Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)

Az észtisztelet roppant eredményei

Nincs annál veszélyes!) tévely, hogy a philosophia nélkülöz­hető tudomány, sőt sok tekintetben még káros is lehet. Mert azt, mit Aristoteles ismeretes metaphysicája’ élőbeszédében mondott : Lehet u. m. a’ philosophiánál szükséges!) tudomány, de előkelőbb egy sem; vagy azt, mit Hegel állít mikép : ,,A philosophiát a’fényűzés egy ne­mének lehet tartani, mennyiben a fényűzés olly elveket és foglalko­­dásokat jelent, mik nem a’ köz szükségnek, mint illyennek tárgyai:“ ezeket csupán az elmélő, szemlélő, és iskolai philosophiáról kell ér­teni, melly a’ tudni­ philosophiájának neveztetik, és jobbatlan vagy fü­rkészhetleneket, vagy csak tudalékra valókat, ’s curiosumokat vizsgál. De már a’rendszeresített életbölcseség, melly az élet­ egész­­letére vonatkozik, észt, szívet, ízlést akar mívelni, nemesbízni, mű­szók’ pókhálóiba burkozni nem akar, észt, erkölcsi és szép érzelmet élesít, szóval, életharmoniára vezet, miként ezt téve hajdan a­ so­­cratism­us; az illyen philosophia épen nem nélkülözhető, sőt minden­kinek egyedül szükséges, és a kebel’ mindennapi szükségeinek ki­elégítésére ép olly nélkülözhetlen, mint testi tápszer az állati életre. Hoc opus, hoc studium parvi properemus , et ampli. Si patriae volumus, si nobis vivere ciari. — Horatius. Magam is jelen nemzeti sülyedésünk főbb okairól gondolkod­ván , ezek közt ott találatit a’ philosophiai míveltség' parányiságát, sőt úgyszólván nem is létezését honunkban. Magyar academiánk érezve ez gyökeres hiányt, mindjárt pályája kezdetén föltette e’ fon­tos kérdést: „Philosophiát illetőleg, miben, és mi okra nézve vagyunk hátrább némelly nemzeteknél?“ Feleltem magam is e’nemzetünk' életibe vágó kérdésre , de e’ dolog pár évtizeddel történvén ezelőtt, ekkor még sem a magyarnak tudományos , erkölcsi és széptani jellemét úgy, mint jelenleg, nem ismertem, sem az elismert baj ellen alkalmas gyógyszert elémutatni nem bírtam. Most már húsz évi bú­várkodásaim, ’s tapasztalataim, kincseit bírva, látom, mi mélyen rej­lik a’ bajkútfö; és tisztán áll elöttem, e nagy igazság, hogy mi a philosophiai míveltség­ föltéteivel nem bírva sem most, sem annál­­inkább ezelőtt, nem csoda, ha annak áldásait nélkülözzük. Az igaz philosophia helyett tehát bírjuk a’ sophismust, rabulismust, és Juno helyett felhőt ölelünk , mi, a’ kik kevés, de annál dicséretesb kivé­tellel az igaz philosophiát soha nem ismerve, ebbe szerelmesek nem lehetőnk; annálfogva ezt nem mint czélt, hanem csak mint eszközt tekintve lettünk, mint Széchentsink megjegyzé : a' rabulismus’ mar­­taléki, és Kölcseyként : prókátor nemzet . Azonban nem mi vagyunk elsők, kiket e' szerencsétlenség ért. Athén , a' bölcsészet hazája, Socrates’ korában, már majd így járt, mint mi; a’ különbséggel, hogy e’ fenséges bölcselet a’ So­phismus megdöntötte ugyan, és halálra ítéltette a’ félre vezetett nép által; de az említett nagy férfiú pérnélküli életbölcsészetét el nem te­methette. Nálunk pedig magyaroknál, fájdalom ! eddigelé a’ sophi-6.

Next