Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Az észtisztelet roppant eredményei
hek, a' termeszek és a’ pókok, melly vak ösztön’ segélye által aztán rendeltetéseknek pontban meg is felelnek, és éltök’ czéljára eljutnak. És most már kérdjük : mi az emberi rendeltetés, ’s miben áll fensőbb hivatásunk? Az-e, hogy itt e földi pályán, mint finom barmok éljünk, és mint Seneca szól : Az étkeket testünkön átszűrjük , és e’ romlandó test’ szolgái legyünk? Ah! nem, soha ellenmondásos lény széles e’ világon nem képzelhető, ha nekünk embereknek ennél fensőbb rendeltetésünk nincs. Mert látjuk, hogy a’ fölény takarékos, és a’ barmokba csupán csak olly sajátokat, és tehetségeket oltott, mikre e’ földi létben szükségük van; olly erőket és sajátokat ada tehát nekik, mellyek öszhangzanak természetükkel, hatáskörükkel, életök’ hosszával, és földi jólétükkel. Például : az egy helyben álló növényekbe nem adott mozgásvágyat, a’barmokba nem adott fensőbb tud- és haladásvágyat, szépízlési érzéket, fensőbb boldogságra törő hajlamot; mert így ezeket szerencsétlenekké, és elégületlenekké tette volna , mivel ök e’ vágyaknak soha eleget nem tehetnének. Testi, és ösztöni életművezetjök öszhangban áll földi rendeltetésükkel, melly nem más mint testérzéki élvezet, máról holnapra tengés, és gondoktól megkiméltetés. Ámde mi emberek, mint a’ teremtés’ legfensőbb halányán álló lények ezektől szellemi sajátainkra nézve égtávolilag különbözünk. Mert vettünk olly tüdeágyat, mellynek földi szállásunk szűk tér; vettünk olly boldogságvágyat, melly határtalan, és mit e’ földi tökéletlen lét ki nem elégít; vettünk olly erkölcsi érzéket, melly szeméremnek nevezve, ifjabb korunkban tilt az illedelem’ áthágásától; érettebb korunkban pedig minden erkölcsileg rút, és illetlen dolgokra vetemedéstől, és olly bámulatos erőre képes növekedni, minek példáit, hogy egyebeket ne említsek, Socrates, Regulus, Leonidas és a’ vértanúkban feltünedezni láttuk. Hát aztán ezen emberi előnyeink, kérdjük, nem a’ mi síron inneni, és túli boldogításunkra, hanem mivel itt teljesen ki nem fejlődhetnek, kintatásunkra adattak volna? E’ gondolat ellenmondásos lényekké tenne nem csak bennünket, hanem magát a'fölényt, mit képzelni is képtelenség, kimondani káromlás. Egyedül az erénybeni végtelen haladás, ernyedetlen küzdelem , mire Pallas’ jelve is tanít, hangzik össze szellemi fensőbb természetünkkel, és az, hogy itt éltünk’ jelen küzdelmi és előkészületi korszakában szüntelen tökélyesedjünk, a’ boldogságra érdemesekké képezzük magunkat, és a’ tökélyesb erényre, melly itt is segít ugyan a’ bajok’ elláthatlan seregét legyőzni, azokban nem csak le nem alacsonyulni, ’s méltósággal szenvedni, hanem még sorsunkon , • fölül is emelkedni. Ez erény nyújtja aztán amaz életbeli főelvet, és állandó elhatárzást, nem tenni soha mást, mint a’ mit a’ tiszta erkölcsiség kíván; ez szabja ki az életirányt, melly abban áll, még akkor sem térni el az igaz ösvényről, midőn haszon, gyönyör, bátorlét.