Kalauz - A közmiveltség és irodalom terén, 1865 (3. évfolyam, 1-8. szám)

1865-01-15 / 1. szám

2 megirta volt krónikájában, ,.t)hogy a ráczok ez időben annyi vérontást, dúlást, fosztást tőnek Bacs, Bodrog s sok más megyékben, hogy Heródes király idejében volt, legyen csak ily nagy vérontás, és hozzá teszi: „én jó részét e dolgoknak szememmel láttam.“ Veran­­csics mint hű unokacscse Beriszló Péternek, ki, mint a történelemből tudva van, folyvást Bakács bibornok­­kal ellenségeskedésben állott, mert mig Beriszló lán­goló honszeretetében minden áldozatra kész vala , s éveken át erős karral oltalmazta a törökök ellen az ország végeit, addig Bakács egyébb önző czéloknak is szolgálni tudott — mondjuk Verancsics a pórhadak elfajulásáért, kik ugyanannyi gyilkosokká, rablókká váltak a felelőséget egyedül Bakács Tamás bibornokra hárítja, és éles — elkeseredéssel vegyült — hangon említi a rákosi gyűlés végzéseit, melyek a magyar jobbágyot rabszolgává tevék. Verancsics Antal korán fejlődött férfiúvá, a viszo­nyok melyek között élt, élményei, melyeken átesett, a polgári háború, a paraszt lázadás isszonyúságai, me­lyeknek nagy részt szemtanúja volt, érlelte azzá. Midőn 1520-ban a törökök megszegvén a fegyver­nyugvást az ország délkeleti végeit folyton háborga­­ták, és egy ily alkalommal a Korenicz és Bihács kö­zötti véres ütközetben Beriszló Péter elesett volna, a tizenhat éves Verancsics Antal Statilev János akko­ron felső­őrsi prépost s Lajos király titoknokának há­zába és annak szigorú fenyítéke alá került. 3­4) De innen nagy örömére nem sokára kimenekült, a nagybátya őt ötven aranynyal egy évre Paduába küldötte, hogy ott a híres egyetemen folytassa és végezze be tanul­mányait, és néhány évig csakugyan itt találjuk őt, de már 1526-ban Statileo János — kit II. Lajos szeren­csétlen emlékezetű királyunk ó-budai préposttá neve­zett ki, vissza parancsolta őt s pedig előbb Bécsbe, azután magához Budára, részint, hogy a heves ifjú, erkölcseire s tanulmányaira jobban és inkább felügyel­hessen, részint — mi valószínűbb —mert az országnak akkori nyomasztó állapotában a költséget sokallotta. Midőn 1526-ban a szerencsétlen mohácsi nap után Magyarország nagy része Mohácstól Esztergomig a török csapatok által feldúsított s nem volt senki, ki a szegény szorongatott haza megmentéséről gondolkod­nék : Zápolya is, Ferdinand is pénz, uradalmak s hi­vatalok ígérete által iparkodtak a magyar urakat párt­­jukra édesgetni, és mindenfelé alkudozásokat nyitot­tak meg azon ország birtoklásáért, melynek fővárosá­ban Szolimán, a török császár parancsolt. — Szomorú napok virradtak a magyarra és a hazára ! Zápolya János a ki nov. 8-án Budáról Székes­­fehérvárra indult s ott az 1505-diki határzat alapján, mely az idegeneket Magyarország fejedelmi székéből kirekeszti, urak, nemesek és a nép akaratából király­nak választatott s nov. 11-én Podmanitzky István nyi­­trai püspök által magyar királynak koronáztatott — Brodarics István, váczi püspök, Lajos király cancel­­lárja által tétetett figyelmessé az éppen akkor haza­tért ifjú Yerancsics magas szellemi tehetségeire, és már 1529-ben Yerancsicsot mint Zápolya egyik titok­­nokát látjuk szerepelni azon levél fogalmazásánál, melylyel János király Ferdinand osztrák főherczeget párbajra kihívja; és 1530-ban mikor Koggendorf Fer­dinand vezére Budát vívta , Verancsics benn volt a várban királyi ura mellett, ki néki ez idő tájban — Sta­tilev erdélyi püspök lévén már ekkor — az ó­budai prépostságot adományozta, ezentúl főtisztelendőnek czímezték őt a hazában és a hazán kívül, ámbár pappá, áldozárrá csak számos évekkel utóbb szenteltetett. — Fessler előadása szerint Verancsics ez időben az er­délyi püspökség hivatalos ügyeit is intézte Statileo helyett, hol mint magas műizléssel bíró, a régiségeket értő és becsülni tudó férfiú számos római feliratokat s mű­kincseket gyűjtött, és nem minden siker nélküli ásatásokat rendelt el. Fényes tehetségei nem maradhattak sokáig rej­­tekben. Alig volt huszonhat éves, már­is követül kül­­­­detett Zsigmond lengyel királyhoz, onnan visszatérve három ízben a bosniai beglerbéghez, két ízben a ve­­lenczei Signoriához. A következő 1531 és 1532. évek­ben VII. Kelemen pápánál találjuk őt Rómában, hol az olaszul — mintha csak olasz volna — beszélő ifjú dalmata a szent collegium figyelmét vonta magára, pedig Verancsics — mint később a Zrínyiek és sok mások — magát „magyarnak,a magyar állam­polgárnak fennen hirdető, nem csak azért, mert férfivá magyar földön fejlődött, mert ennek fejedelmét szolgálta és a magyar föld áldásait élvező , hanem azon szép viszony emlékénél fogva is, mely szülőföldét — Dalmatiát — századokon át a magyar koronához fűzte. — Mikor Rómából visszatért, háromszor egy­másután Lengyelországba ment ismét követül, majd ismét Rómába III. Pál pápához, majd I. Ferencz franczia királyhoz Párisba, és ismét Vill. Henrik an­gol királyhoz küldetett János király ügyében, és a férfi korának legszebb éveiben álló követ mindenütt a­­ legkitűnőbb figyelem tárgya volt. 3) A szóban lévő krónika az 1507—1561-diki eseménye­ket tárgyalja, magyar nyelven íratott, s irodalmi kincse hazánknak ! Eddig csak kéziratban vala meg, de legújabban a b. Eötvös József elnöklete alatt működő történelmi bizott­mánya a magyar akadémiának sajtó alá bocsátotta Veran­csics e művét. 4) Afogy mily szigorúan bánhatott a nagybátya unoka­­öcscsével, kitetszik azon levélből, melyet 1555. február 6-tól Konstantinápolyból testvérének Mihálynak Statileo halála után irt, midőn a szigorú úrtól őt sem jó, sem rosa nem érhetők, és melyben az ötvenegy éves férfiúhoz ítéletet : ,,a jó elméket segiteni kell és a nemesi érzelmüeket szabadab­ban kell nevelni, nem mint minket nagybátyánk Statilea nevelt vala, kiket a halálaiglan s a mi öreg korunkig nyo­­morgatott, és homályban igyekezett tartani stb.“ — Lásd Szalay értekezését a „Budapesti Szemle“ I. köt.

Next