Darkó Jenő: Jelentés az Athénben tartott III. nemzetközi bizantinologiai kongresszusról (1931)
4 Jelentés az Athénben tartott III. nemzetközi görög főváros gazdag kulturális életével és vezető társadalmi tényezőivel való közvetlen megismerkedésre. A kongresszus tudományos munkájáról, tekintve az ott elhangzott előadások felette nagy számát, teljes képet adni alig volna kétséges. Meg kell elégednünk tehát a néhány fontosabb, a byzantinologia mai irányára nézve jellegzetesebb és bennünket közelebbről érdeklő előadás ismertetésével. ■ A philologiai szakosztályban Salaville, a Kadíköiben székelő francia assomptionisták intézetének tanára, mindjárt olyan hangokat üt meg, melyek minden oldalról élénk visszhangra találva s számos változatban ismétlődve végre is az egész kongresszus vezérmotívumává emelkednek. Szemben azzal a régebbi felfogással, mely a byzantinizmust szembeállította a hellenizmussal s az előbbiben az utóbbi megsemmisülését látta, kimutatja, hogy a byzantinizmus nem egyéb, mint keresztény hellenizmus, azaz folytatása a pogány hellenizmusnak azon az alapon, me-lyet a K. u. IV. század görög egyházatyái teremtenek meg az antik görög kultúra legbecsesebb elemeinek a keereszténységhez való szerencsés idomításával. Ebben a nevezetes vegyülési folyamatban a kiegyenlítő szerepet maga a főváros, Bizánc tölti be, mely a Keletről, különösen Szíriából jövő erős kulturális hatásokat mérsékeli és hozzáidomítja az antik hagyományokhoz s minden politikai változás ellenére is ébren tartja a görög nyelv és irodalom kultuszát nemcsak a tudósok, hanem a nép körében is, s ezt a klasszikus kultúra természetes közvetítőjévé teszi. A byzantinizmus tehát nem ellentéte, illetve tagadása a hellenizmusnak, hanem annak ügyes fenntartója és ápolója a kereszténység mellett és azzal együtt s ezen jótékony munka nélkül sem az antik görög kultúra kincseinek az utókorra való átmentése, sem annak a nyugateurópai renaissance-ban való újjászületése nem képzelhető el s nem is jöhetett volna létre. Ennek a termékeny alapelvnek csattanós igazolását adta speciális területen Pernot, a Sorbonne tanára, aki a régi görög metrika számos elemének továbbélésére mutatott rá az újgörögben s különösen a bizánciaknál az új ritmikai principium dacára is. Hasonló eredménnyel járt Mirambei (Paris) vizsgálódása is az igenciták szerepéről az újgörögben, aki azt fejtette ki, hogy az újgörög conjugationak az a sajátsága, mely szerint a praesens a tartós.