Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
57 sitve, a‘ hit' karjai közt szunyadni hagyni, mint öt édes álmából felriasztva, a' kétkedés’ félelmes örvényébe taszítni , mert dicséretére legyen mondva embernemünknek , ezek és egyszerüségökben hagyva, és ál bölcselés által el nem rontva , elégültek , életvidorak, a’ föhatalomnak engedők, és boldogak. Ifjúi, virágkort élnek ők ekkor; az el nem romlott ifjúság pedig mi kellemes, mi életvidor, az ifjúság’ baráti jól tudják. Csakhogy az itt a’ baj, hogy mi európaiak a tudományok’ föléledése, a’ műveltségnek — melly lehet ál, és felületes, de lehet teljes, és igaz is, bár ez utolsó a’ föld’ lakói között felette ritka — elterjedése óta, már nem lehetünk illy egyszerűen boldogak. Miután a’ vizsgálódás’ szelleme megindúlt, az emberész ezer éves álmából felriasztatott, már hátra nem mehetünk , de úgy véljük, tanácsosa is, és jobb az erős folyóval lefelé, mint ennek ellenébe úszni. Csakhogy ezen folyó is veszélyes lehet, ha nem vigyázunk, mivel ennek egyik partján Scylla meredez, úgymint : tudatlanságon épült durvaság, haladni nem akaró konokság, értetlenség; másik partján pedig tátong a’ már említett felbölcselés, álműveltség, a’ sophismus’ örvénye, mellyben az ész némileg felvilágúlt ugyan, de a’ szív durván maradt, az ember- és polgárjogok tudvák, de a’ kötelességekről szó sincs; igazgató van elég, de engedelmeskedő kevés; bíráló tömérdek, művész parányi számú. Ily helyzetben bölcs Palinurusra van szükség, vagy józan, túlságokat, félszeg idealismust úgy mint félszeg realismust egyaránt kerülő, és kerültető bölcselésre, vagyis harmonismusra, melly Icarusként nem siet ugyan a’ szárnyak'viaszát könnyen elolvasztó nap’ közelébe, de az anyagiság fertőjétől is tőle telhetőleg óvakodik; melly az életharmonia’ egyik tényezőjét sem feledi ki számításából, és az alapi élet’ szépítését is szívén hordozza ugyan, de a’ fensőbb és szellemi életről sem feledkezik el; szép súlyegyénbe hozva ezeket egymással, és mindkettőt ügyesen kibékítve. Ezen életbölcseséget, egyénnek úgy mint társalomnak, sőt nemzetnek szükséges élettudományi, és mérséket egyes egyedül az eszményiség, egyetemiség és általányon alapult, hibásan úgynevezett világphilosophia segélyével elemi, és megszerezni akarni, igen szerencsétlen vállalat. Mert az olly philosoph , ki egyes egyedül az egyetemest, eszményit, általánost, végtelent vizsgálja , — a’ részletest, valót, földit, változatost, egyénit és nemzetit, figyelme’ tárgyáúl fölvenni vagy feledi vagy átallja, — nem csoda, ha Thales’ sorsára jut, ki az eget vizsgálva és lába alá nem tekintve, verembe esett. Hogy tehát félre ne értessünk , valljuk, mikép az eszményi és egyetemes elem igen szükséges tényezője a’ philosophiának : mert eszünknek legfenségesb tehetsége lévén az eszményképzés, ez nem hiába adatott belénk, mert eszmények, és eszmék nélkül az élet nem egyéb mint egy nagy temető: ezek teszik tűrhetővé ez életet, ezek