyan, de elvégre mégis ideali­­smus felé delejtett. Illő tehát, hogy ezen eltéréseket a’ harm­onismus egyesítse az életharmonia’ rendületlen álló köz- és tűzpontjában. Az egyetemes harm­onismus, mellyet mint Pallas’ aegisét el­lenébe teszek mind az egyetemes empirismus, mind az általános idealismusnak, úgy hiszem, rendre igazítandja mindkettőt, és a’ philosophiát a’ már általam följebb érintett örvényekbe-eséstöl meg­­mentendi; hasznos szolgálatot tehetend e’ szerint —‘remélem­ bátor vagyok — a’ szemlélő philosophiának, mellynek fő baja az, hogy egyoldalú felfogása miatt szélsőségre m­envén, könnyen szík­ekbe ütközik ’s hajótörése által a’ kétely’ martaléka lesz. A’ harm­onismus itt örzendi őt a’ túlság’ örvényétől. De a’ gyakorlati ösvényen sem tévedend­ő el egyhamar, az általános harmonismust követve; mert, ha kérdjük, miben gyökerezik mind az egyéni, mind a’ társalmi élet’ rútsága ? azt kell mondanunk, hogy ennek kútfeje nem más, mint az általános harmonismusra nem­ ügyelés. Itt fakad a’ gyökge-

Next