Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)

Az észtisztelet roppant eredményei

hek, a' termeszek és a’ pókok, melly vak ösztön’ segélye által aztán rendeltetéseknek pontban meg is felelnek, és éltök’ czéljára eljutnak. És most már kérdjük : mi az emberi rendeltetés, ’s miben áll fensőbb hivatásunk? Az-e, hogy itt e földi pályán, mint finom barmok éljünk, és mint Seneca szól : Az étkeket testünkön átszűr­jük , és e’ romlandó test’ szolgái legyünk? Ah! nem, soha ellen­­mondásos­ lény széles e’ világon nem képzelhető, ha nekünk embe­reknek ennél fensőbb rendeltetésünk nincs. Mert látjuk, hogy a’ fölény takarékos, és a’ barmokba csupán csak olly sajátokat, és te­hetségeket oltott, mikre e’ földi létben szükségük van; olly erőket és sajátokat ada tehát nekik, m­ellyek öszhangzanak természetükkel, hatáskörükkel, életök’ hosszával, és földi jólétükkel. Például : az egy helyben álló növényekbe nem adott mozgásvágyat, a’barmokba nem adott fensőbb tud- és haladásvágyat, szépízlési érzéket, fen­sőbb boldogságra törő hajlamot; mert így ezeket szerencsétlenekké, és elégületlenekké tette volna , mivel ök­ e’ vágyaknak soha eleget nem tehetnének. Testi, és ösztöni életművezetjök öszhangban áll földi rendeltetésükkel, melly nem más mint testérzéki élvezet, má­ról holnapra tengés, és gondoktól megkiméltetés. Ámde mi emberek, mint a’ teremtés’ legfensőbb halányán álló lények ezektől szellemi sajátainkra nézve égtávolilag különbözünk. Mert vettünk olly tüdeágyat, mellynek földi szállásunk szűk tér; vet­tünk olly boldogságvágyat, melly határtalan, és mit e’ földi tökélet­len lét ki nem elégít; vettünk olly erkölcsi érzéket, melly szemé­remnek nevezve, ifjabb korunkban tilt az illedelem’ áthágásától; érettebb korunkban pedig minden erkölcsileg rút, és illetlen dol­gokra vetemedéstől, és olly bámulatos erőre képes növekedni, mi­nek példáit, hogy egyebeket ne említsek, Socrates­, Regulus, Leo­nidas­ és a’ vértanúkban feltünedezni láttuk. Hát aztán ezen emberi előnyeink, kérdjük, nem a’ mi síron inneni, és túli boldogításunkra, hanem mivel itt teljesen ki nem fejlődhetnek, kintatásunkra adattak volna? E’ gondolat ellenmondásos lényekké tenne nem csak bennün­ket, hanem magát a'fölényt, mit képzelni is képtelenség, kimon­dani káromlás. Egyedül az erénybeni végtelen haladás, ernyedetlen küzde­lem , mire Pallas’ jelve is tanít, hangzik össze szellemi fensőbb ter­mészetünkkel, és az, hogy itt éltünk’ jelen kü­zdelmi és előkészületi korszakában szüntelen tökélyesedjünk, a’ boldogságra érdemesek­ké képezzük magunkat, és a’ tökélyesb erényre, melly itt is segít ugyan a’ bajok’ elláthatlan seregét legyőzni, azokban nem csak le nem alacsonyulni, ’s méltósággal szenvedni, hanem még sorsunkon , • fölül is emelkedni. Ez erény nyújtja aztán amaz életbeli főelvet, és állandó elhatárzást, nem tenni soha mást, mint a’ mit a’ tiszta erköl­­csiség kíván; ez szabja ki az életirányt, melly abban áll, még akkor sem térni el az igaz ösvényről, midőn haszon, gyönyör, bátorlét.

Next