Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
és reál, melly is az élet, így párosítjuk mi rendszerünkben e két tényezőt, melly, mint fönnebb láttuk, még a’ belien philosophiában elvált egymástól, Plato és Aristoteles óta; melly elválásból az lett, hogy az életet szépítni kellő bölcselés’ virányait párt, ellenharcz, félszegség bobták el, ezek’ nyomában járva a kétely, a’ vak buzgalom , sőt a’ nemzetek' forrongása. Ismeretes ugyan is mindnyájunk előtt az emberiségnek ama' szomorú sorsa, hogy ez csaknem mindig végletekben járva, és a közben eső mérsékel, harmóniát el nem találva , szélsőségekben tévedez , melly aztán eltútítja, elferdíti egyének’ életét úgy, mint nemzetekét, sőt egy egész körét is , melyben amaz Uranida, Mercur’ békebotját kezében tartó, életbékére, ’s vidorságra segélő nemzö, a' philosophia, e' vészes föld’ versenyző lakói közöl, az égbe visszatérni látszik : mivel illyenkor a' hábor, a' felforgatás’ szelleme dúl; a népek lázasan ingerlékenyek, és amaz elmederül, nyugalmas istennőnek, ki fegyveresen született ugyan, de a' békés és szelíd olajfát választá magának jelvül. Athénénak trónját a' borzalmas Eris foglalja el, kit Olymp’ istenei bölcsen mindig kizártak mennyei lakomáikból. Az ész és philosophiának legalkalmasb jelve a’ hölgy, ki ha tiszta, szűzies, iparos, minő vala Pallas, édent nyit , de ha ő szegődi, csábító mint Phryne, ha háborgó mint Eris, ha ipartalan és hűtlen, ekkor éden helyett pokolra taszít. Nem közönyös dolog tehát, bármelly philosophiája legyen egyénnek, nemzetnek és kornak, mert mikép Schiller philosophiai leveleiben helyesen megjegyzé: „Az erkölcsi romlottság’ szívgyökere a’ félszeg és ingatag bölcsészetben keresendő, melly annál veszélyesb, hogy ez a' homályba borított észt, a' jogszeresség, valóság és meggyőződés csalfényével megvakítja, és a’ velünk született erkölcsi érzést elbénítja.“ Jobb, semmi bölcselés ne legyen, mint ál bölcselés; a természeti ész százszorta biztosb kalauz, mint a’ kikendőzött arezű sophistica. Végletekben járt, és jár tehát mindig az emberiség’ legnagyobb része. Ennek tömege úgy van minősítve, hogy önerejével életét nem szépítheti, mivel ennek egy részét a’ kézi és más munka, jóval kisebb részét pedig a’gyönyörvadászat és a’szórakozás elvonja a’ szemlélődő élettől. Jól van ez annyiban, hogy nem is jó volt volna, ha a’föld tudósokat oktató halkterem volna, így tehát a föld’ népei jobbatlan hitből élnek; és annyiban boldogak, hogy elméleti mélységekkel nem vesződnek, ezekkel éji nyugalmokat el nem rontják , de kitéve sincsenek a’ félbölcselés’ színijeinek, mellyek ezek : kétkedés, az át nem látott dolgok’ egészen elvetése, közöny a’ legszentebb dolgok iránt, és az, hogy az illyen széllel béllett tudósoknál gyakran a’ vétek, sőt a’ finomabb baromiság is, mástól betonúti rendszerre talál, és némi philosophiai alakot ölt. Bizonynyal jobb volt volna tehát az ember nemet, melly úgysincs életgondjai és kiskorúsága miatt az önálló bölcselésre minő.