Gutenberg. A nyomdászat s a vele rokon szakmák közlönye 1. (1866)

1. szám

2 A könyvnyomdászat ősforrása. I. A nyomdászat felfedezése. Az emberi szellem történelmi kifejlődésének három főlép­­csőzete van, s a következők mindegyike roppant haladást tanúsít az előbbeniekhez képest. E három főlépcsőzetnek a következő fogalmak adnak kifejezést: beszéd, írás, nyomtatás. A beszéd , irás és nyomtatás által jön képesítve az ember mind­inkább növekedő hatalommal arra, mi egyetlen szabadalmát, tökélesbü­lésének alapfeltételét képezi, t. i. a gondolatközlésre. A közvetlen, élő szó, őszintén szólva, legtökéletesebb esz­köz eme közlésre, de egyszersmind a legkorlátoltabb is a biztosság és tartósság szempontjából. Ajkról ajkra, nemzetségről nemzetségre menve, az eredeti közlemény kinyomata igen változik és csökken, míg végre a hít egészen feledésbe megy, vagy, a­mi egykor tán nagyszerű esemény volt, legfeljebb mint homályos rege cseng tova. Ezért van, hogy a régi korból reánk maradt mondákból oly kevés ténylegest bírunk kihalászni, még saját nemzetünkre vonatkozólag is. A második főlépcsőzetre, az írásra, már a legrégibb ős­korban, a történelem előtti időkben emelkedtek fel az emberek. Egyes nemzetségek, hihetőleg egymástól függetlenül, írásbeli szabályokat állítottak fel maguk között, melyek aztán földü­nkönt elterjedésük közben lassanként megváltoztak. Ki tudná megmondani, mennyi ideig gyakorolták már az emberek az írásbeli művészetet, míg valaki azon okos gondo­latra jött, hogy egy egész könyvet írjon, mit ma már némelyek majd minden fáradság nélkül hoznak létre. Igaz ugyan, hogy a legelső tudományos vállalatok mindig gyűjteményekből, ajkon forgó költemények leírásából, mondákból stb. állottak; azonban az írásbeli közlemények művészete már a legrégibb korban is használtatott nyilvános czélokra. Országlási táblákat, törvényeket, győzelmi tudósításokat véstek kőbe, s a persáknál, egyptomi­­aknál és más régibb népeknél, oly egyének voltak alkalmazva, kik a birodalmi évkönyveket vezették. Eme dicséretes szokásnak, mit az egyptomiaktól a zsidók is elfogadtak, köszönhetjük mi a régi kor legfontosabb és legrendkívülibb gyűjteményét, az ó-testamentomot, egy egész nemzet irodalmi világát, melynek költői és írástudói még csak nem is álmodhatták, hogy műveik egykor a legtávolabbi jövő számos nemzetségeinél gépek által millió és millió példányban, s mindig új és új kiadásokban fognak megjelenni. Mózesnek históriai óriás-alakjában egyszers­mind az ismert legrégibb írástudó áll elénk egész jelentőségében. A régi kornak nem sokkal ifjabb idejéből származik a legna­gyobb költői mű­, Homernek halhatatlan énekei, melyek a görö­gök ifjú nemzetének hőskorát éneklik meg, azon nemzetét, mely időnkint folyvást magasabb dicsőséget vívott ki magának ama bámulatra méltó műveltségi nagyság által, melyre oly gyorsan emelkedett, s melyen a tudományosság és művészetben, mint minden kor példányképe áll. A mit a görög tudósok, költők és historikusok írtak, méltó v­olt az olvasásra, s mindez gyakran le is íratott. A leírással fog­lalkozóik tömege már a régi Görögországban számos volt. Voltak egyének, kik egy személyben leírók, könyvkötők és eladók is voltak egyszersmind, ezenkívül voltak már akkor is Athenében és Korinthusban díszes könyvkereskedések. Ezek helyettesíték né­mileg a mi mostani olvasó köreinket és kávéházainkat, minthogy a tudósok, szépművészek és munkálatlan emberek ott szoktak összegyülekezni, hogy magukat országos és tudományos dolgok­kal, irodalommal, színházzal, és napi­ újdonságokkal mulassák. A rómaiak létezésük első századában nem foglalkoztak az irodalommal, s a papokon kívül, kikhez a birodalmi évkönyvek vezetése is tartozott, nem sokan tudtak írni. Csak midőn már egy egész világrészt összehódítottak, kaptak kedvet a görög klassikusokra, s ezen előrajzok után tettek szert azután saját irodalomra. A nemzet legműveltebbjei elkezdtek két nyelven olvasni, s a gazdag könyvkedvelők között voltak egyesek, kik, hogy minél előbb egy szép könyvtárt mutathassanak fel, gyak­ran száz leírót is foglalkoztattak egyszerre. A mindinkább fokozódó szükségletnek megfelelőleg, egy formális könyvkeres­kedés keletkezett Rómában, kézirati kiállításokból, mely másoló intézetek alapján nyugodott, mint a mai a nyomdászat alapján. De azon már számtalanszor elismert tétel, hogy az ember gépeket tud készíteni, melyekkel többre halad, mint ő maga, már akkor is elismerésre talált annyira, hogy az akkori élő írógépek mun­kabíró képessége ellen sok panasz támadt. (Folytatjuk) ----------- Solymossy Pál: A lepacskolás. Remélem, szívesen veendik ügytársaink, ha a lepacsko­lás­r­ó­l (mintázás, Abklatschen), szólok, melyet azért bocsátok a papír-tömképelésnél (Stereotypie) előbbre, mert minden készület (Apparat) nélkül könnyen kivihető. Tudjuk, hogy a legjobban berendezett intézetekben is megesik, hogy némely falragaszbetű­k­, keretek- vagy képekből több szükségeltetik, mint a­mennyi épen van, s megszerzésük oly vidékeken, honnan a betű-öntödék távol esnek , sok időbe kerül. E hiányon gyorsan segíthetni a lepacskolás által. Az eljárás következő: a lepacskolandó tárgy minden részében , mely az alakítóba (Matritze) lenyomódik, egy fogkefe segítségével vérkő- vagy vasszénnel (Blutstein, Graphit) bedörzsölendő; e fényes útvonat megóvja az eredetit a forró betüleány (Schriftmetall) hozzátapadásától. Az alakítót (Matritze) közönséges k­őpapírból négyszögletű katulya alakban készítjük oly formán, hogy a szögletei csak fölhajtva, minden ragasz nélkül maradjanak, oly terjedelemben, hogy az eredetinek elegendő legyen. Az eredeti hátuljára, kényelmes!)­fogás miatt egy-két láb hosszú pálcza erősíttetik meg, melynél arra kell figyelni, hogy az eredeti oldalai körül kifelé álló szélek alkalmaztassanak, nehogy a irányba nyomáskor a folyékony betübány által hátulja valamely pontján körülvétessék. Ha az eredetinek öntött lába van, úgy az attól elválasztandó, mert a forró betübányba nyomáskor könnyen elvál­hat lábától, a betübányban marad és elvész, vagy legalább is megsérül, anélkül, hogy öntetet nyertünk volna. Most a katulra olvadott betübánynyal, melyhez még egy harmadrész ón (Zinn) van vegyítve (s legjobb akkor, midőn egy belé tartott darabka i­opapir erősen megbámul) teleöntendő, a lég közbelépése által képződő bőr egy favonalzóval lehuzatik és a jobb kézben készen tartott eredeti azonnal benyomandó. Pár percz múlva az eredetit visszavonhatjuk és oly alakitót nyertünk, melylyel a többi pacskolások képzendők. Az alakitóval épen úgy kell bánnunk, mint az eredetivel: belső része szintén vérkővel vagy vas-szénnel bedörzsöltetik és hátuljára pálcra erősittetik, a paprikatulya ismét betűbánynyal, melyet most lehetőleg hátránynyal (Wisnmnth) vegyitünk, s a lég közbelépése által képződő bőr eltávolítása után az alakitót gyorsan belepacs­­koljuk. A hátrány bár drága czikk (fontja 1 frt 50 kr. és minden font betű irányhoz egy font hátrány veendő) mégis a gyorsaság és könnyűség, melylyel vele dolgozhatni, a betűöntődékbeli hozatalnál előnyösebbé teszi. Minden pacskolásnál a jobb kéz és nyak a forró irány szétfecskendezése ellen egy kendő átkötésével óvandó, a fejet pedig ütéskor, midőn a jobb kéz helyes irányban van , szintén­­‘t kell fordítni, nehogy a szem és arcz veszélynek legyen kitéve. (Folytatjuk)­­ Barázda Alajos.

Next