Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
az erösz jogot, a' vélemény’ egyedárusságát, a gondolatok' aristocratiáját, és az elvek’ hűbérességét ?“ Az ilyen idealisimisba és regényességbe merült bölcselők tehát, és az általok fanatizált ifjúság, s néptömeg, természetesen összekoczczantak az őrködő kormánynyal, melly méltán féltékeny önállására, és fennálló intézeteit, illy ábrándosok által felforgattatni, igen okosan, nem engedheti. Itt rejlik Európa’jelen kórállapotának igaz kútfeje : alapja ennek a’ már említettelszeg eszményiségben fekszik, melly kezet nem fogva a’ valóval, a’ fennállóval, a’ kivit belőve, vétkes ábránddá és vak buzgalommá fajult; mert az egyedül üdvös mérsékelt harmonismust elveté szemei elöl. De térjünk vissza fő és egyedüli irányunkra , az életharmoniára. Ennek tényezőiül az észderüt és elvhírséget lenni mondottuk. Észderüt tehát minden áron , mivel az ész egyetlen kincsünk, melylyet vettünk a’ minket mostoha kézzel elereszteni, sőt e’ világba kilökni látszó természettől. Ész az emberiség' jelleme, és a' fölénynek bennünk helyettese. Fichte sokra ment autotheismusa által, de mégis sok tekintetben igaz : Libi quisque profecto est Deus. Oltárt érdemel ez, de egyedül az észhangzatosan művelt, minden irányban szabályszeresen fejlett szerény ész , nem pedig a" magát áruba bocsátó, szegedi, idetova kalandozó, fürkészhetlenekbe bonyolódó, szívtelen ész : mivel az élet harmóniájának ennél veszélyesb ellene nincs; és midőn amaz derubként őrzi az életvédenét, emez által abból szépen kijátszatunk. Hogyan ? Úgy hogy természeti erős hajlam él bennünk azoknak kutatására, mik észfölöttiek, minek : a' végtelen, az örök , mik, mivel fogalom alá nem vehetők, túlszárnyalják az ész’ országát, és ismeret’ tárgyai nem lehetnek. Az észnek ugyan ezekhez is fölemelkedni kötelessége, de már nem a' szabatos philosophia, hanem a sejtelem és a’ hit’ ösvényén, melly a’ philosophiától égtávolilag különbözik. Ha mi e’ kettőt összetévesztjük . Így az egész élettudomány’ rendszerét felforgatjuk, annak megszilárdulása útját örökre bevágjuk : így lesz az vagy költészetté, vagy gyakorlatilag hasznavehetlenné , vagy épen atheismus és kétely kútfejévé. Az eszme és fogalom közt égtávoli a különbség. A’ lélek, világ és isten’ eszméi fogalommá soha sem aljasittathatnak. .Alit legyünk hát itt? hiszen a’ fensőbb ismeret teszi fel a philosophia' fejére a’ koszorút, a’ metaphysica annak fellegvára, és említett tárgyak nélkül nem érdemes az a’ philosophia’ dicső nevére.“ Jól van , a harmonistica itt is legjobban kisegít bennünket. Ez ugyan a’ hitet, melly szárnyas nemző , kalitjába zárni nem akarja, annál inkább a'lenge sejtelmeket tudat és ismeret gyanánt árulgatni nem fogja, jól látva, sőt érezve, hogy a’ legfensőbb okok örökké szent titkai maradnak az életnek és természetnek. A’fensőbb okfürkészet — aetiologia — helyett tehát czélba veszi a' lélek és világ’ fő törvényeit, mellyek a' harmóniában egyesülnek. Ebben az