Gutenberg. A nyomdászat s a vele rokon szakmák közlönye 1. (1866)
1. szám
2 A könyvnyomdászat ősforrása. I. A nyomdászat felfedezése. Az emberi szellem történelmi kifejlődésének három főlépcsőzete van, s a következők mindegyike roppant haladást tanúsít az előbbeniekhez képest. E három főlépcsőzetnek a következő fogalmak adnak kifejezést: beszéd, írás, nyomtatás. A beszéd , irás és nyomtatás által jön képesítve az ember mindinkább növekedő hatalommal arra, mi egyetlen szabadalmát, tökélesbülésének alapfeltételét képezi, t. i. a gondolatközlésre. A közvetlen, élő szó, őszintén szólva, legtökéletesebb eszköz eme közlésre, de egyszersmind a legkorlátoltabb is a biztosság és tartósság szempontjából. Ajkról ajkra, nemzetségről nemzetségre menve, az eredeti közlemény kinyomata igen változik és csökken, míg végre a hít egészen feledésbe megy, vagy, ami egykor tán nagyszerű esemény volt, legfeljebb mint homályos rege cseng tova. Ezért van, hogy a régi korból reánk maradt mondákból oly kevés ténylegest bírunk kihalászni, még saját nemzetünkre vonatkozólag is. A második főlépcsőzetre, az írásra, már a legrégibb őskorban, a történelem előtti időkben emelkedtek fel az emberek. Egyes nemzetségek, hihetőleg egymástól függetlenül, írásbeli szabályokat állítottak fel maguk között, melyek aztán földünkönt elterjedésük közben lassanként megváltoztak. Ki tudná megmondani, mennyi ideig gyakorolták már az emberek az írásbeli művészetet, míg valaki azon okos gondolatra jött, hogy egy egész könyvet írjon, mit ma már némelyek majd minden fáradság nélkül hoznak létre. Igaz ugyan, hogy a legelső tudományos vállalatok mindig gyűjteményekből, ajkon forgó költemények leírásából, mondákból stb. állottak; azonban az írásbeli közlemények művészete már a legrégibb korban is használtatott nyilvános czélokra. Országlási táblákat, törvényeket, győzelmi tudósításokat véstek kőbe, s a persáknál, egyptomiaknál és más régibb népeknél, oly egyének voltak alkalmazva, kik a birodalmi évkönyveket vezették. Eme dicséretes szokásnak, mit az egyptomiaktól a zsidók is elfogadtak, köszönhetjük mi a régi kor legfontosabb és legrendkívülibb gyűjteményét, az ó-testamentomot, egy egész nemzet irodalmi világát, melynek költői és írástudói még csak nem is álmodhatták, hogy műveik egykor a legtávolabbi jövő számos nemzetségeinél gépek által millió és millió példányban, s mindig új és új kiadásokban fognak megjelenni. Mózesnek históriai óriás-alakjában egyszersmind az ismert legrégibb írástudó áll elénk egész jelentőségében. A régi kornak nem sokkal ifjabb idejéből származik a legnagyobb költői mű, Homernek halhatatlan énekei, melyek a görögök ifjú nemzetének hőskorát éneklik meg, azon nemzetét, mely időnkint folyvást magasabb dicsőséget vívott ki magának ama bámulatra méltó műveltségi nagyság által, melyre oly gyorsan emelkedett, s melyen a tudományosság és művészetben, mint minden kor példányképe áll. A mit a görög tudósok, költők és historikusok írtak, méltó volt az olvasásra, s mindez gyakran le is íratott. A leírással foglalkozóik tömege már a régi Görögországban számos volt. Voltak egyének, kik egy személyben leírók, könyvkötők és eladók is voltak egyszersmind, ezenkívül voltak már akkor is Athenében és Korinthusban díszes könyvkereskedések. Ezek helyettesíték némileg a mi mostani olvasó köreinket és kávéházainkat, minthogy a tudósok, szépművészek és munkálatlan emberek ott szoktak összegyülekezni, hogy magukat országos és tudományos dolgokkal, irodalommal, színházzal, és napi újdonságokkal mulassák. A rómaiak létezésük első századában nem foglalkoztak az irodalommal, s a papokon kívül, kikhez a birodalmi évkönyvek vezetése is tartozott, nem sokan tudtak írni. Csak midőn már egy egész világrészt összehódítottak, kaptak kedvet a görög klassikusokra, s ezen előrajzok után tettek szert azután saját irodalomra. A nemzet legműveltebbjei elkezdtek két nyelven olvasni, s a gazdag könyvkedvelők között voltak egyesek, kik, hogy minél előbb egy szép könyvtárt mutathassanak fel, gyakran száz leírót is foglalkoztattak egyszerre. A mindinkább fokozódó szükségletnek megfelelőleg, egy formális könyvkereskedés keletkezett Rómában, kézirati kiállításokból, mely másoló intézetek alapján nyugodott, mint a mai a nyomdászat alapján. De azon már számtalanszor elismert tétel, hogy az ember gépeket tud készíteni, melyekkel többre halad, mint ő maga, már akkor is elismerésre talált annyira, hogy az akkori élő írógépek munkabíró képessége ellen sok panasz támadt. (Folytatjuk) ----------- Solymossy Pál: A lepacskolás. Remélem, szívesen veendik ügytársaink, ha a lepacskolásról (mintázás, Abklatschen), szólok, melyet azért bocsátok a papír-tömképelésnél (Stereotypie) előbbre, mert minden készület (Apparat) nélkül könnyen kivihető. Tudjuk, hogy a legjobban berendezett intézetekben is megesik, hogy némely falragaszbetűk, keretek- vagy képekből több szükségeltetik, mint amennyi épen van, s megszerzésük oly vidékeken, honnan a betű-öntödék távol esnek , sok időbe kerül. E hiányon gyorsan segíthetni a lepacskolás által. Az eljárás következő: a lepacskolandó tárgy minden részében , mely az alakítóba (Matritze) lenyomódik, egy fogkefe segítségével vérkő- vagy vasszénnel (Blutstein, Graphit) bedörzsölendő; e fényes útvonat megóvja az eredetit a forró betüleány (Schriftmetall) hozzátapadásától. Az alakítót (Matritze) közönséges kőpapírból négyszögletű katulya alakban készítjük oly formán, hogy a szögletei csak fölhajtva, minden ragasz nélkül maradjanak, oly terjedelemben, hogy az eredetinek elegendő legyen. Az eredeti hátuljára, kényelmes!)fogás miatt egy-két láb hosszú pálcza erősíttetik meg, melynél arra kell figyelni, hogy az eredeti oldalai körül kifelé álló szélek alkalmaztassanak, nehogy a irányba nyomáskor a folyékony betübány által hátulja valamely pontján körülvétessék. Ha az eredetinek öntött lába van, úgy az attól elválasztandó, mert a forró betübányba nyomáskor könnyen elválhat lábától, a betübányban marad és elvész, vagy legalább is megsérül, anélkül, hogy öntetet nyertünk volna. Most a katulra olvadott betübánynyal, melyhez még egy harmadrész ón (Zinn) van vegyítve (s legjobb akkor, midőn egy belé tartott darabka iopapir erősen megbámul) teleöntendő, a lég közbelépése által képződő bőr egy favonalzóval lehuzatik és a jobb kézben készen tartott eredeti azonnal benyomandó. Pár percz múlva az eredetit visszavonhatjuk és oly alakitót nyertünk, melylyel a többi pacskolások képzendők. Az alakitóval épen úgy kell bánnunk, mint az eredetivel: belső része szintén vérkővel vagy vas-szénnel bedörzsöltetik és hátuljára pálcra erősittetik, a paprikatulya ismét betűbánynyal, melyet most lehetőleg hátránynyal (Wisnmnth) vegyitünk, s a lég közbelépése által képződő bőr eltávolítása után az alakitót gyorsan belepacskoljuk. A hátrány bár drága czikk (fontja 1 frt 50 kr. és minden font betű irányhoz egy font hátrány veendő) mégis a gyorsaság és könnyűség, melylyel vele dolgozhatni, a betűöntődékbeli hozatalnál előnyösebbé teszi. Minden pacskolásnál a jobb kéz és nyak a forró irány szétfecskendezése ellen egy kendő átkötésével óvandó, a fejet pedig ütéskor, midőn a jobb kéz helyes irányban van , szintén‘t kell fordítni, nehogy a szem és arcz veszélynek legyen kitéve. (Folytatjuk) Barázda Alajos.