Literatura 9. (1934)

1934. január 1.

A Literatura és a magyar könyv sorsa A Corvina, a Magyar Könyvkereske­dők és Könyvkiadók Egyesületének köz­lönye — az Athenaeumnak és Franklinnak az Egyesületből való kilépését kommentáló cikkünkre — igen megértő hangú és a könyv érdekében közös munkára való hajlandósá­gát bejelentő cikkel válaszol. Amikor a magunk részéről a legnagyobb örömmel fo­gadjuk ezt a kezdeményezést, csupán a cikknek némely kis tévedésére szeretnénk rámutatni. A Corvina ugyanis a Lite­ratura szerkesztőjét személy szerint aposztrofálva állapítja meg, hogy ő volt az, aki a Magyar Könyv­nap eszméjét először vetette föl. Tegyük hozzá, hogy nemcsak „felvetette“, hanem részletes ter­vezetet dolgozott ki a Könyvnap megtartá­sára nézve, amit azért szeretnénk hangsú­lyozni, mert hiszen éppen e tervezet végre­hajtása vagy az attól való eltérés körül származtak bizonyos nézetkülönbségek. Azután meg, ha már személy szerint hív­ták perbe a Literatura szerkesztőjét és annak arra való jogosultságát, hogy a magyar könyv dolgában szót emeljen, ak­kor engedtessék meg neki, hogy még né­hány kezdeményezését felsorolja, amelyek­kel igazolni véli a magyar könyvkultúra kérdéseihez való hozzászólása erkölcsi jog­címét. 1. Így ő volt az, aki először kezde­ményezte most éppen tíz éve az akkor tel­jesen elernyedt magyar könyvpiacon az ú. n. könyvcsoportok árusítását, amelyekben tartalmuk szerint összefüggő könyveket vitt olcsó áron a közönségbe, s ezzel iparkodott a könyv megértése, lelke iránt érzéket ne­velni a háború és az azutáni korszak kissé­­­imaterializálódott közlelk­eire. Ezzel kap­csolatban ő volt az, aki 2. súlyt helyezett a könyv­eladásnak a napilappal való köze­lebbi kapcsolatba­ hozására, az ú. n. könyv­­osztályok első létesítésével, ami jót tett a napilapoknak (becsületes és kulturális üz­lethez juttatta őket), jót tett a kiadóknak, akik így nagyobb tömegű könyvet tudtak elhelyezni, jót tett az olvasónak, mert ol­csóbb áron jutott könyvekhez és jót tett a könyvkereskedőknek, mert az eleven napi­lap-propaganda azokban az időkben általá­nos élesztő hatással volt a könyvkeresletre.. Ez a munka annál súlyosabb volt, mert — jól emlékezünk — az egyik legnagyobb ki­adó, akinek konszernjéhez napilapok is tartoztak, csak úgy volt hajlandó saját könyveit a saját lapjaiban hirdetni, ha a saját kiadója rendes hirdetési pausálét fizet saját lapjaiban a saját könyvei mellett való propagandáért! Ennyire nem értették meg tíz évvel ezelőtt ezt a kapcsolatot a napi­sajtó és a könyveladás között! 3. A Lite­ratura szerkesztője volt az, aki ezzel kapcsolatban a könyv propagandának addig egészen — nem csak nálunk — új formáját teremtette meg új típusú reklámcikkek for­májában, amelyekre nézve még m­a is fü­lünkbe cseng szegény Beöthy Lászlónak egy kedves üzenete: „A fene egye meg“ — üzente — „mondjátok meg annak az em­bernek, hogy mindennap becsap. Mindennap előre tudom, hogy a cikk vége az lesz: ve­gyem meg ezt vagy azt a könyvet, mégis mindennap megveszem a lapot, éppen ezekért a cikkekért; részben érdekel, amit mond, részben érdekel, hogy’ hozza össze a cikkét a könyvekkel, részben maguk a hirdetett könyvek érdekelnek.“ 4. Ő volt az, aki jóval az amerikai és a német hasonló kezdeményezések előtt felfedezte a magyar könyvkereskedelem számára a „seperjünki ki!“ jeligét. Azt az elvet t. i., amely akttori­ban főként a hadipapírra nyomott köny­vekre vonatkozott, de, főként ma, joggal általánosítható: jobb a raktáron poshadó könyveket kis haszonnal „elslájderolni“, semhogy az azokban fekvő pénz pushadjon el forgatás hijján. 5. Ő volt az, ak­i rámu­tatott a könyvkereskedői szukkreszcencia — az alkalmazottak — szakszerű nevelésé­nek fontosságára (e téren persze nem ő volt a kezdeményező, csak éppen nálunk aludt az ügy, s a Literatura szerkesz­tője ilyen előadások tartásával is iparko­dott a kari lelkiséget megerősíteni). G. Ő volt az, aki felvetette a dunaparti bukinis­­ták eszméjét ■— párisi mintára — és, saj­nos, a Könyvkereskedői Osztály gyenge vezetésének hiányzó támogatása miatt nem tudott ezzel, az egész főváros kultúrképét egy csapással megváltoztató kezdeménye­zésével a hatóságoknál keresztültörni. 7. És ugyancsak ő volt az, aki a könyvkereske­dések előtti nyílt ponyvaeladás (lócákon, asztalokon) eszméjét propagálta, amely — tudjuk — a nyugati könyvkereskedelem óriási forgalmának legfontosabb tényezője. Ha a Könyvkereskedői Osztály vezetőségé­ben több nagyvonalúság és meglátó képes­ség lett volna, nyomban fel kellett volna ismernie a helyzetet, hogy a közönségnek elébe kell mennie, könnyen hozzáférhetővé kell tenni az árut — a könyvet­, amelyért egyébként nehezen szánja rá magát a vevő arra, hogy bemenjen egy boltba —, s nyomban az Egyesület egész súlyával ki­erőszakolnia kellett volna a hatóságoknál ezt a minimális járdafoglalást, amely a nyugaton mindenütt dívik, amely a város kultúrképét adja, s amely a könyvkereske­delem mai helyzetében — mondjuk ki — életmentés lenne! 8. A Literatura szer­kesztője volt az, aki első perctől fogva fon­tosnak tartotta a könyvkereskedelem szem­pontjából az írónak a közönséggel közvet­len kontaktusba való hozását (tudván, mit

Next